Békési Sándor óvatosan repesztette meg kislánya szobájának ajtaját. Linda békésen aludt ágyában. A látvány mosolyt csalt az arcára, a szájával puszit csücsörített a leveg?be, majd lélegzetét is visszafojtva húzta be az ajtót. Amint befejezte a m?veletet, a karórájára pillantott. Még húsz perc, s itt lesz Sárika. Addig van ideje bepakolni a kocsijába, megbeszélni Jeannal, a francia szakáccsal a menüt, kiadni az intéz?nek a mai feladatokat, s már mehet is. Hiába, megfogta az isten lábát ezzel a lánnyal. Jobb pesztonkát nem is kaphatott volna szeme fényének. Percnyi pontossággal érkezik, megbízható, Lindát nagy szeretettel övezi körül, tanítgatja, mindenféle játékot kitalál neki, s a leányka is rajong érte. Ráadásul Tamáska, a fia is remek játszótársnak bizonyul. Idáig jutott a gondolataiban, amikor megcsörrent a mobiltelefonja. Szorongó érzéssel nyúlt a készüléke után. Sárika bippelt. Azonnal visszahívta. A lány hangja kétségbeesett volt.
– Bocsánatot kérek Békési úr, de nem tudok ma átjönni. Tamáska nagyon beteg. Magas láza van, a füle alatt fel van dagadva, er?sen fáj neki. Mumpszos. A doktor most ment el.
– De…
– Békési úr, nincs, akire hagyjam. A három öcsém már elment a hatórási busszal az iskolába, édesanyám, amint tudja, a kórházban van.
– Kérlek, ne hagyj cserben… Linda rajtad kívül senkit nem enged közel magához, mióta édesanyja meghalt.
– Békési úr, könyörgöm, értse meg, nagyon beteg a kisfiam…
– Találj valami megoldást, nekem fontos tárgyalásom van. Két éve tárgyalok e japán céggel, ma d?l el, hogy sikerül-e megkötni velük a szerz?dést – vált kétségbeesetté a Békési hangja. – S van egy szerz?désünk…
– Tudom Békési úr, én nagyom szerettem gondozni Lindát, tudom, hogy ragaszkodott hozzám. S én nem is éreztem munkának a gondozását. S szeretném továbbra is gondját viselni. De nem hagyhatom egyedül Tamáskát betegen. Ha más választáson nem lesz, felmondok.
– Zsarolsz? – vált fenyeget?vé Békési hangja.
– Egyáltalán nem, Békési úr. De nincs más választásom.
– Képes lennél feladni ezt a jól fizetett állást? Hol kapsz majd még munkát itt Varságon, ebben az Isten által is elfeledett faluban, melyben a szomszédok hallótávolságon kívül laknak? Négyéves gyermekkel, a három középiskolás öcséddel és beteg édesanyáddal kizárólagosan az édesanyád betegnyugdíjából hogyan fogtok megélni?
– Nem tudom Békési úr, de egy dolgot tudok, a beteg gyerekemet nem hagyhatom magára. S Békési úr, megkérem, ne játssza a rideg, érzéketlen üzletembert. Ugye nem volt ilyen, miel?tt a felesége meghalt? Az az ember, aki amikor az orvos közli vele, hogy a kislányának egészségügyi okokból falusi leveg?re van szüksége, másnap egy isten háta mögötti faluban vesz magának házat és oda kiköltözik, s naponta ingázik Udvarhelyre, az nem egy érzéketlen üzletember! Egyetlen n?t se visel el a környezetében, de még ebben is kivételt tesz, ha a kislánya érdeke úgy kívánja! Megmondom én, hogy miért nem visel el n?t a környezetében. Fél, nehogy kísértésbe essék. Mert még mindig imádja elhunyt feleségét, nem tette túl magát a halálán. De a gyermeke érdekében, ezt meg kellene tennie. Szóval tegye le azt a páncélt, s engedje szabadon az igazi énjét. Kívánom, hogy találjon minél jobb megoldást kislányának. Nekem nincs választásom, beteg gyermekem mellett kell maradnom.
Húsz perc telhetett el, amikor a kis házikó el?tt megállt az Audi Q7. Amikor Sárika kinézett, Linda röpült feléje.
– Azt mondta a doktoj bácsi, hogy ide jöhetek, mert én már túlestem rajta, és nem kapom el…
Közben Békési is kiszállt, s megkerülte az autót. Egy ideig zavartan nézett, kereste a szavakat.
– Ha lehetne, itt hagynám… Igyekszem haza délben… Hogy ne legyen teher… S bocsánatot kérek az el?bbi… – habogott. – Ennél jobb megoldást hirtelenjében…
– Hagyja itt nyugodtan, elleszünk mi itt – mosolyodott el Sárika.
Déli tizenkét óra alig múlt, amikor megjelent újra Békési. Hatalmas szatyor gyümölcsöt hozott magával. Belépett a házba, letette az asztalra és körülnézett. Tisztaság volt, de minden arról árulkodott, hogy az itt lakókat nem veti fel a b?ség. A földön rongysz?nyeg, a bútorok legalább három generációt kiszolgálhattak. Sárika épp a mosótekn? mellé volt térdelve, s Tamáska ruhácskáját mosta, kézzel.
– Gondoltam, hogy kell a vitamin a betegnek…
– De… – állt fel Sárika.
– Fogadja el nyugodtan. Ja, és a fizetését 50%-al megemelem. Nem alamizsna, megérdemli. A munkáját nem lehet pénzben megfizetni. S ha nem fogadja el, akkor a kisfiát alkalmazom játszótársi min?ségben – mosolyodott el Békési.
– Apuska, Apuska! – ugrott Linda édesapja ölébe. Békési röptében kapta el, s megpördült vele. – Ugye még majadhatok egy picit?
– De…
– Csak egy ilyen piicit! – mutatta a semmit mindkét keze hüvelyk- és mutatóujja között.
– S hogy kerülsz haza, te kis zsaroló? – kérdezte édesapja kedvesen.
– Öcséim közül valamelyik hazaviszi, ha hazaértek az iskolából – szólt bele Sárika.
– De ebédelned kellene…
– Most uzsonázott. Tamáskának készítettem s adtam neki is. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar… – szabadkozott a lány.
– Semmi probléma. Akkor holnap is idehozom.
Még mondott volna valamit, de megcsörrent a mobilja. Kifelé menet beszélgetés közben búcsút intett, majd távozott.
A mumpsz se tart örökké, eljött az a nap is, amikor Sárika boldogan közölte, hogy holnap már jöhet Békésiékhez.
– Ugye holnap is jöhetek ide? – kérte Linda az édesapját.
– Háát, ha akarsz, nem bánom… Aztán miért szeretsz ide járni?
– Mert itt olyan, de olyan finomakat lehet enni…
Békési épp meg akarta kérdezni, hogy mit evett olyan finomat, de megint megcsörrent a telefonja. A francia partner volt, aki épp azt közölte vele, hogy sztrájk miatt holnap reggel helyett csak délután fél kett? körül tud megérkezni a Marosvásárhelyi repül?térre. “Ez azt jelenti – villant át Békési agyán, – hogy az üzleti megbeszélés majd kés? estig elhúzódik, s mire hazaér, Linda már aludni fog. S ? megígérte Lindának, hogy együtt töltik a péntek estét, mert Lindának születésnapja van… S ráadásul meg kell kérnie Sárikát, hogy…” Eszébe villantak Sárika szavai:”Egy dolgot tudok, a beteg gyerekemet nem hagyhatom magára!” “Még ha az állásomba kerül, akkor sem!” – tette hozzá Békési a kimondatlan szavakat.
– Hát én sem a születése napján – döntötte el. Hirtelen jött egy ötlete. Marosvásárhelyt?l Udvarhelyre Varság közelében vezet el az út… Tartsák a megbeszélést nála, otthon. Az ebéd épp jó alkalom lesz a megbeszélésre, utána aláírhatják az iratokat is. S akkor ? este a lányával kettesben lehet, ahogyan megbeszélték. Meghívta ?ket magához. Meglepetésére a francia kapott az alkalmon.
– De akkor f?zzél nekünk valami székelyeset! Olyant, amit vendégl?ben nem kapunk. Jön a feleségem és két kisgyermekem is! Szovátán akarjuk tölteni a hétvégét. Ott “vendégl?set” eszünk, akarunk enni valami”eredeti házit” is!
Otthon hamar kiderült, hogy Jean, a francia szakács csak franciásat tud f?zni. Eszébe jutott ekkor, mit mondott Linda. Azért szeret oda menni, mert ott olyan finomakat lehet ott enni. Egy gyermek nem udvariaskodik, nem eszi meg azt, ami nem ízlik neki. Biztos a franciáknak is ízleni fog.
Másnap reggel, amint Békési közölte Sárikával a hírt, hogy el?léptette egy napra f?szakácsnak, Sárika azonnal szabódni kezdett.
– Én nem értek ahhoz, hogy ilyen el?kel?…
– A tálalással ne fájjon a fejed, azt lesz, aki intézze. Te megf?zöd azokat az ételeket, amelyek Lindának annyira ízlettek, Ez számára is kellemes meglepetés lesz, így akarok születése napján örömet szerezni neki – ezzel beült az Audiba, és elhajtott.
Napközben telefonált Jean.
– Békési úr, biztos, hogy…
– Igen, úgy legyen, ahogy a tegnap megegyeztünk. Most nincsen id?m ilyesmivel tölteni az id?t, segítesz Sárikának megf?zni az ebédet. Azt f?ztök, ami Lindának annyira ízlett, s nehogy még egyszer valaki ebben a témába felhívjon, mert… – azzal lezárta a telefont.
Az intéz?t a francia vendégek elé küldte. Még szerencsére, mert id?be telt, amíg minden iratot el?készített, hogy hazavigye. Amikor elindult Udvarhelyr?l, még arra számított, hogy egy fél órával hamarabb ér haza, mint vendégei. Ám peche volt, mert egyik kanyarban egy ?rült kamionsof?r épp el?zött, s csak úgy tudta kikerülni a frontális ütközést, hogy a sáncba szaladt. Szerencséjére karcolás nélkül megúszta, de többé nem tudott kijönni a sáncból. Kétségbeesetten telefonált haza, hogy adjanak ebédet a vendégeknek, mert ? késni fog, elnézésüket kéri, de…
Végül csak megérkezett. Az intéz? fogadta az ajtóban, s míg ? vetkezett, hamar beszámolt.
– S mit f?zött Sárika a vendégeknek?
– Az el?étel az szalonna volt hagymával, és fokhagymás zsíros piritóskenyér, köménymagos leves, törtpaszuly sült szalonnával, pirított hagymával, és savanyított káposztacikával, utána sült pityóka [1] vajjal és káposztalével, a desszert pedig…
– Jesszusom!
– Békési úr mondta, hogy azt f?zzünk, ami a kislányának annyira ízlett…
– Jaj, ne, s Jean óva akart inteni… S mit szóltak a vendégek hozzá? – kérdezte Békési aggódó hangon.
– Az el?ételnek felszolgált fokhagymás pirítós és a szalonna hagymával a francia gyermekeknek annyira ízlett, hogy a köménymaglevest meg se akarták kóstolni. Monsieur Montpelier megkóstolt mindent h?siesen, de a vajas sült pityókánál már megkérdezte ? is, hogy a székelyek vallási okokból nem esznek húst? Leginkább a tört paszuly nyerte el az ízlését. Madame Montpellier az el?ételt meg se kóstolta, késsel és villával akarta enni a sült pityókát, a gyermekekre is rászólt, ám amikor azok látták, hogy Linda kézzel morzsolja ki a belét, nagy élvezettel követték példáját az anyai intelmek ellenére. Volt egy olyan érzésem, hogy direkt élvezték az „etikett-ellenes” viselkedést. A káposztacika viszont ízlett a Madame-nak is is, de a tört paszulyban csak turkált egy picit. A kapros-ordás palacsinta viszont osztatlan sikert aratott, a madám el is kérte a receptjét… Végül is senki sem maradt éhesen. Az egyetlen komolyabb gond, hogy a menü kissé megzavarta az ilyen koszthoz nem szokott hasukat, és… szóval kisebb vita kerekedett abból, hogy… de a végén a Madame is… el?ször letagadta… de a gyerekek mind hallották…
[1]Krumpli
