A kép a szabin n?k elrablását ábrázolja.
– Szép volt ez a mai est! – mondta Vera, amint kiléptek Erikáék kapuján.
– Én is nagyon jól éreztem magam! Az ilyen meghitt kis létszámú bulikat szeretem, utálom a nagy tömeget. Heten voltunk, mint a gonoszok! Épp elég! Na sziasztok, legközelebb az én szülinapomon tartunk „gonoszestét” – azzal Tamás karjába kapaszkodva elindultak az utcán lefelé.
– Én se szeretem a tömeget – mondta Andi, inkább magának, amikor elindultak hárman az utcán felfelé. A második saroknál, búcsúzni kezdett.
– Hazakísérünk… – mondta Marci.
– Á, nem muszáj, máskor is egyedül megyek haza, fölösleges kerüljetek. Itt lakom a harmadik utcában, ki van a környék világítva. Nem a Bolgárszegben vagy a Nouában vagyunk, se az Észak-Bertalani negyedben.
– Biztos? – kérdezte Eszter.
– Nem vagyok kilencedikes kislány, s nem vagytok az Apukám… – önérzeteskedett Andi, majd befordult az utcán.
Marci és Eszter kissé aggódva néztek utána, tanácstalanul néztek egymásra, de végül elindultak lakásuk irányába.
Andi lassan baktatott felfelé a kissé kapaszkodó utcán. Amikor második saroknál jobbra fordult, visszapillantott. Éjjel fél háromkor üres volt a nappal oly forgalmas f?út. Csak egy férfi jött mögötte úgy húsz-harminc méterrel. Nem tulajdonított neki jelent?séget, nem el?ször ment haza kés?n és egyedül. Gondolataiba merült. Lelki szemei el?tt sorba jelentek meg e tökéletes este kedves jelenetei: Vilmos b?nbánó arca, hogy elfelejtett ajándékot venni. Erika arca, amint felfedezte az est közepén a hálószobában a Vilmos kérésére általuk becsempészett meglepetést… Amint Vera f?zte Tamást, hogy ? is kapjon hasonló meglepetést szülinapjára… Ahogyan mutogatták a fiúknak középiskolás képeiket. Ahogyan Marci táncolt Eszterrel. Vagy mégse volt ez az este egészen tökéletes? Minden olyan szép volt. Tán valami hiányzik a képb?l?
Épp itt tartott a gondolataiban, amikor a következ? sarokhoz ért. Mir?l jutott eszébe az el?bbi férfi? Lopva oldalra pillantott. Oda, ahonnan jött. A férfi siet?s léptekkel közeledett, s jóval közelebb volt hozzá, mint az el?bb. A szíve megdobbant. Befordult a sarkon. Próbálta megnyugtatni magát, hogy a férfi is errefele lakik. Ám ? is felgyorsította a lépteit, de hátra-hátrapillantott. Szinte felsikított, amikor látta, hogy a férfi is befordul az utcába. Úristen… Vajon hazaér idejében? S még ki tudja zárni a kaput, s lesz még ideje bezárni maga mögött? Nem kell bezárni, a rigli is elég… Nem mert futásnak eredni, mert félt, hogy akkor a férfi is utána szalad, s biztosan gyorsabban fut, mint ? a magas sarkú cip?jében. „A franc egye meg ezt a hülye divatot!” – átkozódott magában. Még 15 méter a sarokig, ott ha befordul, futásnak ered, mert a férfi nem látja, hogy szalad, s egy kis egérutat nyer. Még öt méter… A saroktól már nem lakik messze… a második kapu. Ahogy befordult a sarkon, futásnak eredt. Futás közben kinyitotta a táskáját, hogy vegye el? a kapukulcsot.
– Jesszusom, hol a kulcs! Mi a nyavalyának tartok ennyi mindent ebben az átkozott táskában! Zsebkend?, háromféle rúzs, manik?rkészlet, púder, kölni, szájvíz, dezodor, szemüvegtok… De hol a kulcs? Istenem, hol a kulcs? Kétségbeesetten kimarkolt mindent a táskából, és belenézett. Semmi sem volt az alján. – Sz?z Mária, segíts! Segíts megtalálnom azt az istenverte kapukulcsot! – Visszatette dolgait a táskába.
Ekkor ért a sarokhoz a férfi. Andi kétségbeesetten állt az utcalámpa alatt, a rémülett?l szoborrá dermedve nézett a sarok irányába. A lámpa megvilágította az arcát. A tekintete pillanatra találkozott a férfiéval. Véget nem ér? pillanat volt. A férfi továbbsietett.
Csrrrr! A kulcs csörrenése a földön térítette magához. A reszket? keze alig tudta kulcslyukba helyezni. Végül a kapuajtó kinyílt. Valósággal bezuhant az udvarra. Benyomta a reteszt, majd kulcsra zárta. Ahogy a házba ért, lerogyott egy székre. Ott ült percekig.
– Jaj, min mentem keresztül! Jaj, min mentem keresztül! – ismételgette. – Nyugodj már meg! – mondogatta magának. Lassan kezdett magához térni. – Nem akart meger?szakolni. Nyugodj, már meg!
Furcsa érzés kerítette magához. Ekkor döbbent rá, hogy neki örvendenie kellene, hogy egy ilyen helyzetb?l megszabadult. De ?t nem öröm kerítette a hatalmába. Egy kellemetlen érzés lett úrrá rajta, amelyet nem tudott megnevezni. Egy biztos, nem a megkönnyebbülés öröme. Az érzés déja vu érzetet keltett benne. De nem jött rá micsoda. Már volt ereje felállni. Egy furcsa bels? parancsnak engedelmeskedve felállt, s az el?szoba-tükör elé állt. El?bb háttal. Végignézett magán. Jó alakja van. A legkarcsúbb volt négyük közül. Alig volt két kilóval több, mint akkor, amikor az egyetemet elvégezte. Vera és Eszter alaposan kikerekedtek a szülések óta. Még Erika is jócskán magára szedett, pedig neki sincs gyermeke. Lányosan vállára hulló sima haja és karcsú termete alapján hátulról jóval fiatalabbnak néz ki.
Aztán szembefordult a tükörrel. Pedig ezerszer látta saját arcát. A szeme sarkában megbújó szarkalábak láttán lesütötte a szemét. Pedig tudta, hogy ott vannak. Már tudta, hogy mi a kellemetlen érzés, ami hatalmába kerítette. Nem félelem volt az, a meger?szakolástól. S nem düh, ami a kiszolgáltatottságból fakad. Hasonló érzés kerítette hatalmába, amikor a férfi, akit a párkeres? hirdetésen keresztül ismert meg, nem jött el a második találkára.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.09. @ 14:46 :: Vandra Attila
