III.
Bözsike egyszerre hirtelen felugrott és bocsánatot sem kérve kirohant a teremből. Józsi értetlenül nézett utána.
Az a helyzet, hogy Bözsike meglátta, hogy az ő Tibije a Kati kezét fogva kiléptek a havas éjszakába. Az ő párja (!) egy másik lánnyal surran ki, kéz a kézben.
Lihegve állt az ajtóban és fürkészte a félhomályt. A hó fényében kirajzolódott az alakjuk. Ott álltak néhány lépésnyire az épülettől egymással szemben, Tibi keze a Kati vállán és halkan sugdosott. Halkan, de mondhatnánk kissé szenvedélyesen. Erre utaltak fejének s vállainak mozdulatai. Bözsi megkövülten nézte őket. A fiú hirtelen sarkon fordult és a ház felé rohant, meglátva az ajtóban a lányt, megragadta a karját és magával húzta a terem sarkába.
– Kiadta az útadat?
– Ugyan hallgass már! – vágott vissza Tibi. – Ó, bocsáss meg! Nem akartam bunkó lenni, csak olyan hirtelen jött. Gyere, menjünk fel a hálóba, mondjam el, miről van szó.
Bözsikében a féltékeny az egekig szökött. Dühös volt és elkeseredett, de egyetlen árva szó nélkül követte fiút. Nem tudta, mit mondjon most.
Fent a hálóban Tibi a karjaiba a kapta, s addig simogatta, becézgette, ameddig elszállt a lány mérge, és átadta ő is magát a szerelem mindent feloldó örömének.
Évekre eltemette magában ezt az okkal, vagy ok nélkül feltörő féltékenységet, megbántottságot…
Azon a Szilveszter esten sok minden történt. Tibor nem azért „csapta” a szelet Katinak, mert Bözsit akarta volna bosszantani. Eszében sem volt! Mindig is tudta, hogy Bözsinek féltékeny természete van. Sok vitájuk volt már ezért, de Bözsi mindig felül tudott kerekedni Tiboron.
– Ha el akarsz menni mással, menjél! Én nem akarok senkit sem fogva tartani, de előtte szólj! Ha én fairül játszom, akkor a partneremtől is elkívánhatom. Nem szeretek hoppon maradt menyasszony lenni.
– Ugyanezt elkívánhatom akkor én is – vágott vissza Tibor.
– Miért, láttál már valakivel cicázni, mióta melletted vagyok?
– Figyelj ide kicsinyem! A szakmámnál fogva kénytelen vagyok emberekkel foglalkozni, és ha az ügyfelem véletlenül nem férfi, hanem nő, akkor megkülönböztetett elbánásban részesítem. Nem azért, mert rejtett vágyaim vannak, hanem így kivánják el a főnökeim, na meg a munkakör. Ettől még nem kell megsértődnöd.
– De Kati nem az ügyfeled!
– Na figyelj jól! Nem akartam ezt pont ma elmondani, és ünneprontó lenni, de Kata lehet, hogy „ügyfelem” lesz.
– Miért? Csak nem nyert a lottón, és most befektetési tanácsadót keres?
– Azt még nem, de megnyert magának egy becsületes, klassz férjjelöltet.
– Józsira gondolsz? Nem fognak összejönni! Józsi akármilyen jó fiú, kisebbségi érzése van Katával szemben.
– Ez még hagyján! De más is van, amit el kéne simogatni.
– És mi az?
– Te tudod ki a Kata apja?
– Úgy tudom állami alkalmazott, főkönyvelő.
– Stimm! Ezen belül hites könyvvizsgáló. És adóellenőr!
– Hogy jön ez most ide?
– Úgy, hogy annak idején, ő vezette a vizsgálatot Józsi apja ellen. Szó, ami szó, az öreg nem mindent irt be, könyvelt el, de manapság ki ne tenné hasonlóan, hogy valamit nyerjen is? Nem vitte túlzásba, mint mások. Csak tisztes hasznot akart még húzni. Úgy csinálta, hogy egyet beirt, egyet nem, és vásárolt fiktív számlákat. Ezen elcsúszott, de Józsi szerint voltak még jóakarói is. A poén az, az egészben, hogy Józsi, mint társ volt beírva, és az ő nyakába varrták az egészet. Az apjával is összeveszett ezért, habár rendezett mindent. Megmondta az öregének, hogy mostantól ő veszi át az egész kócerájt, és az öreg meg fogja kapni a neki járó „apanázst”. Ha láttad, az est egy részében Józsi, Gyuri és én, összedugtuk a fejünket. Józsinak az a terve, hogy bevesz minket is. Engem, mint kezdő bankárt, mert az is kell, Gyurit meg, mint jogtanácsost fogja alkalmazni. Ott akarja hagyni a tengert és ezt a vándor életet. Tetszik neki Kata, és egyáltalán nincsen kisebbségi érzése, csak tudja, hogy Kata apja egy csavargó stricinek tartja, ezért nem fog beleegyezni, hogy járjanak, és utána összeházasodjanak. Kata szeretne Józsival járni, de nem mer ujjat húzni az apjával.
– Na így már értem! Szóval azért sündörög körülötted, mert szeretné, ha segítenél neki.
– Pontosan! Neked nem mondta, hogy mi a véleménye Józsiról? Ne is próbáld azt mondani, hogy nem beszéltetek erről? Ismerlek téged, meg eleve a nők is ugyanúgy „megbeszélnek” dolgokat, mint a férfiak. Na szóval mit mondott neked?
– Kérdezgettem, de ő mindennek lemondta Józsit, többek közt csavargónak nevezte. Próbáltam meggyőzni, hogy Józsi egy rendes srác, de az apja úgy látszik már begyúrta!
– Naná! Nem azt mondta Katának, hogyha összeáll vele fel is út, le is út. Rosszabbat! Azt mondta, ha nem tűnik el szépszerével, akkor tesz róla, hogy Józsit kivonassa a forgalomból. Vagyis hidegre teteti. Megvannak sajnos a kapcsolatai a mai napig. Ha még valaki olyan tiszta, mint a frissen esett hó, ő akkor is talál, ami alapján meghurcolhatják az illetőt.
– Szegény Kata! Mit tudunk tenni?
– Fogalma sincs! Neked sincsen semmi ötleted? Pedig a nők azok sokkal okosabbak ilyen esetben, mint a férfiak.
– Nincs semmi ötletem. Azt hiszem, hagynunk kell a dolgokat maguktól futni. És ti mire jutottatok?
– Megállapodtunk, egy hét múlva összeülünk Gyurinál és lefektetjük az egészet papírra.
– Tehát akkor társak lesztek hárman?
– Igen! De ez nem jelenti azt, hogy otthagynám a bankot. Minden marad, ahogy volt, csak kevesebb időm marad majd.
Az ünnepek elmúltával, ahogy megbeszélték, összeültek Gyurinál.
– Józsikám, már az elején el kell, hogy kicsit kenjem a szádat!
– Mondd csak, elvégre neked kell törvényes keretek közé tenned a dolgokat!
– Tehát, a szerződés itt van, és csak alá kell írnunk. Viszont, apádat ki kell teljesen hagyni a buliból. Két ok miatt is! Először is: apád, mint előző tulaj „tartozást” halmozott fel az állam felé. Ha le is rendezted, vagy mondjuk úgy, hogy ő rendezte le a te segítségeddel, ennek nyoma van. Nem vett jó fényt az üzletre! Azt mindenki tudja, hogy te a fia vagy, de te teljesen tiszta vagy, mivel a tengeren jártál, nem voltál sohasem az üzletben ténylegesen, csak néha–néha. Tehát neked semmilyen rálátásod nem volt az üzletmenetre, fogalmad sincs, hogy és mint vezeti azt apád.
– Gyurikám, eddig értem, de térj a tárgyra!
– Szóval, minden szempontból új alapokra kell tennem a működést. Új tulajdonos és új vezetőség. Apáddal kötnöd kell egy pro forma adás–vételi szerződést. A szerződésbe olyan összeget irtok, amennyit akartok, de valami nyomának kell lennie a bankban. Magyarán, ellenőrizhető pénzmozgást kell igazolnotok. Tibor ezt el tudja intézni. Ez mindenkinek jó, hiszen igazolva vagyunk fehéren–feketén, hogy mi nem csak átvettük, hanem fizettünk is érte. A későbbiek során ez jelentőséggel bír a bankok felé, mivel tudjuk a tőkeerősségünket igazolni, és ha kölcsönre van szükségünk, ezt mindenhol alapnak veszik. Sőt ezt a pénzt akár beírhatjuk törzstőkének is. Ezen kívül legalább egy hat számjegyű letéti betétkönyvet kell bemutatni, hogy tőkeerősnek legyünk tartva. Az adásvételi szerződés, csak formailag számit törzstőkének, ezért kell külön egy betét is. Nos, akkor most mondjátok el ti, mi lesz a menetrend!
– Tibor – kezdte el Józsi – apámmal kicsit nehéz lesz zöldágra vergődni. Az öreggel Tibor valahogy meg tud egyezni, de az összeget, azt mindenképpen követelni fogja. Ez mondjuk az én gondom lesz, mert le fogom belőle vonni azt az összeget, amibe a per, a büntetés, meg minden procedúra került. Nem szeretek filléreskedni, és főleg nem az apámmal. Aztán meg Gyurikám, neked kell egy olyan papírt is gyártanod a hármunk biztonságára, hogy üzletmenettől független havi összegben részesül, amit persze én fizetek majd neki. Szóval addig nem tudunk lépni érdembélileg, amíg az öregemmel nem intéztem el ezeket. Úgy hiszem, értitek a dolgot.
– Persze, hogy értjük, hiszen e nélkül nem tudunk mozdulni. Amit viszont most kell megtárgyalnunk, az a hat számjegyű letéti összeg. Én azt javaslom, osszuk három részre a summát. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű, mivel a hárommal való osztás az kicsit zűrös. De mivel Józsi az apjának is kell, hogy fizessen az ő része kevesebb kell, hogy legyen ennyivel. Szerintem ez így fair.
– Száz százalékig egyetértek ebben veled Tibor! – válaszolt Gyuri.
– Na akkor megbeszéltük az alapokat, Józsikám, most rajtad a sor cselekvés terén!
– Beszélek apámmal, és majd felhívlak telefonon, mikor tudunk idejönni hozzád, hogy papírra fektessük ezt a részt is.
Nem sok idő telt el és a vállalkozás beindult. Józsi apja meglepő módon nem támasztott komolyabb nehézséget. Igaz, elég jelentős haszonrészt kért, de csak, hogy végre külön utakon járhassanak, megadták neki. A tárgyalásokat Tibor folytatta le, Józsi csak aláírta az aktákat. Nem bánták meg az akciót, mert jól kezdett működni a vállalkozás. Új emberek, új szemlélet, fiatalos lendület.
Kata életében is komoly változások történtek. A legutóbbi tárlaton bemutatták néhány tusrajzát, és megérdemelt sikert aratott. Ráadásul megnyert egy egyéves római ösztöndíjat is.
Nagy lehetőség, és Kati nem is hagyta ki. Elutazott.
József ezt szomorúan vette tudomásul, de nem akart ellene szólni, hiszen a leány karrierjéről volt szó. Kihagyni egy ilyen lehetőséget vétek lett volna. Inkább mihamarább alkalmat keresett arra, hogy ő is Rómába utazhasson. Szigorúan üzleti célból (!).
A növekvő, prosperáló vállalkozás számára lehetőséget keresetett egy olasz érdekeltség megteremtésére. Megtehette, mert a barátai segítségének köszönhetően minden szempontból biztos lábakon állt a cég. Úgy jogi, mint pénzügyi szempontból.
Nagy volt a meglepetés, amikor Józsi telefonon felhívta és bejelentette, hogy „Itt vagyok a Városban, az Urbsban!”
– Mit keresel te itt? – kérdezte döbbenten Kati.
– Jöttem történelmi levegőt szívni, a történelem tanúit keresni.
– És megtaláltad?
– Valami romokat, sok autót, rohanó embereket és drágaságot.
– Kiábrándultál?
– Találkozzunk, hogy győződjél meg az ellenkezőjéről.
– Renden van. Délután ötkor végzek.
– Hol találkozzunk?
– Hol máshol, mint a Villa Giulia, az Etruszk Múzeum előtt.
– Na, ne! Valami könnyebb helyet mondjál, ahol inkább beszélgessünk, s majd később látogassunk múzeumokat!
– Jól van, jól van! Ajánlok egy diszkrét helyet. Ez egy pasticceria a via Ufficin, Giolitti a neve. Megtalálod? Jó nagy betűkkel van kiírva!
– Ott leszek! Ötig én is végzek.
– Mit is keresel te itt, azon kívül, hogy nem mész múzeumokba?
– Üzlet. Majd elmondom.
– Szóval, nem az én két szép szememért repültél Rómába?
– Nem vagy te egy kicsit beképzelt?.
– De, nagyon! – kacagott Kati. – Most leteszem, majd délután folytatjuk.
Gyorsan elszállt az a két nap, amit Józsi kint tölthetett. A szülök, a rokonok figyelő szemeitől távol nagyszerűen megértették egymást és rendszeresítették a találkozásokat az Örök városban. Már, ahogy a Józsi ideje engedte. Kiderült, hogy a fiúnak veleszületett érzéke van a képzőművészet iránt. Önkéntelen megjegyzései mindig helytállóak voltak, ami nem kis meglepetést szerzett Katinak. Lassanként, ahogy egyre több szépséget fedeztek fel, és ahogy a leány is értő módon irányította, Józsiból valóságos műértő lett. Dilletante, a szó nemes értelmében. Elbűvölték a klasszikus alkotások, a színek, a fények, a kompozíció. A kortárs művészetet nem értette. De ezzel nem volt egyedül. A tárlatokon Kati mellett megismert egy más világot, ahol nem az anyagi javak hajszolása a cél, hanem csak egy szükséges tényező, ami nélkül alkotni sem lehet. Kati társai is befogadták maguk közé, szívesen beszélgettek, vitatkoztak vele. Ezek után a római kiruccanások után felfrissülve vetette bele magát az otthoni munkába.
/bef. köv./
Legutóbbi módosítás: 2009.03.04. @ 11:00 :: Avi Ben Giora.
