Kénytelen az ember néha kihangsúlyozni dolgokat, egyet, kettőt. Ez esetben a kettőt. Azt gondolhatná az olvasó, miközben olvas és megpróbálja a történetet nyomon követni (sőt, néha előre kitalálni), hogy minduntalan meg kell majd lepődnie. Bizonyára majd itt-ott különböző csavarok kerülnek a történetbe, ami – már megfigyelte – szinte állandóan így van. Különben is hogy jön ahhoz bárki emberfia, hogy a várakozásától eltérő történetet olvastat vele? Holott talán olvasni sem szeret, csupán úgy beleakadt egy történetbe. A történetbe, melyről bizonytalan volna azt állítani, hogy így történhet meg a világban. Főleg, ha még azt is sugallja az író, hogy mindez megtörtént. Nos, ismerem az íróját eme kutyulmánynak, s bizton állíthatom, nagyrészt a valóság adott keretet a létrehozáshoz, kisebb részt a fantázia. Mint mondtam, ismerem a történetet papírra vetőt. Nem akarok sokat mondani róla, mert nem szeretném, ha véletlenül olyant is elkottyintanék, melynek nem igazán örülne. Amúgy sem vidám, mostanában. Mindenesetre érdekes dolgokat tapasztalhatott meg egy találmány kapcsán. Talán az elején kezdeném, ott, ahol még valamikor, a nem is olyan régmúltban, friss házasként nagy tervei voltak egy lopott ötlettel. Nem! Nem volt becstelen, arról én is tudnék. Egyszerűen megfigyelhetett egy samponos dobozt, amely a mosdókagylóban fejjel lefelé fordulva elzárta a víz távozásának útját. Na és akkor mi van? Rengeteg samponos doboz található a boltok polcain, bárki megfigyelheti. Nem is beszélve az egyéb samponos doboz lelőhelyekről. Ez az egy azonban – és állíthatom, ismerősünk meséje megtörtént -, ez az egy megmutatta a megoldást az úgynevezett talajvízszint-szabályozás megvalósulásához. Itt megint bizonytalan területre kerül a gondolat, Ezen a téren, vajon minek az okán volna érdekes egy ilyen szabályozás? Még a gyermek is tudja, van víz a föld alatt, hiszen a kerekes kutat is ezért ásatták a papáék. A víz miatt. Az író meghibbanhatott, hiszen mondott már máskor is furcsaságokat. Nem tűnik megbízhatónak. Egyszer megfigyeltem vele kapcsolatban, egy bevásárlása során, hogy a bolt kiszolgálója is kíváncsi tekintettel figyelte, miközben különböző dolgokat pakolt kosarába, a polcról. Majd váratlanul visszatette. Nem megbízható az ilyen vásárló, még akkor sem, ha netán nem volt nála elegendő pénz. Sőt, ez esetben különösképpen fennáll a megbízhatatlanság az esetében. A boltosok általában tudják ezt a hasonló figurákról, így róla is. Szóljon talán mégis mentségére a tény, hogy fiatal házas volt. A fiatal házasok több csoportba sorolhatók: van az a házaspár, amelyik gazdag család sarjaként bemegy a boltba, kiválaszt, fizet és távozik. Vajon milyen anyagi háttér indokolja azt a sorrendet, amely szerint bemegy, kiválaszt, pénztárcát néz és visszatesz? Ez a fajta a mi emberünk. Már megszokta, hogy „és visszatesz”, amikor a sors megjutalmazza egy csodálatos élménnyel, gyermeke fürdetése közepette: a samponos doboz beakad a mosdó elfolyó nyílásába. Heuréka! Ez a megoldás! Az olvasó itt már kezdi elunni a történetet, melynek sem eleje, sem vége. Eleve érthetetlen dolog: minek szabályozni a talajban levő vizet, mikor inkább azt ki kellene merni vödörrel a kútból, vagy nagyobb léptékben, egy vízműnél: ki kell szivattyúzni, és hadd folyjon a csövekben, egészen a vízcsapokig. Főhősünket mégsem ejtették a fejére, öröme teljességgel érthető volt, valóban volt egy elképzelés munkahelyén, miszerint jó volna, ha valaki kitalálná, milyen módon lehetne olyan szinten tartani a talajban a vizet, ami pontosan a legkedvezőbb volna az ott termesztett növények növekedéséhez. Ez kolosszális, tehát: heuréka! Már csak be kell jegyeztetni találmányként, elterjed, és dől a pénz, a növények pedig növekednek, jobban, mint valaha, gyorsabban és több termést is adnak, és ez volna ide való, hazánkba, ahol amúgy sem sok a termés, az éhes száj pedig gyarapszik, vagyis: heuréka! A Találmányi Hivatal Ezen a téren sem működik másként, mint bárhol Ezen a téren. Azt mondják, a sors valahol meg van írva. Sok könyvtárban kerestem már, ám jellemzőm, hogy kicsit suta vagyok, talán. Eddig nem akadtam a nyomára. Bizakodva fogom tovább kutatni, mert hiszek az EMBER- ben, ugyanis, ha már így mondták, így is kell lennie. Főhősünket munkaideje lejártával egy kétemberes, aranyos kis csapat várta, a családja. Talán nem annyira meglepő, hogy a kedves kis csapatot már láthattuk annál a bizonyos fürdőszobai jelenetnél, ahol még egy samponos doboz is volt. (Igaz, fejjel lefelé, talán minden különösebb ok nélkül, talán maga sem tudta, milyen lehetőségeket rejt magában. Egyszerűen csak ott volt, és elzárta a víz útját, egy ideig. Ma már nem teszi, ma már nincs használatban.) A kis csapat ezt követően nem sokat teketóriázott, elindult hazafelé. Útközben betértek a közeli boltba. Nem vettek sok mindent, mert tudták, a találmányért még később fognak fizetni. Sejtésük csaknem beigazolódott: akkortájt nem fizetett ezért senki. Később sem. Csupán egy gazdálkodó jegyezte meg, egyszer, amikor tudomására jutott a kis szerkezet: „Ez nem ide való! Hollandiába, vagy a németekhez. Mi magyarok csak kitalálni tudunk dolgokat, használni még nem tudjuk.”A boltban nem lehetett és nem is kellett sok mindent vásárolni. „Kár, hogy nincs most pénzünk mosóporra! Ó, pedig mennyire kellene egy Tomi Star, a pelenkákhoz.” Sötétedni kezdett, odakint már felkapcsolódtak az utcai lámpák is. A fiatalasszony éles szeme azonban ijedten tévedt férje kezére: – Úristen, Gyuszi! Te kihoztál egy Tomi Start a pénztár mellett, a kezedben? A férfi nem válaszolt, lesütött szemmel, szégyenkezve tolta tovább a gyermekkocsit. Vigyáznia kellett, nehogy valamely gödör megzavarja gyermekük álmát.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.13. @ 08:17 :: Berta Gyula