Sápadt sárga reggelek,
minden új ébredést melegebbre festenek.
Míg sok a dolgod, rend a lelke a mának,
hétköznapok paplanját magadra húzod,
épül? váradban
csak kicsit vagy boldog.
Érzed, kevés mit félthetsz,
de a hajnal most egyre fényesebb.
Dobozba zárva csillagom,
lakattal nyakamon, tovább nem úszhatok,
csak hagyom…
feladlak a tengeren túlra, fájdalom.
De még…
Ásító virágok közt,
zárt szirmokkal ?rizlek…
Nyílni kell,
élni kell,
de úgy fáj a fény.
Maradj még remény!
Tudom, hogy csak álom,
én jól látom…csak láthatnám még
fagyos mosolyod,
én a tavasztól fázom!
Holnaptól, befelé sírok,
nem félek önmagamtól,
de esküszöm neked,
kiírlak magamból.
Álmodnék még..!
Az emlék vászna lassan feslik,
Idén virágom,
az utolsó leszek,
aki nyílik!
Legutóbbi módosítás: 2009.03.13. @ 15:28 :: Fischer Krisztina