Az évek óta úgy történik, hogy barátainkkal — akiktől egyébként az üdülőszövetkezeti lakást kapjuk — együtt töltjük az első napot. Nekünk az első, nekik az utolsó.
Már összepakolva várnak bennünket. De a legfontosabb, hogy mindig hűtött sörrel! Ha fél évig nem iszom is, itt az ölelkezés után a következő mozzanat rögtön a jó pohár hidegen gyöngyöző sör, ami a forró autó után csak úgy zuhog az ember lányába, na meg a barátnőjébe. Sőt, kiszomjazva még a következő is zuhan, persze az már lejjebb ér, egyenesen a lábunkba. Akkor fölhúzódzkodunk az ágyra egy kicsit beszélgetni. Aztán egyre jobb kedvünk lesz, ez a „hurrá nyaralunk” érzés hatalmasodik el rajtunk… Szóval fél óra múlva Julival úgy röhögünk, hogy közben bőgünk. Folyik a könny a szemünkből, hol sírástól, hol nevetéstől.
A fiúk teszik a dolgukat, fölpakolják a kocsi tartalmát. Nekünk persze nincs időnk erre, rengeteg megbeszélni, meg nevetni valónk van.
Ők serénykednek, lassan az általunk hozott tv-polcot is fölszerelik.
Mi ekkor már sírunk, mert ugye mindketten nyugdíjasok lettünk, aztán röhögünk ugyanezen okból kifolyólag.
Na, de megemberelem, azaz asszonylom magam, mert az ételt mi hoztuk készen, asztalra kell varázsolni.
Ebédnél aztán persze Zember bánatos arccal meséli az otthon maradt csülök esetét, előrevetítve a nyaralás fő hiányosságát.
Bár őrült meleg van, igazi fürdésre való, de mi Julival semmi mást nem akarunk, csak susmogni.
Meg is állapítják a zemberek, azelőtt mindig az iskola, a gyerekek voltak a téma, amiről órákig tudtunk beszélni, ezzel kirekesztve őket a társalgásból, most meg az internet (pejoratíve kijelentve), meg valami torony, meg kaptár. Na persze, őket hidegen hagyja ez a téma, de azért csak oda-odafülelnek, úgyhogy olykor muszáj vagyunk suttogóra venni a hangunkat.
Jó este aztán magunk maradunk, kipakolunk a táskákból. Zemberé egy polc, a többit teletömködöm azzal a néhány vacak ruhadarabbal… Meg az akasztókra is mind nekem van szükségem.
A hűtőtáskák tartalma bevándorol a frigóba. Tényállás, hogy a főtt, füstölt csülök még éppen befért volna!
Hoztam én szellemi táplálékot is. Nekem Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című könyvét szántam, Zembernek Müller Péter Szeretetkönyvét adom oda kissé félve, mit szól ehhez a lelki táplálékhoz. Gondoltam, jót tesz neki. Azt írja ugyanis az ajánlás, ez a könyv segít szeretni. Hátha…
Nagy megkönnyebbülésemre nem vágta a sarokba. Dicséretére legyen mondva, szorgalmasan olvassa a nem könnyű irományt. Mindig csak keveset belőle, mert meg kell ezt rágni, el kell rajt’ gondolkodni.
Hogy számomra érezhető hatása lesz-e?
Hát… A lábamnál hever egész nyaralásban! A szó szoros értelmében, mert ott kezdődik az ágya, ahol az én lábam van.
~ ~
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Fitó Ica
