— Kokaint tessék, kokaint vegyenek — suttogta a portásnak álcázott feltűnően sötét fiatalember és „ja man” felkiáltással szélesre tárta a ház kapuját. Emberek jöttek, emberek vettek, emberek mentek, szóval minden ment a maga kis megszokott hétköznapi útján.
Na, ekkor jött Abdul, a biztonsági őr és mielőtt megszólalhatott volna, sietve távozott. Nem kell neki mindent látnia, pláne ott, ahol több az árus, mint az őr. Jobb a békesség. Állítólag ez a hosszú élet titka. A Nagy fehér varázsló is felmerte a helyzetet és kivételesen igazat adott Abdulnak, tehát nem látott semmit, nem hallott semmit, így pofáznia sem kellett.
A lakók békésen tűrték, e minden igényt kielégítő szolgáltatást, a ház 300 lakója közül egy sem vette fel a telefont, hogy hívja a rendőrséget. Este azért kisebb lövöldözés lehetett, mert reggelre a drótüvegen néhány lyuk díszelgett.
Se vér, se halott. Rendőrök blazírtan legyintenek; — megszokott dolog.
Hajnalban üvöltözés, öntudatos kurva tiltakozik. Néha nekiugrik a manusnak, aki inkább áldozat, mint sexpartner. Betuszkolja egy autóba, végre csend. Varázsló szunyókál.
Napocska erőszakosan kukucskál az ablakon és Hitchcock madarai veszett vijjogással csapnak rá a tizedikről kihajított ételmaradékra. Varázsló morcos, a kutyát nem lehet az erkélyen tárolni, mert megeszik a sirályok.
Varázsló mélyen belenéz a Napba, majd sírva fakad. Hétfő van, munkanap, ma muszáj varázsolni.
Viháncoló gyereksereg rablópandúrt játszik, ahol mindegy, ki kicsoda, fegyverbeszerzési nehézségek miatt egyelőre patronos pisztollyal lövik fejbe egymást több százszor. Boldogarcú szülők büszkén nézik csemetéiket.
— Hiába na, ember lesz a gyerekből!
— Hogy boldogulnának meg! — morogta varázslónk és egy rozsdás franciakulccsal a kezében elindult megvívni napi csatáját az életben-maradásért.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.30. @ 10:43 :: George Tumpeck
