M?fordítói pályámat versfordítással kezdtem, mivel magam is költ? volnék. Angol szakon végeztem az egyetemen hazámban, Görögországban, és a versek mellett id?közben elkezdtem rövidebb prózákat fordítgatni különféle irodalmi folyóiratoknak. 1979-ben megírtam diplomamunkámat a m?fordítás elméletér?l és gyakorlatáról, és ett?l fogva spanyol, angol és francia m?vek tolmácsolásával kerestem kenyerem. Egyik alapszerz?m Garcia Márquez lett, akinek szinte minden regényét és novelláját (összesen tizenkilenc kötetnyit) én ültettem át görögre. A másik legfontosabb Isabel Allende, akinek tizennégy könyvén munkálkodtam. Így aztán afféle latin-amerikai felel?ssé léptem el?.
Utólag végigtekintve pályám negyed évszázadán, a mintegy hatvan m?fordításköteten és megszámlálhatatlan folyóiratpublikáción, illetve saját m?veim, verseim és elbeszéléseim öt kötetén, örömmel állapíthatom meg, hogy a listán akad nem kevés bestseller is. Öt évvel ezel?tt megpróbáltam érvényt szerezni fordítói jogaimnak, és eladási százalékot követelni a nagy pédányszámban fogyó, különösen sikeres Márquez- és Allende-kötetek után. Allende hazánkbeli kiadója azonban hallani se akart ilyesmir?l, így aztán együttm?ködésünk hirtelen-váratlan megszakadt.
A múlt év során két nagy napilap, az Eleftheros Typos és a Kyriakatiki Eleftherotypia nagy csinnadrattával bejelentette, hogy a nyájas olvasó vasárnapi lapszámukkal együtt a jöv?ben a “regényirodalom remekeit” is kézhez kaphatja. Napi politikába göngyölten, alig három eurónyi felárért (bagó, ha kultúráról van szó!) minden héten más modern klasszikus hajózik hát be a görög otthonokba. Igazán nemeslelk? gesztus! A hirdetésben számos neves író, Kundera, Kafka, Garcia Márquez, Allende és mások neve szerepelt, mindannyiszor a fordító említése nélkül.
Írtam egy mailt az Eleftherotypia egyik munkatársának, korábbi jóbarátomnak, és gyengéd szemrehányást tettem, amiért a fordítók kilétét ily szemérmesen elhallgatják. Válasz nem érkezett, ám én bíztam a cég jóhiszem?ségében, gondolván, véletlen esetr?l van szó. Aztán hetek múltával sorra jelentek meg a könyvek, a fordító neve azonban egyikben sem szerepelt. A legnagyobb megdöbbenéssel lapoztam át Isabel Allende Paula és Garcia Márquez Szerelem a kolera idején cím? regényét: bizony mindkett? bet?r?l bet?re az én munkám.
Felhívtam a szerkeszt?séget, amely, ugye, vasárnaponként 160.000-es példányszámban parádézik egyebek közt az én szövegemmel is, ?k viszont haladék nélkül a kiadóhivatalhoz utasítottak engem. A kiadóhivatal munkatársai mereven elzárkóztak bárminem? tájékoztatástól, jóllehet én mindössze némi szerény százaléknyi részesedésre tartottam volna igényt. Azzal tromfoltak le, hogy a szerz?dés egy olasz kiadótröszt és az eredeti m?vek szerz?i közt köttetett, fordítási díjról pedig ELEVE SZÓ SEM ESIK A KÖLTSÉGVETÉSBEN!
Megkeresésemre egy szerz?i jogi ügyekre szakosodott ügyvéd azt felelte, amennyiben a kiadó nem köt szerz?dést a fordítóval, utóbbinak minden reménye megvan jogai érvényesítésére. A gond csak az, hogy bírósághoz kell fordulni, miközben a sajtókonszern nyilván mindent megtesz majd, hogy a vele perben álló megélhetését ellehetetlenítse.
Szomorú tapasztalat, hogy rajtam kívül Görögország-szerte mindössze két-három olyan fordító létezik, aki egyáltalán valaha is látott már plusz összeget bestsellerként eladott munkái után – a kötet eladási árának másfél-két százaléka erejéig. Új kiadás esetén is csupán egyetlen egy kiadó vet némi alamizsnát a fordítónak. A kollégák pedig lapítanak, szegények, hiszen ne szólj szám, nem fáj fejem! Ugyan, ki vágyik arra, hogy soha többé ne kapjon munkát? A választás itt egyértelm?: túlélés vagy (h?sietlen) h?si halál…
Forrás: terasz.hu – Klety Sotiriadou
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:35 :: H.Pulai Éva
