Nem tudtam hinni Pet?finek sem, aki vakhittel lovalta bele magát a szerelembe, amib?l végül leginkább a hit összeszorított fogú akarása maradt – s bár már mutatta magát egy új alapállás, a megállapodott ember család iránti rajongása (ami bizony újabb fázisa a szerelemnek), sok id?t már nem kapott rá, hogy teljesen megismerje és elénk tárja.
Nem hinném, hogy minden példa éppen e kett? között kifeszített huzalon helyezkedik el, de ezt a kett?t találtam érvényesnek mindeddig – hol úgy, hogy az egyikben voltam leginkább, és féltem a másiktól, gúnyoltam a másikat, hol fordítva.
De minden példák közül a saját lesz a legérvényesebb. Ez persze már súrolja a magánéletet, amit az ember kerül a nyilvánosság el?tt, nem is tartozik másra, sem mint kíváncsiságért járó ajándék, sem mint fölösleges és nyomasztó teher. Úgyhogy álljon itt minden más el?zmény nélkül maga a konklúzió.
Hogy tehát minden, amit a n? ölét?l kapunk, ajándék. Ha március 8. lenne, várnék még két napot, mert most legkevésbé sem n?napi köszönt?t tartok – dehogyis: a n?k gonoszok, romlottak, önz?k, tönkretesznek minket, de úgy, hogy közben jók, tiszták, önfeláldozók és fölemelnek. Egyszerre. Ugyanazzal a gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Mindegyikben ott lapul Ördög. Azért, hogy felt?n?bb legyen bennük az Isten. A legnagylelk?bb gesztus mélyén is ott csikorog a pitiánerség, a legaljasabb lépésükben is a földöntúli fenség.
Mi pedig (igen, mi, tehát felezzük a társadalmat!) legyünk hálás az Istenért és az Ördögért egyszerre. Mint ahogy az életért is hálásak vagyunk, amelyben ver?fény és ködgomoly. Vannak. Ez a legnagyobb ajándék. Ha tönkretesznek, azzal is építenek. És ne legyen kétségünk: tönkretesznek. És jöjjünk rá, hogy közben is építenek. Mert megedzenek, mert nekik edzett emberekre van szükségük. Kényszert éreznek, hogy f?m?vüknek (nekünk) egyszer-egyszer megmutassák: nincs leveg? rajtuk kívül. Kontextustalan senkik vagyunk nélkülük, csigaházból kihúzott csigák.
Amíg vannak, inspirál, hogy lázadunk a börtön ellen, sorok közé lopunk ezt-azt, ellenzékiek vagyunk – és hogy ez mennyire gyönyör?, arra akkor jövünk rá, ha nincs mit a sorok közé lopni, mert mindent szabad, és ott vonszolódunk a napon, húzzuk magunk után a nyálkás csíkot és a hátraforduló csigaszemekben nemcsak önsajnálat van, de hála is, szeretet is, aberrált esetekben újraszület? szerelem. És rájövünk, milyen kurva nehéz érvényes dolgot mondani, ha nincs az ellenzéki szerep. Ha nem vagyunk ellenzéke valaminek, küzdenünk kell a kérdéssel, hogy: „ki kérdezett?”
Tartsa meg az Úr rossz szokásaikat, a fürd?szobában álljanak mindig láb alatt, mossanak fogat úgy, mint egy ?rült, kavarják idegesít?en a kávét, játsszák el az orgazmust, neveljék ellenünk a gyerekeinket, pattanjon le róluk ráció és logika. Mert ez a dolguk – hogy férfit csináljanak bel?lünk. Egész egyszer?en azért nem vagyunk n?k, hogy legyen, aki csodálja ?ket. Ahogy akarják, minden úgy legyen.
Forrás: kulturpart.hu – Szálinger Balázs
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:35 :: H.Pulai Éva
