Imre már megszokta, hogy új nővére született. Először Kánya Pista mondta neki viccből, hogy „született” a nővére, mikor átment hozzájuk Pirit, a baknyulat kölcsönkérni. Ezt a nevet Imre adta a nyuszinak, mikor az még kicsi volt. Csak azért, mert a pofikája nagyon emlékeztette egy agg, részeg művésznőre, akit a búcsúban hallott énekelni. Mire Piri már akkorára hízott, mint egy mosómedve, s kiderült a tévedés, Piri már erősen megmolesztálta a csitri leánynyulakat. Sőt, egyszer Imre keresztapja meglátta, ahogy az izmos nyúl, a szomszédék betévedt macskáját is beszorította az istálló sarkába. — De már a baknyúlon rajtamaradt a lánykori neve.
*
Pista kosárba rakta a bakot, hogy később majd visszahozza Pirit, ha az befejezte a pásztorórát a nyulaival. Már éppen indulóban volt, mikor meglátta Marit, Imre új mostohanővérét, aki egy szakajtó kukoricával fordult ki a fészerből. Azt tudta Kánya Pista, hogy Imre nagyapja, egy Ebergényi nevű özvegyet vett Hosszúvízről, de azt nem, hogy Anna asszony egy bögyösödő süldőlányt is hozott magával. Mindenesetre Pistának megtetszett a lány. Titokzatosnak és idegborzolónak találta, hogy azon a helyen az orra alatt, ahol a legényeknél a bajusz szokott pödrésre várni, ott a lányt, hamvas pihe díszíti, mint egy őszibarackot a természet.
*
Azt Budai atya tanácsolta Gyuri nagyapának, hogy hozzon asszonyt a házhoz, hogy halála után ne kerüljön az unokája állami gondozás alá. Ezt később Imre is belátta, mert az atya szerint a gyermekotthonba, még azt az erkölcstelen nyulat sem vihetné magával.
Ezek után a gyerek, már szinte hősnek látta nagyapját; — különösen, mikor meglátta új mostohanagyanyját. Idők folyamán azonban, szinte észrevétlenül megszerette Anna nénit. Mintha valami óriási ürességet töltene be jelenléte, aminek hiányára csak most kezdett ráébredni, mióta a néni velük van. Nemcsak azért, mert keselyű szeme ellenére galamblelke volt, hanem azért is, mert az ágyába téglát melegített, ha éjszaka be-beharapta magát a vályogfal rései közt a novemberi szél. Meg jól esett a gyereknek, ha Anna néni esténként ágya szélére ült, és megsimogatta az arcát a durva, reszelős kezével.
Az első időben Imre sokat verekedett az osztályban, ha az „újszülött” nővérkéjéről kérdezgették, és az is szálka volt a szemükben — mert Kánya Pistától megtudták —, hogy odahaza esténként a nagyapjának olvas fel a kalendáriumból. Holott a tanító néni, még karácsony táján szentek képecskéivel jutalmazta azt a pár tehetséges gyereket, akik alig pár hónap alatt sikeresen elsajátították az ABC első három betűjét.
*
A szomszédsoron akadt néhány idősebb legényke, akik szívesen látták volna közelről Imre pelyhes nővérét. Ez természetesen magával hozta a kedvező fordulatot Piri nyúlnak, és beköszöntött nála a konjunktúra. A surmó kamaszok egyre másra jöttek Pirit kölcsönkérni, akár volt nyuluk odahaza, akár nem. Még az úri, zergekalapos Kazár Jancsi is jött, aki a legidősebb volt közöttük. Azt rebesgették róla, hogy állítólag volt már egy rossz hírű házban is. Rögtön a bérmálkozása után egyenesen odament.
Egyébként ők se tartottak háziállatot, mivel az apja állatorvos volt.
Később Imre rájött, hogy előnyösebb ránézve, ha pénzt szed Piri szolgálataiért. Legalább neki, Imrének is legyen valami haszna ebből a kellemetes munkából; — ne csak a nyúlnak. Piri már falu szerte nagy hírnévnek örvendett a nyúltenyésztők között, mert fajtiszta, megbízható és nagytermészetű egy állat volt. Még egyetlenegy várandós nyúl se bánta meg, hogy Pirivel töltött egy végtelenségnek tűnő, boldog húsz másodpercet. Sőt, többször is előfordult, hogy éjszakánként a romantikára vágyó kóbor macskák is besuttyantak Piri ketrecébe, amit a nyúl éjjel nappal nyitva tartott.
*
Ahogy teltek a hetek, hónapok, a falu is napirendre tért Gyuri bácsi házassága fölött. Anna asszonyt is csak az elején fürkészték árgus szemekkel, mikor bement Leipzigerhez cukorért, sóért, vagy éppen petróleumért, ha már fogyóban volt a lámpában. Aztán megszokták őt is. Sőt, még helyet is szorítottak neki maguk közt a templomban, mióta a nagymisén először hallották őt lágy, alt hangon zsoltárt énekelni.
Különben is, nemigen értek rá vele foglalkozni. A front már régen összeomlott, de azért egyre-másra érkeztek még a győzelmi jelentések. Szaporodtak a hazafelé tartó sebesültekkel megrakott vonatok, ugyanúgy, ahogy a gyászjelentések is a faluban.
Az értesítő űrlapon csak az volt, hogy: — fia, apja, testvére – a hazáért hősi halált halt. Az ezredírnok csak odaírta az elesett nevét az üresen hagyott helyre, s aláhúzta a megfelelő rubrikát.
Már majd minden portán gyászoltak valakit. Azokat, akik nem tértek vissza a háborúból, s később aztán sorra kerültek még jó sokan a faluból, akiket idehaza kaszált le a nagy világégést követő spanyolnátha.
A megfáradt Budai atya, aki még a háború elején — jobb híján —, mint tábori lelkész kenegette a véletlen hősök homlokát a megszentelt utolsó olajjal, naponta celebrálta a gyászmiséket.
Hiába kérdezte később a sekrestyében Szűzanyát, hogy tán Szentfia tudja-e, mi végre szükséges ez a világégés? — Na persze, ha a Názáreti visszakérdezné, hogy tizennégyben mért ordibáltatok, mint a barmok hogy éljen a háború? — ő maga is csak mellébeszélni tudna.
*
Már rég felszáradtak faluban a könnyek, és Muszkaföldön a besüppedt temetők felett, már harmadjára hozott új kalászt a csonttal trágyázott föld, mikor megtartották Mari és Kazár Jancsi kézfogóját. Már jóval előtte, a nagypapa az atyával eldöntötte, hogy Imre a Pécsi katonai alreálba megy. Biztos jövő és úri, kényelmes élet vár majd rá, mert az emberek a világégés után, örökre meggyűlölték az öldöklést.
— Na meg az sem mellékes, hogy a fiatal párnak felszabadul majd a tisztaszoba.
Szent Mihálykor, mikor már a kis Korponai Imre, a jövendőbeli „cőger” elbúcsúzott a családtól, szomorú szívvel zötykölődött a szekéren a vasút felé, s a néhai Pirire gondolt.
Magában elmosolyodott, mikor a bőséges ebéd jutott eszébe, mikor a búcsúpoharat a szipogó Anna néni egészségére emelték; — na meg a pompás pörköltjére is. Pedig szegény váltig szabadkozott, hogy egy ilyen öreg baknyúlból, lehetetlen egy igazi, omlóshúsú ételt varázsolni.
Süle Pista bácsi szótlan szítta mellette a bakon a pipáját, mert a plébános úr adott neki egy marék belevalót. Gondosan felpakolta a gyerek katonaládáját a málhás vagonba, és még lendített is egyet a karján a vonat után.
*
A ló nem integetett. Elbúsulva rázogatta a zabos tarisznyáját, mert tényleg csak az alján volt benne valami. Az öreg még azt is elvette tőle. Hirtelen a táltos szemében, mint egy látomás, felvillant egy jövőbeli kép, ahogy éppen egy közömbös tank csörömpöl az útjában fekvő Korponai százados felé. Hogy eltiporja-e vagy sem, azt már nem látta, mert Süle bácsi megrántotta a gyeplőt.
Elindultak haza.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.24. @ 13:38 :: kisslaki
