Kovács Lilla Katalin : A kutya

Nyomtatás

A parkban láttam meg először. Szeretem ezt az öreg parkot, nyárestéken kellemes az öreg tölgyfa tövében üldögélni és figyelni a játszadozó gyerekeket.

Már alkonyodott, amikor észrevettem. Szemben ült velem, a kis játszótér másik oldalán, a gyerekeket nézte különös, bánatos tekintettel. Erre a tekintetre figyeltem föl először.

Másnap újra eljött és aztán újra és újra. Figyelni kezdtem, néztem, hogy vajon kihez tartozik, de nem szólt hozzá soha senki, és ő sem csatlakozott egyetlen emberhez sem. Néha ő is rám tekintett, de aztán figyelme újra visszafordult az apróságok felé.

Csak ült üres tekintettel, mégis valahogy olyan figyelőn, mint aki egy gyermek hívó szavát várja. Egy szót, egy simogató kezet, mely egykor az övé volt, de eltűnt valahova örökre. Hetekig figyeltem. Alkonyatig maradt mindig, aztán, mint aki hiába vár, felállt és elindult az ismeretlenbe.

Egy napon aztán nem bírtam tovább, hajtott a kíváncsiság, hogy többet megtudjak róla.   Amikor felállt utána indultam s bár gyorsan haladt, azért sikerült lépést tartanom vele, így aztán láttam, hogy melyik házba ment be. Belestem a kerítésen, de nem vettem észre semmi mozgást. A kertben a nyíló virágok között színes hinta állt, mellette egy kosárban játékok hevertek, látszott rajtuk, hogy rég nem játszott velük már senki.

Óvatosan léptem be a kiskapun.

Azonnal megpillantottam s ő is rögtön észrevett. A ház falán kúszó borostyánok mellé lapultam s csak néztem őt, nehogy megijesszem. Szólni nem tudtam, csak a tekintetemmel kérdeztem tőle, hogy elfogadna–e barátjának engem?

Engem, aki ugyanolyan magányos, mint ő, s aki még soha nem tartozott senkihez.

A karcsú fekete ruhás nő felemelkedett a fehér kerti székből és hozzám lépett.

– Hát megtaláltál – mondta.

Mellém guggolt, kezét lassan a fejemre tette és megsimogatott.

– Velem maradsz? – kérdezte, s én úgy éreztem a szívem rögtön kiugrik a helyéből örömében s hogy futni kellene, ugrándozni, körberohanni a kertet –  mégsem mozdultam.

Megcsóváltam a farkam, finoman megnyaltam a kezét és nagyot szusszantottam.

Éreztem, hogy minden rendben van. Hazaértem.