Királylány, vissza a várba!
Hagyd a topánt veszni a sárba,
menekülj
szebb mesék közé!
Idekint árulást sziszeg a szél…
Lágyszívű képzelet:
gondolni mindenről,
hogy volt, és még lehet,
hogy történhetne bármi,
ha ép lenne a híd a
vizes árkon.
Álomba ringó
valóságon
pihen a lélek,
lánykérőbe jő
a szomszéd király,
lábujjhegyen járjon
mind, aki jár,
az elme,
ha kegyelmet ismer,
fel ne ébressze az
alvót.
Ébredj, országod már csak a vár!
Rohanj a kanyargós lépcsőn felfele már,
Bújj el
a világ elől!
Odakint ellenedre gyűl a felhő…
Nyugton,
a selyem ágyon
kékvérrel uralkodni
kellett volna, ha vágyom,
kislány,
csókját a bölcsnek,
hisz’ egymásért
gyúlnak lángra
a bölcsek.
Egyszer majd
mindent tudok én is,
akár a nagy királyok,
ígérted, várok.
Hajamba ezüstjét fonja
már a kor,
gyermeteg szeretlek
mégis.
Tán lehull
valamikor
a sosem fogadott
hűség.
Zárd magadra köves szobád!
Szorítsd szívedre félszemű babád,
dúdolj
virágot magad köré!
Odakint ölni kész sereg a fák közt…
Fekete szirmok…
Szobámban csüggeteg,
lehajtott fejű esték,
kik nevén nevezték
az összes csillagot,
hallgatunk.
Lám, úgy vagyok,
hogy már értek,
és panaszom nincsen.
Engem magamnak
teremtett az Isten.
Várba zárt
világom
bölcsnek idegen,
s már tudom, .
van, hogy a mindenem
is kevés.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Nagy Horváth Ilona
