Az úgy volt egykoron, hogy fiatal házasok voltunk s beutalót kaptunk Hajdúszoboszlóra.
Gondoltuk – egy nappal előbb megyünk, hogy Debrecenben töltsünk egy napot.
Úgy is volt. Szobát foglaltunk egy szállodában, majd útra keltünk, mert én még nemigen ismertem a várost, de Misi (a volt férjem) nagyon sokat nyaralt ott gyerekkorában.
Nagyon kötöttem az ebet a karóhoz, így rögtön a kicsomagolás után, jó fáradtan elindultunk várost nézni. Misi persze már az estére beígért „aranybikás” vacsorát és szórakozást várta.
Először a Nagytemplomhoz mentünk, ahol éppen egy turistacsoportnak magyarázott a templom idegenvezetője.
Érdeklődve hallgattam az előadást, exférjem viszont lehuppant az egyik padba – nem nézte, hová (miért is nézte volna), – s épp egy vastag oszlop mögé került, ami jól eltakarta, én pedig, kíváncsi ember lévén, a templom bal sarkában nézelődtem – volna – tovább.
Éppen hogy pár lépést tettem, mikor egy nagy dörrenést hallottunk.
Misi felpattant a helyéről, én pedig rohantam az ajtó felé.
Mindketten rájöttünk, hogy mi történt. Bezártak bennünket. A kettős kapu vastagsága, másrészt a kirándulók hangoskodása elnyomta a mi kétségbeesett kopogtatásunkat.
Mit tegyünk most? Misi morgolódott: – Minek kellett nekünk idejönni?
Arra gondoltam: itt fogunk éjszakázni? Jesszusom!
Találtam egy faajtót. Nyitva volt, de csak miseruhák függtek a bezárt helységben.
Ránéztünk az óránkra. Még majdnem 1 óra lett volna a nyitva-tartásig.
Támadt egy ment? ötletem.
– Nincs mit tenni, felmászom az ablakba!
Körülnéztünk, de nem találtunk semmit, amire ráállhattunk volna.
Már nem tudom, hogy melyikünk szeme akadt meg az első sorban az imádságoskönyvön.
Régi, vastag darab volt, lánccal odaerősítve a padhoz. Először rángattuk, majd törtük a fejünket, hogy mivel lehetne lefűrészelni a helyéről.
Szerencsére egy női táskában mindig van körömreszelő. Most is megtaláltam a retikül mélyén, a szállodakulcsokkal együtt. A körömreszelővel lereszelte Misi a könyvet, azután ráállt, én pedig a nyakába másztam, onnan már fel tudtam lépni a templom ablakának párkányára. Kinyitottam, s lelkesen integettem mindenkinek, és kiabálni kezdtem.
– SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG! – aminek az lett a következménye, hogy aki eddig arra járt, mindenki nagy ívben kikerült.
Már egy rakás ember nézett fel rám a térről, de senki sem mozdult, csak néztek, mint a borjak.
Rájöttem, hogy mindenki bolondnak néz…
Végre, végre, egy fiatalember elindult felém és az ablak alatt megállt mosolyogva.
Kiderült, hogy angol, hogy Angliából jött és – mivel nem tudtam angolul (most sem), kézzel-lábbal azt mutogatta, hogy fel akar jönni hozzám, oda mellém, az ablakba!
– Panoráma – ezt értettem belőle.
Már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok vagy lány (én nem – az a srác bezzeg tudta!), és az id?érzékem is cserbenhagyott. Hosszú óráknak tűnt, mire végre, végre jött két rend?r.
Odajöttek az ablak(om) alá és komolyra véve a szót faggatni kezdtek, hogy hogyan kerültem oda fel?
Nemsokára távoztak valahová, majd egy idő múlva visszajöttek a sekrestyéssel együtt, aki kiszabadított a fogságból. Utána már csak néhány kihallgatás következett a rendőrségen. Meg kellett mutatni a táskámat, kiforgatták a zsebünket, hátha el akartuk lopni Kossuth székét.
A templom rabságában eltöltött kb. 3/4 óra után még vagy két óra hosszat igazoltuk kilétünket, s a történetünket, mire nagylelkűen elengedtek bennünket.
Mondanom sem kell, hogy aznap nem mentünk az Aranybikába. Sehová nem mentünk.
Fájt mindkettőnk feje és olyan kimerültek voltunk, mint a libák.
Akkor elhatároztam, hogy megírom az esetet a helyi újságnak és feljelentem a korán záró tárlatvezetőt –, de nem lett belőle semmi.
Másnap kibékültünk, Hajdúszoboszlón már boldog békességben töltöttük az időt.
Azóta, ha képeslapon látom, vagy elmegyünk a Nagytemplom előtt, büszkén mutogatom az ablakot:
– Látjátok! Ott voltam fenn, és engem nézett az a sok debreceni polgár és az összes kiránduló!
Őszintén szólva – múlt szombaton Debrecenben – elbizonytalanodtam. Vajon a jobb középső vagy a bal középső ablakban voltam?
Ejnye-bejnye! Hát nem elfelejtettem?
Legutóbbi módosítás: 2009.03.28. @ 06:54 :: Péter Erika
