Az éjszaka volt most lényem feketéje…
Felriadtam. Megkarmolt az Éj.
Szembeszálltam vele,
mert vonzott a veszély,
ám ? véres-húsra marcangolta arcom,
m?körmös, rút ujja homlokomba vájt,
hallottam a riadt vészharang dalát.
Szúrt még a borosta az éj kék szakállán,
vörös pörsöt hagyott a hajnalpír állán,
a villogó fények felh?falhoz értek,
egy varjúraj a nap elé röpült,
majd mint árnyék – felszállt–
az arcodra leült.
Az éjszaka volt most
lényem feketéje.
Nem maradt más álmom,
csak vágyam – A Fényre–
Legutóbbi módosítás: 2009.03.22. @ 18:56 :: Péter Erika