A szép vers türelemre szoktat,
hogy kivárjuk az élet végét,
hátha rímre érünk,
éltünk
hogyha hullna.
Mert a szép vers nem akar az élet lenni,
de lenni akartat,
ha igazi,
nem talmi,
ha ismétel sem.
Még rossz rím is belefér,
Recseghet az egész,
A végire mégis kiderül a szép vers.
Mert egészben éltet,
nem áltat;
nézzed:
te akartál mindent,
miért kapnál részben – semmit sem;
a végzet akkor defektes,
ha jóból-rosszból
egyaránt rakja meg szekered,
nincs nyikorogni okod,
mert: teljes.
Mennyire nincsen az isteneknek ilyen,
egy kis emberhalálra is mily képtelenek,
néked adottságod veszettséged is,
akár a szép vers.
Csörg?d,
ha úgy veszed,
zörg?d a vész-csendben,
sebre flastromod,
vigaszod a n?i szemben,
a szép vers kézmeleg,
akár a századok fagyát fölengedend,
mert testvér,
kivel tudja az ember,
mi a teend?,
ha árva lett egyszer.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.01. @ 00:54 :: Petz György