Tudnád te is
a mérhetetlen bölcsességet,
Amivel Isten csendjét magyarázzuk;
Kiülünk a partjára, mert csend az is,
Szavainkból megépül az este, de holdfényben
Szembenézünk a halak sóhajával, buborék.
Egy marék buborék – körötte a kéz és az ember,
Aki se jobb, se rosszabb, amikor lélegzik.
Talán énekel, kiterített tüdejét belemeríti
Dalával az éjbe, hogy megkapaszkodjon,
A tücsök se imádkozik aztán meg mégis.
Mennyi víz kell a nagy mosakodáshoz,
Ami merítkezés és fölemelkedés, amikor
Az emberi szemekben elaprózva ott a tenger
Fölhordva minden pillantásra; meg a sírás,
Ami nem magyarázat, s mint a víz körforgása.
Tudnád te is
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: Petz György