Kés? este lehetett, amikor
a dallam a fejembe menekült
el?lünk,
azóta itt bújkál, és várja,
az álmosan gördül?
lusta reggel
mikor engedi ?t szabadon
megszületni.
Tudom, hogy Te is ismered,
hiszen szó is volt róla,
amikor
a másik szerelmedr?l meséltél,
én hallgattam egy félmosollyal
és csak otthon sírtam.
Eltelt az id?.
Azóta az egyedüllét
kiszálkásította kicsit az arcod,
s a szemedbe
ezer bölcsességet ültetett
a türelmes vágy
egy új zenére.
Tanácstalan vagyok.
Becsomagoltam Neked
a dallamot,
néhány rímmel átkötve,
s egy mosollyal…
Látod, most mégsem tudom
adhatok-e ekkora ajándékot
Neked.
Félek, talán megsért?dsz, és
távoli leszel megint,
mint annyian,
akikt?l régebben féltem.
Képzeld néha,
(többnyire olyankor, ha reggel
felülök vackomon, s napfény
cirógatja jobb lábujjam valami
máshol zöldell? lombokon át)
néha azt hiszem,
jobb, ha mégis a dallamot
tartom meg magamnak,
mert ha
az életembe jönnél játszani,
Téged talán nem tudnálak.
2008. májusa
Legutóbbi módosítás: 2009.03.23. @ 16:50 :: Regényi Eszter
