Mivel az olvasót egy pillanatra sem szabad bizonytalanságban hagyni egy szó fogalmáról, gyorsan megírom: az azkara mártír istentiszteletet jelent, a holokausztban elpusztultak emlékére tartják évente egy alkalommal. A vallás előírja, nem szabad az elhunytakat zavarni. Ezért is visznek a sírhoz virág helyett kavicsot. Az megmarad a következő látogatásig.
Húsz éve csodálatosan szívbemarkoló történetet hallottam, egy öreg bácsi mesélte el nekem.
Márkusék fiatal házasok voltak. Kislányuknak mesésen szép hosszú és hollófekete haja volt. Mivel ez nagy büszkesége volt a családnak, mindenki óvón vigyázott rá. Az anyuka mosta, szárította, fésülgette, fonogatta. Az apuka csak simogatni merte, azt is nagy vigyázva. A kislánynak életelemévé vált, hogy neki milyen szép és különleges a haja. Ha olykor-olykor fodrászhoz akarták vinni, elment a jókedve és egész nap vigasztalhatatlan lett. Mert a fodrász a hajából néhány szálat biztosan tönkretesz, nem is beszélve, hogy le akar vágni belőle.
A 43-as év közepén nagy baj történt. Az apukát munkaszolgálatra hívták. A jelek baljósak voltak, nem lehettek benne biztosak, látják-e még valaha. Mert ha nem lesz erős, odaveszhet. De hogyan lehet erős?
És az igazi gyermeki szeretet ekkor megmutatta magát. A kislány egészen rövidre levágatta a haját, a hosszú tincseket beletette egy nyakba akasztható tarsolyba, és apjának adta oda. Majd lelkére kötötte, legyen mindig nála, s ha rossz lesz, fogja meg azt a kis tasakot, simogassa meg, s érezze, ő nagyon szereti. Biztos, hogy ez megvédi a legrosszabbtól is.
Igaza lehetett a kislánynak, mert tényleg ez tartotta őt életben. Amikor fölszabadult a munkatábor, alig néhány életben maradt társával elindult haza. Útközben sokszor megtapogatta a nyakában levő talizmánt, s boldogan gondolt rá, hamarosan magához ölelheti szeretteit.
Amikor hazaért, lakását üresen és földúltan találta. Egy szomszéd mondta meg, hogy fél éve elvitték őket.
A bácsi, Márkus bácsi ekkor egy kis tarsolyt mutatott nekem. S hümmögött valamit hozzá. Már sírni sem tudott, ő maga volt egy könnycsepp.
Legutóbbi módosítás: 2009.04.24. @ 17:36 :: Barok László