Máté elég nehezen vitte. Neki, s a családnak minden esztendő egyike volt a hét szűknek. Ez idei meg még annál is szűkebb, mert lakodalmaztak. A nagyobbik leányt adták férjhez. Nem mondom, Máté próbált valami pénzmagra szert tenni — egész nyáron odavolt napszámban…
A lakodalom azonban mindent elvitt. Mert milyen is az ember: mindig többet akar mutatni, mint ami van!
Szóval, odáig jutottam el az elbeszélésben, hogy Máté újra gondba került, ami az anyagiakat illeti. Böjt havában tartott lagzi bizony elvitte minden pénzüket, s tartalék nem volt. A kamra is kiürült, s a padláson sem lógott egyetlen szál kolbász sem. A hombárról ne is beszéljünk — még az egerek is éhkoppon maradtak, egyetlen búzaszem nem sok, annyit sem találtak.
— Menj el jóember János bátyádhoz! — szólott a felesége Julis.
— Asszony! Még a tavalyival is tartozom!
— Azért menj csak el, hátha segít. Mégiscsak az unokabátyád.
— Tudod jól, megígértem, ledolgozom az adóságot, de elmentem napszámba. Restellek most elébe állni újabb kéréssel!
— Megyek veled, hátha akkor megenyhül.
— Mit tudsz te ehhez, asszony!
— Átvállalhatom a napszámot tőled, amit tavaly elmulasztottál!
Másnap fel is keresték a rokont, aki a falu közepe táján lakott egy szép, nagy házban. A módos porta is mutatta, hogy nem akármilyen gazda. Szorgalmas, ügyes ember volt János. Mondják, nem csupán jó földjei vannak, hanem a bankban is van jelentős megtakarítása. Mátét, s az asszonyát szíves szóval fogadta, de újabb kölcsönről hallani sem akart. Mikor azonban felajánlották, hogy Julis is vállalna napszámot egyből megenyhült.
— Mikor kezdenéd? — kérdezte mohón.
— Máris, ha volna most mit dolgozni!
Jó válsz volt, mert a mezőn, a gazdaságban, ebben az időszakban éppen semmi teendő nem látszott szükségesnek.
János gazda pillanatra meghőkölt, de hamar kész lett a válasszal.
— Jól jöhetne anyámnak most egy kis segély. A lányom stafírungját szövi. Tudjátok, csak ez az egy szál gyermekem van. Ez is későn jött, s az anyja belehalt a szülésbe. Én meg nem nősültem újra.
— Én kész vagyok a munkára — szólott Julis.
— Akkor menjünk is be anyámhoz. Itt van a hátsó traktusban.
Az öreg mama, a nannyó szívesen fogadta a segítséget. Nem volt azért éppen annyira öreg, mint a viselete mutatta. Jól bírta magát, s szőni senki úgy nem tudott a faluban!
— Gyere csak, gyere lányom — szólott —, s tudsz-é fonni?
— Én jól igen! — jött a büszke válasz.
— Mikor kezdenél?
— Akár most is!
— Hm. Nézd csak én éppen ingvállnak valót szőnék. A beverő megvan, látod itt mellettem. Gyári fonal — gyapot. De a feleresztőt lenből kell föltenni. Nincsen elegendő. Fonhatnád máris.
Julis nem kérette magát, hanem odaült a guzsaly mellé. János gazda pedig Mátéval leült az első házban megbeszélni az újabb kölcsön feltételeit. Azzal búcsúztak, hogy az asszony délutánonként jön nannyónak segíteni, s az ember tavasszal jelentkezik napszámba, és csak azután szegődik el távoli vidékre, ha már letudta a tartozását — a tavalyit is.
Hálás volt Máté a segítségért, s gyakran elkísérte a feleségét, mikor ment fonni-szőni a gazdához, ilyenkor mindenféle házkörüli munkát elvállalt. A gyerekek ezalatt a nagyobbak felügyelete alatt maradtak, akik bár zúgolódva, de mégis büszkén gyakorolták a kisebbek feletti hatalom tudományát.
Így telt el a tél, s a tavasz is, míg eljött az ideje, hogy Máté „vándorbotot vegyen a kezébe”. Jó keresetre számított Csíkban, s Gyergyóban a pityókaültetésnél, törökbúza kapálásnál s a korai pityókaszedésnél. Ősszel meg átment Molduvába szőlőt szedni. Ahogy azzal végeztek, gyerünk vissza Gyergyóba az őszi betakarításhoz! Október előtt nem is került haza.
Sikerült annyi pénzt hazahoznia, amivel kihúzhatják újig, nem kell kölcsönért kunyerálni. Nem volt ez sok pénz, mert a szállást, kosztot mindenütt fizetni kellett, meg az esti kupa bort is, de a semminél csak több volt, s ha beosztották, kitelt vele az esztendő.
Csípősek voltak a reggelek, mikor hazaért még hóharmat is mutatkozott már. S ahogy a házba belépett, mintha bent is ősz, sőt zimankós tél uralkodna. Egy pillantást vetett az asszonyra, mordult is dühösen:
— Még egy éhes száj?
— Azt te ne búsuld! — jött a hetyke válasz.
— Mit tudsz?
— A keresztapja, János gazda nem hagyja éhkoppon a keresztfiát, ne félj!
— Hát így? — szomorodott el Máté. — Csúffá tettél Julis! Lecsapnálak, de mi lesz a gyerekekkel?
— Máté, ez rajtam is súly, de enni kell!
Legutóbbi módosítás: 2009.04.22. @ 10:54 :: dr Bige Szabolcs-
