(meghallgatom)
Az úti kő testté simult,
hangrezgést csontom vezetett.
Szívveréssé vált a távol,
mikor Anyám karjára vett.
A nemlétből ragadott ki,
T?le fénylettél fel, Világ!
Ha szorongtam, meséiben
tündérkedtek az éjszakák.
Gondolatok mélyén zene,
a zenében szarvas üget.
Ha felérzem riadalmát
múlhatatlan fénnyel üzen
Anyám kedves szép mosolya.
Kék szeme, mint a derült ég.
Könyörtelen távolba tűnt
gyermekvilágnyi menedék!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:28 :: Adminguru