Az elmúlt pár nap eseményei meggyőzték a Varázslót arról, hogy itt nem fog megőszülni. Itt megkopaszodni fog, amit ha összevetünk szálas termetével, nem valami barátságos látvány. A kutya már néha morog rá, a lakók még nem mernek, de mindennek eljön a maga ideje. A tegnapra tervezett lincselési ceremónia egyszer? lakógyűlésé silányodott. A nagy fehér Varázsló már délután elkezdte fenni a csatabárdot, az irodában dolgozó hölgyek már délután nagy piros pontot rajzoltak a homlokukra. Legalább nekik ott volt egy pont, sok embernek pont ott nincs semmi. Lassan megérkeztek a felügyeleti szervtől is, köztük a Varázsló közvetlen Fővarázslója, aki megnyerő mosolyával már sok lakót az őrületbe kergetett. Szóval az alkalomra profi csapat gyűlt össze, hivatásos mellébeszélőkkel. A demarkációs vonal mögött foglalták el állásaikat, de volt, aki leült.
Az ellenfél, a lakók népes tábora. Illetve nem is olyan népes. A hétszáz lakóból kb. húszan jelentek meg, ezek között volt néhány öntudatos is. Egyszerű emberek, akik állami támogatást élvezve, a havi ezer dolcsis lakbér helyett kb. 80-100 dolcsit fizetnek. Kulturális szint a béka segge alatt! Itt egy igazi varangyos is értelmiségnek számit.
A gyűlés egyszerű bemutatkozással kezdődött, majd a napirendi pontok felvázolásával. Látványos brosúrák, plakátok, színes filctollak, frissítő és sütemény, mint amikor az első telepesek próbáltak színes üveggolyókkal kigolyózni az indiánokat. A lakók már idejövet hergelték magukat, és természetesen egymást. Ők vért akartak látni. Ők veszekedni, harcolni jöttek. Feketék, fehérek vegyesen.
Érdekes játszma alakult ki, a felügyeleti szervtől érkezett főfő-Fővarázslóné vitte a prímet. Beszélt játszótérről és biztonsági kamerákról, színes virágokról és összefogásról, a lakók beszéltek csöpögő vízcsapról és hulló vakolatról, liftbe vécézésről és Rudolfról a házi-csótányról. Igaz, az utóbbi kapta a legkevesebb kritikát. A mesterien vezetett mérkőzés hatására többen felálltak és dühöngve távoztak: Hiába hoztak kenyeret, itt nem lehet tunkolni.
A Varázsló ásított, és gyakran nézegette az óráját. Ez használt, mert többen is ráébredtek, hogy csak egymás idejét vesztegetjük.
Kollektív zabálás kezdődött, elvégre ingyen volt. Azért a színes ceruzák nagyrésze elfogyott, ez az indiánoknál is bevált. A házban csend van, és a lakók is színesebbnek látják a jövőt.
Legutóbbi módosítás: 2009.04.03. @ 11:45 :: George Tumpeck
