árván
(apámhoz)
álomba bújva
könnyű ütemű dalra
szállok a fénybe
égi világod járom
halk mosolyodra vágyom
vágyódó
(fiamhoz – a hóvirág elé)
H allgatom a csendet
Ó rák napok telnek
V ágyódó
I mámmal
R eszkető könnyű némaságban
Á tvirrasztott éjek
G ond-szőtte magánya suttogja emléked
mosolyod
(Mirának)
létedért sírok
fagyott lelket lehelő
fényvillanásként
dermesztő lázálmomból
mosolyod élni ébreszt
a nő, ha anya
(Orsinak)
a nő, ki anya
csak lét-dallamot dúdol
bársonyos ajkán,
és altatódalára
gyermek s apa álmodik.
hol jársz, Anyám…?
(Mamához)
lépteim fáradt
üteme halkul
indulok némán
nélküled járok
féltelek
félek
hol jársz
Anyám?
gyönyörű terhünk
(Neked – nekünk)
… e bús időtlenségben
kétkedve kutatom
megkövesült
rejtett fájdalmadat
ami – már tudom –
örökre a kettőnk
gyönyörű terhe
bús titka
marad
elengedtük
elment örökre
a fiam
a fiad…
hajnali fénytánc
(A tavasz elé – az árvalányhajért…)
Á lmomban egy pirkadatkor
R éten szaladgáltam,
V advirágok hajladoztak
A rany harmatárban.
L ábam körül lágyan hajló
Á rvalányhaj táncolt,
Ny omában száz tüzes pipacs
H amvas szirma lángolt.
A merre a szem ellátott,
J árták a fénytáncot.
Tavaszébredés
(Mirának)
A ranyló ágak moccanása
R igópár násza boldog tánca
A ndalító lágy tavasz-szonáta
Ny argaló víg szél dúdolása
E reszen ácsingó fecskeraj
S árgálló bokron kis csillagmécsek
Ő rködnek szendergő ágakon
Fagyöngy-legendák
(fiamnak szóló)
Faágon sarjadó sóhaj nyomán
Aranyló fénykönny fák sudarán.
Gyöngyfüzér-bánat lombkoronán –
Örökzöld életet hazudó halál.
Némán meghajló fatörzs oldalán
Gyászcsokor, büszke magány.
Fagyöngy-magány
Faágon sarjadó sóhaj nyomán
Aranyló fénykönny fák sudarán.
Gyöngyfüzér-bánat lombkoronán –
Örökzöld életet rejtő talány.
Némán meghajló fatörzs oldalán
Gyengéd ölelést vágyó magány.
*
(Baldur, a béke istene állítólag egy fagyöngyből készített nyíl áldozata lett, de jóságos anyja, Frigg, a szeretet istennője nem akarta bántani ezért a fagyöngyöt, inkább a szeretet jelképévé tette, és azt kérte az emberektől, hogy akik megállnak egy fagyönggyel teli fa alatt, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsátás jeléül.
*
A korai kereszténység idején a legenda szerint a fagyöngy egy sudár, magas fa volt. Krisztus keresztjét is törzséből ácsolták, ezért Isten megbüntette a fát, elvette törzsét, és élősködésre kárhoztatta.
Azóta élősködik a fákon, vizet szív el tőlük, rendkívül gyorsan elszaporodik, majd elpusztítja áldozatát…)
Legutóbbi módosítás: 2009.04.09. @ 20:01 :: Gősi Vali
