Kavyamitra Maróti György : A Hallgatag, aki Költ? lett

Nyomtatás

Senki, igazán senki sem tudta Efézusban, hogy a fiatalember honnan érkezett?
Egyesek váltig állították, hogy egyenesen az égb?l szállt alá egy éjjelen; megint mások azt mondták, hogy – ugyan már – csupán a szomszéd városból jött egy kora hajnalon, mikor Efézus lakói még épp másik oldalukra fordultak; voltak, akik meg is esküdtek rá, hogy egy másik Univerzumból jött, dimenzióutazó, nem más.
Elég az hozzá, hogy egy napon a fiatalember megjelent Efézusban, egy rozoga, elfeledett városszéli putriban megtelepedett, és attól fogva ott lakott.
A nevét nem tudták, de azt nem is kérdezték az efézusiak – noha kérdeztek t?le épp eleget és mindenfélét -, mivel Efézusban az volt a szokás, hogy az újonnan érkez?knek nevet adtak, és nem nevet kérdeztek. Minthogy pedig a fiatalember fölt?n?en csöndes, hallgatag volt, kapta hát az efézusi keresztségben a Buzzo, Hallgatag nevet.
Buzzo hamar beilleszkedett; szerény és csöndes fiatalember volt, még akkor sem mindig beszélt, amikor kérdezték, hát még ha nem. Egyébként pedig bajos lett volna beszélnie a múltjáról, mert valóban nem volt múltja. Egyáltalán nem tudta ? maga sem honnan jött, hol és kikkel élt, miel?tt Efézusba érkezett.
Halovány és nagyon ködszer? álmokat látott olykor, de múltja megfejtésében ezek sem segítettek sokat.

Leggyakrabban visszatér? álmában árnyas, mégis napsütötte Ligetben járt, ahol sosem volt sem tél, sem nyár, sem ?sz. Abban a Ligetben mindig Tavasz volt, kékeg?, madárfüttyös Tavasz. Tiszta tisztások, motolló madarak, forgó-pörg? források b?ven voltak abban a Ligetben.
Virágoktól hímes talajból elevenzöld aljnövényzet, aranyaszfodéloszok, dallamszázszorszépek, szólótulipánok n?ttek; még magasabban – embermagasságban – barokkberkenyék, benyomásgalagonyák, hangulatloncok rázogatták virágaikat.
Voltak gyümölcsök is abban a Ligetben, voltak ám!
Szólósz?l?-lugasokban pihenhetett a sétáló, és borongóbarackot szedhetett teste fölüdítésére a vándor.
És legmagasabban, fönt, egészen fönt, a kék ég és sárga Nap felé nyújtózkodva a fák álltak ama Ligetben; ágaikról, lombjaikból lefelé gy?r?z? indák végén versek, dalok aludtak békésen.

Tudnivaló, hogy Efézus szép és békés kis Városka, ahol minden, szinte minden található. Volt Efézusban perg? park, a parkokban szök?kutak szökkentek; volt várost átszel? folyócska; volt Efézusnak cirkusza, kacagó vidámparkja; voltak játszó gyermekei és szorgalmasan munkálkodó föln?ttei, bizony mondom: voltak.
Ám az, amir?l Buzzo visszatér? álmában álmodott, az nem volt Efézusban.
És Buzzo olykor megsejtette valamelyik városlakó önkéntelen sóhajából, hogy mind ama kincsek ellenére, melyek az efézusiaknak jutottak, valami hiány gyötörte legbelül, lelkük legmélyén Efézus lakóit.
Ezért mid?n egyszer Böffen Barnabás – Efézus állomásf?nöke – megkérdezte Buzzót, hogy szerinte van-e valami, ami szép Városukból hiányzik, akkor Buzzo lágyszelíden , nagyon lágyan ugyan, de bólintott.
“No és mi lenne az?” – kérdezte az Állomásf?nök, de arra már Buzzo csak vállat rándított.
Aztán sokáig, hosszasan töprengett, végül egy éjszaka nekilátott…

Immár tudatosan beleálmodta magát visszatér? álmába: könny? lábbal sétált az elevenzöld pázsiton, az ég felé nyújtózó fák lombjai alatt meg-megállt.
Megállt a bokrok tövénél is, megállt a virágok mellett is, s?t a virágokhoz le-lehajolt.
És sorban ébresztgette a dallamszázszorszépeket, fölébresztette a szólótulipánokat, költögette szépen a barokkberkenyéket, benyomásgalagonyákat: költögette rendre, sorra, szépen az indákról aláhintáló verseket.

És az álombéli Liget lakói lassan beáradtak Efézus városába, szelíden belopakodtak a városlakók otthonaiba, és az efézusbéliek szeretettel fogadták valamennyiüket.

Efézusban megjelent, és lakóvá vált a költészet.

Egy nap Buffan Boldizsár – Efézus rend?rparancsnoka – fölsóhajtott: „Be jó, hogy itt vannak! Vajon hol voltak eddig, honnan jöttek?”
Buzzo szerényen, szokott csöndességével mondta: „Én költöttem fel ?ket.”

Így lett aztán Buzzonak új neve Efézusban: ? lett a Költ?, aki fölköltötte a verseket…