Doni keresztek
Ma Édesapámra emlékezem, halálának 13. évfordulóján. Fájdalmas ez a nap, hiszen én fogtam le szemét. Azóta sokszor eszembe jut az az érzés, ami akkor elfogott. Hosszú és mozgalmas élete volt, 90 éves korában ment el. Átélte mindkét világháborút, szülei halálát, gyermekei, unokái, dédunokái növekedését. Az évek során örömben és bánatban egyaránt része volt. Családja és tanítványai között, a természet közelében sok öröm érte, de a szenvedésb?l is b?ven jutott neki. Csodáltam, szerettem, igazi lelki társam volt. Ma már csak a csillagok fényében kereshetem ?t, és azokat, akik kés?bb követték hosszú útján. Úgy érzem, szeretteim ott fénylenek, onnan néznek le rám: Nagyapó, Nagyanyó, Apika, Pali bácsi, Babus, Frici, Édesanya és Judit.
Édesapa sorstársaival a Don-kanyarban harcolt. Az 1942-43-as években, a harctéren naplót vezetett, amit itthon, amikor onnan hazajutott, emlékeivel kiegészített. Amikor hozzám került ez az írás, megérintett a tisztességes, bátor katonák sorsa, akiket az ott él? civilek is megbecsültek, és kedvesen fogadtak házaikba.
A napokban láttam err?l egy filmet, egy magyar fiatalember, akinek ott esett el egyik hozzátartozója, társaival minden évben elzarándokol a Don-kanyarba, felkeresi a harcok színhelyeit. A temet?kbe itthonról fakereszteket visz, évenként 5 darabot, már a 25.-nél tart. Az ott él?k átélték a háborút, ?ket is megszólaltatták a filmben. Jó érzés volt hallgatni ezeket az egyszer? embereket. Édesapa is így írt róluk. Nemes gondolkodásúak. A háború borzalmai közelr?l érintették ?ket, hiszen a falujukban dúlt a háború, de azokat a szerencsétlen katonákat, akik ott leltek h?si halált, nem ellenségként kezelték, látták, hogy ?k ugyanúgy a háború áldozatai. Megtisztelték ?ket azzal, hogy a harcok végeztével végs? nyugalomra helyezték az elesetteket. A sírjaikat azóta is gondozzák, mindig friss virág van rajtuk. A még él?, id?s orosz emberek szeretettel emlékeznek a magyar katonákra. Tolmács segítségével tudhattuk meg, hogyan gondolkoznak az eseményekr?l. A katonákat a hatalmasok küldték a távoli országba, nem tehettek arról, hogy megtévesztették ?ket. A bolsevizmus fenyegetése – az akkori propaganda nyomán – sok jóérzés? fiatalembert sodort a háborúba, akik közül többen önként jelentkeztek, mert féltették szeretteiket. Akiket pedig besoroltak a seregbe, szintén egy „honvéd? háború” eszméjében hittek. Amikor a távoli harcmez?kön szembesültek azzal, hogy csak kihasználják ?ket, és a németek maguk el?tt, mintegy pajzsként tolják az ágyúk elé a magyarokat, már kés? volt. Akkor már nem hátrálhattak meg, egy emberként harcolt a sereg. Nem akadályozta meg ebben az sem, hogy látták, tudták, mi a helyzet, mennyire kevés a fegyverük, és nem a magyar hadsereg vezet?i, hanem a „fels?bbrend?” németek irányítanak mindent. Sebezhet?ek voltak, a hatalmak – saját érdekeiket tartották szem el?tt – döntöttek róluk. ?k, amikor továbbküldtek egy-egy szakasz katonát, és elfoglalták kijelölt szálláshelyüket, az ott él?kkel normális emberi kapcsolatot teremtettek. Az oroszok barátságosan fogadták a házaikba beköltöz? magyarokat, mert ?k is emberként viselkedtek velük. Még barátságok is születtek. Amikor egy következ? faluba mentek, úgy búcsúztak t?lük, mint régi barátaiktól. Err?l több fotó is árulkodik. Édesapa emlékei között én is találtam ilyen fotókat. Kés?bb, amikor véget ért a háború, leveleztek is egymással.
Mit bizonyít ez? Szerintem azt, hogy a kisemberek mindig szót értenek, hiszen mindegyikük vágya egybeesik, az, hogy békében élhessenek. Az országok vezet?i soha nem tör?dnek a néppel, csak a maguk önös érdekei számítanak.
Azt mutatja, hogy az egyszer? emberek nem tör?dnek a hatalmasságokkal. Itt ember és ember egymás mellett áll. A háború alatt is így történt, és akkor is, amikor már béke volt. Egész életükben az emberi méltóságot tisztelték, más nemzetek halottaira emlékeztek. Ez az igazi szeretet ember és ember, nép és nép között.
Megrázott ez a film, mert Édesapára és bajtársaira gondoltam, akik ott harcoltak, távol a hazájuktól. Akiket lépre csalt a hatalom, akik szeretteiket itthon hagyva, h?siesen küzdöttek idegen földön. Közülük alig jöhetett haza néhány ember. A harcok után fogságba kerültek, évekig nyomorúságos volt az életük. Akik ezt valamilyen csoda folytán túlélték, a hazafelé tartó hosszú, fáradságos úton annyit szenvedtek, amit el sem lehet képzelni, nincs is rá szó talán. Édesapa is csak pár szóval utalt erre az id?re. Ebb?l csak néhány részletet vázolt fel: hogyan éheztek, fagytak össze végtagjaik, hányan haltak meg a hadifogság alatt, ? hogyan indult haza társaival, és milyen viszontagságos úton ért végre Magyarországra, kis családjához. Több hónapig tartott az út a hómez?kön, a nagy hidegben, legyengült állapotban gyalogoltak. Aki már nem bírt menni, ott fagyott meg. Nagy akarater? kellett ehhez, néhányan tudták csak megtenni ezt a hatalmas utat. Csontsovány, rongyos ruhás emberek vánszorogtak, gyökereket ettek, az utak menti pocsolyából itták a vizet, ha találtak egyáltalán. Látták a vérengzés nyomait, a hirtelen bekerített és legyilkolt fiatal katonák megfagyott tetemeit. A gránátok, ágyúzások okozta trauma egész életében nyomot hagyott, éjszaka sem tudott pihenni, dobálta magát ágyában. Álmában a lövészárokban kucorgott, mellette a sárban halott bajtársai feküdtek.
A honfitársam, egy kisváros polgármestere bejárta a harcok színhelyeit, azt a kétszáz kilométert, ahol dúlt a háború. Minden faluban érdekl?dött, hol vannak a magyarok sírjai, az ott él?k megmutatták, ? pedig egy-egy keresztet helyezett el. Minden évben elzarándokolt társaival oda, és újrafestette a fakereszteket. Megragadó, ahogy ? ezt elhatározta és véghez is vitte. Számára ez természetes. Tiszteli ?seit és amíg er?vel bírja, minden évben megteszi ezt az utat. Megható, hogy az ott él?, id?s orosz emberek így ápolják a magyarok sírjait, virággal díszítik, mintha rokonaik feküdnének ott.
A sírra helyezett rózsák, mezei virágok illatát érezni véltem, amikor a filmet néztem. A gyertyák lángja, ami ott lobogott, felmelegítette szívemet. Megérintett az emberi együttérzés, szeretet és tisztelet csodája. A keresztek ennek a csodának jelfái, mint ahogy Krisztus keresztje a világ bármelyik táján ezt hirdeti.
2009.04.01.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Kühne Katalin
