Szememet nyitottam, számmal szólingattam a Világot,
Te ott álltál, és darabonként adtad a kezembe.
Titkos madártollak, villáskulcs, sosem unt történet,
a nagy fekete bogár a pincében kénezéskor…
Felépítetted saját világodat nekem ,
sátorként kicsiben, fejem fölé.
Borillatú csipkel?dés, voltak nagy elméletek,
s rendszerben minden dolog, amit tudni csak lehet.
Szófordulatokon mulattam, nem értettem persze, de
néha nevettem vagy sunyítottam, a hangszín kívánta,
és figyeltem, ahogy a kemény szavak mégis
összemosolyognak néha bajuszod alatt…
Ritkán találkozunk. Már nincs sátrunk.
Sajátot tákoltam, egyedül élek, és
gyakran nem értjük egymást… senki hibája.
Rendszerem is van, látom felülr?l.
Ha belelendülök, furcsa hasonlatokat használok,
és szavakra ismerek, amiket te haraptál ketté régen.
Ilyenkor kölcsönveszem a szavakhoz kicsit
a mosolyodat is a bajuszod mögül,
megvizsgálom vele, ki figyelte, vagy
ki érthette félre éppen azt a szót…
Pedig engem sosem zavar, ki hallhatja…
Csak Téged figyellek, emlékszel-e még?
2009 áprilisa
Legutóbbi módosítás: 2019.06.20. @ 07:36 :: Adminguru