Szabolcsi Zsóka : Légvárak felé, félúton

Sátoraljaújhely 1954. április 14. – Kunszentmiklós 2015. október 19. Szabolcsi Erzsébet Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen született az 1954-es esztendőben egy katolikus polgári család második gyermekeként. Édesapja Szabolcsi (Veigli) Mihály debreceni születésű volt, aki gyermekkorát Hajdúhadházon töltötte és itt lett kovácsmester, amit sohasem gyakorolt, de mint ezermester felhasznált élete során. A világháborús katonáskodás és hadifogság után Sátoraljaújhelyen telepedett le. Itt önszorgalomból kereskedelmi iskolai érettségit tett, majd felnőttként zeneiskolát is végzett. A Tokaji Borkombinát gondnoka, ellenőre lett, a tokaji bor nagy ismerője. Édesanyja Horváth Erzsébet a Felvidéken Gnézdán született, s mivel édesanyja cipszer származású volt gyermekkorában német lett az anyanyelve, csak az iskolában tanult meg magyarul. Többszöri költözések után – édesapja csendőr volt – telepedtek meg véglegesen Sátoraljaújhelyen. Nagybátyja Szepesi Bódog piarista paptanár (az Újhelyi Magyar Kálvária megálmodója) támogatásával Óbudán óvónőképző intézetben tanulhatott. Ezt a hivatást gyakorolta nyugdíjba vonulásáig. Zsóka a három Szabolcsi gyerek közül középsőként látta meg a napvilágot. Bátyja Mihály erdész, húga Mária magyar-ének szakos tanár. Általános (zenei tagozatos) és középiskoláit szülővárosában végezte. Itt lett a helyi zeneiskola növendéke is, ami egész életére kihatott, hiszen ennek a segítségével nem csak a család zenei életében vett részt, de tanított – bár nem volt ének szakos végzettsége – középiskolában éneket, zeneiskolában szolfézst és zongorát is. Édesapjának köszönhetően itt vált „művész lélekké”. A zene, a rajz, a természet szeretetét tőle vette át. Megismerte a környező hét hegy természeti csodáit. Innen ismerte a növényeket, virágokat, lepkéket, bogarakat, kőzeteket és a csillagokat, melyek tudását igyekezett másoknak is tovább adni életében. Közvetlenül fiainak, tanítványainak, de versein át mindenkinek. Középiskolája befejezése után Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-latin szakát végezte el. Itt ismerkedett meg férjével – jelen sorok írójával – Muszka Jánossal. Kétévi barátságból szerelem, majd 1975-ben házasság lett. Itt indult egy kalandos út számunkra. Előbb a biztos megélhetésért ösztöndíjas szerződést kötöttünk Szabolcs-Szatmár megyével, majd ötödévesként innen hívták el Záhonyba, hogy egyetlen magyar tanárként tanítson, érettségiztessen heti 30 órában. Mellette szakdolgozat, vizsgatanítás, államvizsga… Egyetlen pozitívum, hogy az első év után lakást kaptunk. (Én miután helyben nem volt jól megoldott a szakmai elhelyezkedési lehetőségem nyolcvan kilométerre, Nyíregyházára jártam dolgozni, napi ingázással.) Az iskola sem volt a legjobb, emberi munkahely. (Amikor osztályából az egyik gyerek édesapja elhunyt, az osztály el akart menni a végső búcsúra, akkor azt az igazgató megtagadta. Zsóka beleegyezésével elmentek, de ő ezért fegyelmit kapott.) Közben megszületett első fia Gergely 1978-ban, majd 1980-ban Dénes másodikként. Az 1980-as év ősze egy új helyen, Sarkadon folytatódott. Előbb a gyermekekkel otthon, majd tanár hiány miatt a helyi középiskola magyar tanáraként tevékenykedett. Az itteni viszonyok sem voltak felhőtlenek az itteni igazgató egy valódi bolsevik diktátorként kormányozta „világát”. Itt született a harmadik fiú Kristóf 1982-ben. Tovább költözés 1983-ban Kunszentmiklósra ahol élete végéig élt és dolgozott a helyi előbb Damjanich majd Baksay Sándor Református Gimnáziumban. Itt már nem csak magyart, de végre latint is taníthatott. Itt lett zeneiskolai tanár, majd oktatott levelező gimnáziumban is. Tanítványai az internetes bejegyzések tanúsága szerint nagyon szerették empatikus, emberséges magatartása miatt. Itt is, mint ő is mondta a gyerekek közt tudta igazán jól érezni magát. Két unokája született 2000-ben Lizi (Elizabet) és Noel 2014-ben. Amire igazán büszke volt egész életében ezt többször is hangsúlyozta, hogy mindhárom fiából tisztes, becselütés, dolgozó ember lett. Büszke volt azokra a tanítványaira is, akikből tisztes rendes ember lett. Nem a tudásuk, hanem az emberségük volt fontos számára. Szívesen segített olyan gyerekeken, akiket más már „leírt”. Nagyon szeretett utazni. Bekalandoztuk Európa jó részét. Erről természet fotói árulkodnak, főként honlapunkon láthatóak ezek. Az utolsó nyáron még Tirol tájain jártunk, de voltunk Hévízen és Pécsett is. Verseket egész életében írt, de igazán publikálni csak Kunszentmiklóson kezdett az internet megjelenésével. Rengeteg verse található meg a világhálón.(Szabolcsi Erzsébet, Szabolcsi Zsóka, „-zsé-„, gyöngyvirág neveken) Itt a nyomtatásban megjelentek közül csak azokat tudom megemlíteni, amik rövid memóriámban megmaradtak: ART’húr amatőr irodalmi lap, Kláris folyóirat és évkönyv, Verslita.hu, Napút folyóirat és talán a csúcs a Vihar Judit szerkesztette Ezer magyar haiku. Ebben a kötetben Radnóti, Jékely, Pilinszky versei mellett az ő versei is megjelenhettek. Fotói közül a Várak, kastélyok, templomok több képet is közölt. A Talma kiadó A Kárpát-medence örökségturisztikai atlasza – 1. kötet: Épített örökség című része is közölt néhány képét. Természetesen jelentek meg képei amatőr folyóiratokban, sőt képeivel naptár, képeslap is készült. Egy versét meg is zenésítette a Napkő Projekt. Van olyan verse (Forrás legyél), amit sokan, sokszor mondtak el ballagáson, évzárón. Nehezen tudta elviselni a csak szavakban élő szeretetet, ő igazán megélte ezt. Sajnos egyre jobban belefáradt a szeretetlenségben. Sajnos a tanítványok között is megjelent a napi világból átvett rosszindulat, szerencsére még néhány esetben… Ő, személyében volt az igaz jóság, béke és szeretet. Néhány héttel elmenetele előtt mondta, hogy elégedett volt életünkkel. Teljesnek érezte, s úgy gondolta nem bánt meg semmit és nem tett volna semmit másként, mint ahogy tehette. Most Újhelyben, a hét hegy ölelésében nyugszik korábban többször említett kérése szerint. Budapest, 2015. december 7. Összeállította: szerető férje: Muszka János