Szilágyi Hajni - Lumen : Fénytiszta

 

Holdfénytested lassan csak sejtelem,

de az apró villanások felsikítják léted,

lágy ritmusú tavaszi szél karcolja

az alkony végtelen mélyfényű tükrét,

hogy esténként millió csillag csorbuljon le

a föld sírokkal teli magányos ölébe.

 

Te is velük zuhansz néha,

szavaimhoz bújsz árva angyalom,

álmaid hajnalig karomba ölelem,

de félek, idegen dobogás leszek,

ha egyszer szívemmel kezemben,

könnyeiddel telve eléd állok.

Hisz a te szemed olyan már,

mint a holt tenger kiszáradt medre,

csak néha indul el, arcodat megrajzolva,

egy fénytiszta csepp belőle.

Körülötted meddő testtel vérzik el

minden bíborfényű hajnal,

mert kitagadott lettél e földi jelenből,

s csak a múlttal vívódsz néha.

És én próbálom álmaimmal

újraéleszteni ezeket az elhantolt érzéseket

visszajárva, kiszakítom magam a világból

ott, hol homokot szórt testedre

minden rád emlékezésem.

 

De nézd, kezemben most pitypangot

simogat játszva a kacagó tavasz,

látod apa, nekünk táncolnak…

nevetve belefújsz tenyerembe,

felhőket rajzolsz felfelé mutatva.

Lehunyom szemem,

nézésed örvényeket szelídít,

tudom, menned kell ismét…

Fényt hasítok az égből,

szíved mellé teszem,

zsebedbe millió pitypangot rejtek,

ne szólj, csak vigyázz rájuk kérlek.

 

Hiányod egy pillanatra súlytalanná tesz,

hisz a halál is csak egy csendburok,

befele rejtezve, kifele fájdul,

de elengedlek újra… és újra, és újra,

te belekapaszkodsz az idő láncába,

már nem nézel hátra,

s ahogy megálmodtalak magamnak

úgy, csendben, némán

belesimulsz magányosan a reggeli óceán

szűz-fehérbe öltözött hullámaiba.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"