Húsvét hétf?je volt másnap. Este még megbeszéltük, hogy reggel majd veszünk kenyeret. Egy dolgot felejtettünk el, hogy húsvét hétf?jén nem hétf?i „m?sor” van a szupermarketben. Dajcsland nem Románia, ahol ilyenkor is lehet némi kenyeret vásárolni. Így Robi, a lányom barátja, kénytelen volt biciklire ülni, s Neureutból Karlsruheba biciklizni. Csakhogy a Dajcslandban egyetlen üzlet se dolgoztathatja alkalmazottjait húsvétkor… Még a muzulmánokat se. A Dajcse Regel az szabály, nem lehet áthágni. Szerencsére léteznek kávézók is a világon, mert kissé vicces lett volna, ha nincs kenyér… Mert hát mi Erdélyben, sok kenyeret eszünk.
A déli egy órára tervezett töltött bárány kissé késett meglenni. F?leg, mert fél kett?kor álltunk neki az ebédet megf?zni. Senki sem készített még a családban töltött bárányt, Robi is csak igényelte, de véleménye mindenkinek van. Feleségem átadja, hogy daraboljam fel a fenevadat, de nem akárhogy, hanem vigyázva, nehogy megsérüljön, hogy tölteni lehessen. Én már el?re félek, amikor n?k így bíznak meg valamivel. Természetesen ki más lesz a hibás azért, mert a tölteni való zseb megsérül, mint én…
Megkapom a b?nbaknak kijárót a n?i „vajon jól fog-e sikerülni”-b?l, mert egy férj els?dleges szerepe a családi villámhárító. A lányom a családi béke meg?rzése érdekében úgy dönt, hogy jobb, ha a bárány pihen még egy kicsit az utolsó pirítás el?tt, így inkább ötödször is felhívja ebédre várt barátait, hogy a töltött bárány-ebéd még egy órányit késni fog, s mi nagy lelki nyugalommal elmegyünk az állatkertbe, ahova ebéd után készültünk. Az órára nézés azért fontos, mert ebéd után már el?reláthatólag a délutánra tervezett programról le kellett volna mondanunk.
Ekkor szemlélhetem meg nappali fényben Neureut-ot, Karlsruhe peremkerületeként ismert falucskát. Ez els? benyomásom Dajcslandról is, mert este kés?n érkeztünk, s azonnal benyomtak egy autóba, így nem láttam semmit.
Szóval els? benyomásként mellbe vágnak a tiszta, rendezett utcák, ízléses architektúrájú házak, rendezett udvarok, virágos kertek. Ám, ahogy magamhoz térek els? meglepetésemb?l, már az jut eszembe, hogy e mérnöki pontossággal megtervezett, szemgyönyörködtet? udvarokon miként játszottak volna gyermekeim anélkül, hogy e rendet tönkre ne tegyék, s miként szoktattam volna rá ?ket arra, hogy így tartsák rendben játék közben. Hogy ezt miként csinálják a dajcsok, nem láttam (gyermeket se nagyon), de engem ez a poroszos rend a hitleri katonai felvonulásokon tapasztalható rendre kezd emlékeztetni, s ösztönös ellenérzésem támad ellene.
Az állatkert nem versenytársa a budapestinek, hiszen csak egy tó van benne, néhány szabadon úszkáló vadkacsával, fekete hattyúval és mandarinkacsával, amelyek irányába szorgalmasan kattogtattam a fényképez?gépem, néhány papagáj, fácán és egy teljes pompájában elénk táruló udvarló páva képezi, az eml?söket pedig néhány vadkecske képviseli. A körbeudvarolt pávahölgy német ridegséggel foglalja az udvarló legényt, s közben magokat szemelget. Férfisors… Megunom végül a fényképezést, s továbblépünk a papagájketrecek irányába.
– Mexikanische papagei! – kiált fel mellettem egy kisgyermek az egyik láttán.
– Mexikanische von Neu-Guinea – kajánkodom a táblát olvasva. A lányom rám szól, hogy itt nem illik szocializálódni, ne kötözködjek ismeretlenekkel. Ezzel betelik a keser? pohár, s azonnal kijelentem, hogy itt élni nem akarok.
Este fél nyolcra végül elkészül az ebéd. Ennek megfelel? étvággyal látunk hozzá, tehát mindenkinek ízlik. Senki sem reklamál, így rehabilitálnak. A vendégek távoztával csomagolni kezdünk, s a lányom kéri t?lem az általa megrendelt, de általam kinyomtatott vonatjegyeket. Azonnal kisül, hogy rossz file-t küldött át kinyomtatni, természetesen én vagyok a hibás, mert nem néztem meg, mit nyomtatok. Azért kellett én nyomtassam, mert nekik nincs nyomtatójuk. Na de hol nyomtassuk ki az interneten megrendelt és kifizetett jegyeket húsvét vasárnapján, este 22 órakor? Otthon lehet, hallgatóztam volna valamelyik szomszédom ajtaja el?tt, s ha zaj van, becsengetek, de itt ilyesmire nem merészkedünk. Végül Robi felül biciklijére, s bebiciklizik Karslruheba, s valahol talál egy internet-kávézót, ahol sikerül kinyomtatnia. De az az óra, amíg mindezt lebonyolítja, kissé izgalmas volt… Szerencsére sikerült, fellélegezhetek, túléltem e kalandot is.
Másnap indulhatunk Svájcba!
(folytatás következik)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Vandra Attila
