Avi Ben Giora. : Anda – V. rész

Nyomtatás

V.

Az emeletre mentek fel. Minden ajtónál őr állt. A rendőrfőnök ötszáz euróst nyomott az egyik kezébe, meg valami kis zacskót.

– Ne zavarjon minket senki, nyugalmat akarok – adta ki az utasítást, mielőtt a gyéren megvilágított szobába léptek.

Az asztal mindenféle jobbnál jobb étellel, és orosz pezsgőtől whiskyig mindennel terítve várt rájuk. A férfi pezsgőt bontott. Két pohárba töltött és az egyiket Andának nyújtotta. Koccintottak, ittak. Aztán hasonló zacskót vett elő, mint amit az imént az ajtónállónak adott. Tartalmát kiszórta az asztalra, majd egy ötszázas bankjegyből csövet formált, ezen keresztül szívta fel a fehér port. Nem volt kétséges, hogy a házban kábítószer van forgalomban. A férfi feléje nyújtotta a pénzből csavart csövet. Anda elutasította.

– Na, mi az? Te nem kérsz ebből? Leon direkt nekem szánt, szerinte tudsz valami különlegeset, amit itt a többiek nem.

– Semmi különlegeset nem tudok, és nem is akarok tudni. Van azonban egy titkom, és azt csak magának árulom el.

– Na te kis huncut, mégiscsak van valami tudományod. Ugyan mi lenne az?

– Akik velem eddig kikezdtek és lefeküdtek, azok már mind várják a megváltást.

– Mi volna az? Ha újra lefektethetnének?

– Nem. Nekik a megváltás a halál lesz. Én HIV fertőzött vagyok, de ezt még nem tudják!

– Micsoda? – kapta fel a fejét rendőrfőnök. – Ugye csak viccelsz itt velem?

– Nem. Komolyan beszélek. Eddig négyen kapták meg a megváltást. Hárman még várnak, szépen a sorban. Akar a következő lenni? Leon is ott van a sorban.

– Ez igaz?

– Miért hazudnék egy rendőrfőnöknek?

– Hol az a szemétláda? – kezdett dühöngeni a főtiszt. – Most lövöm szét a fejét! Engem akar ez a kis seggdugasz kinyírni? Ahhoz előbb kellett volna felkelnie. Szóval aranyoskám, te vagy az a maca, akivel az ellenségeiket akarják kulturáltan hidegre tenni? – nézett elgondolkodva a lányra. – Kösz, hogy figyelmeztettél. Ezt még díjazni fogom, de ne hidd, hogy ebből palávert csinálok. Annál dörgöltebb vagyok. Kutyaharapást szőrivel. Majd másképpen intézzük el, ahogy szoktuk az ilyeneket. Elég sok van a számlájukon. Leont úgyis keresni fogják Oleg haverjai, hát akkor kapják meg. És ezért még fizetnek is nekem. Megváltást kap, előbb, mint gondolná. Ugye milyen egyszerűen megy itt minden, kicsikém? Te nem szólsz senkinek sem. Marad kettőnk között.

Végigheveredett az ágyon és üvegből kezdte inni a pezsgőt. Pár perc múlva már hortyogott is. Anda várt, majd a zsebeit kezdte átkutatni. Nem pénzt, vagy fegyvert keresett, hanem igazolványt. Hamarosan meg is találta. M. G. valóban kapitány. Tehát nem sima kamu kis rendőr. Most mi lesz? Pillanatnyilag sikerült leráznia, Leonnak is szerzett egy plusz ellenséget, de mi haszna lesz ebből a továbbiakban? Ha kinyírják Oleg rokonai, akkor neki ki fog segíteni? Azonnal beszélnie kell vele. Hogyan menjen ki innét, amikor őr áll az ajtóban?

Kicsit „szellőssé” tette a blúzát, és kifelé indult. Az ajtónálló rögtön utána szólt.

– Hova mész? Végeztél?

– Keresd meg azonnal Leont, és küld ide. G. akar vele beszélni. Most.

– Miért?

– Te meg miért kérdezel olyan dolgot, amire nem tudok válaszolni? Mit tudom én, hogy miért pont most akar beszélni vele. Nekem ezt mondta, te meg azért vagy, hogy teljesítsd a kérést!

– Jó, menj vissza, szólok neki.

Anda visszament a szobába. Magában azon izgult, hogy G. addig ne ébredjen fel, amíg ő nem beszélt Leonnal. Percek teltek el, aztán lépteket hallott a folyosóról. Két kopogás. Anda szólt ki, hogy szabad. Leon állt az ajtóban a kofferral, mögötte meg az őr, aki bepillantott Leon válla fölött, hogy nem történt–e valami rendkívüli. Nem ismerte még az új lányt, és eleve nem bízott senkiben.

– Mit kíváncsiskodsz? – szegezte neki Leon a kérdést. – Engem hívatott, nem téged. Csukd be az ajtót, senki ne zavarjon minket.

– És ez a csaj? – bökött a lány felé.

– Ne törődj vele!

Az őr megvonta a vállát, és beengedte Leont.

– Mit csináltál, te szerencsétlen! Megölted? – esett neki Andának. – Neked elment az eszed!

– Dehogy öltem meg. Kidőlt magától. Részeg a piától, meg aminek ott a nyoma még az asztalon. Sok volt neki.

– Ha benne van a te kezed is, akkor senki sem ment meg téged! Remélem, ezzel tisztában vagy. Ez Bécs rendőrfőnöke, korlátlan hatalma van. Egy szavába kerül, és te máris vagy a kóterban ülsz, azután kizsuppolnak, vagy elintéztet ezekkel a bikákkal. Na beszélj, mi van? Benne van a kicsi kezed abban, hogy ez most itt hortyog?

– Leon – kezdte Anda –, veszélyben vagy! G. elmondta nekem, tele van veled a hócipője. Már keresnek Oleg haverjai és rokonai, ki fog adni nekik, hogy intézzenek el.

– Még hogy neked elmondta!

– Higgy nekem!

– A szemét disznója! Tudtam mindig, hogy ki akar nyíratni, ha majd fizetnie kell. Kinyomná a szemem ezzel a koffer porral? Nem is jó a minősége, és tudja, hogy öt perc alatt a nyakamon az egész banda, mert mindenki pénzből él, és követelték volna a részüket. Nagy disznó vagy G., de most lejátszottál.

– Nincs sok időd!

– Ki kell jutnunk innét. Segítened kell. Van valami holmid?

– Lent a pincében, de most az nem fontos.

– Állj félre!

Leon a csukott ajtó mögül kiszólt az őrnek. Az benyitott, és már csattant is fején az üres pezsgősüveg.

– Kösd hátra a kezeit ezzel – és egy kötelet dobott Andának. – Várj itt a szobában. Van még két pasas a „terepen” akiket el kell küldenem. Két rövidet fogok kopogni. Ha ez a másik tróger közben magához térne – bökött az ágyban hortyogó G. felé –, adj neki még piát, hogy tovább aludjon.

Kiment a szobából, Anda egyedül maradt az ájult őrrel, meg a hortyogó kapitánnyal.

Végre két rövidet kopogtak az ajtón. Leon jött vissza.

– Gyere lassan utánam. Kiviszlek a parkolóba. Remélhetőleg, már nagyjából mindenki be lesz rúgva, és nem kell újra erőszakot alkalmaznom.

Erkélyszerű lejárathoz mentek, ami az emeletről nyílt.

– Várj, kinézek, hogy mi a helyzet.

Kinyitotta az ajtót és körbekémlelt. Mindenütt nagy volt a kivilágítás, szólt a zene és ment az ivászat is. Egy őr sétált csak a parkolóban a kocsik között. Leon várt. Gondolta, hogy az elmegy a parkoló végébe, ahonnét már nem láthatja, ha valaki kimegy innét az épületből. Különben is inkább a bejáratot kellett figyelnie. Ahogy a férfi eltűnt a látótávolságból, Leon visszaszólt Andának.

– Gyere. – Az egyik Mercédeszhez vezette. – Feküdj le hátul a padlóra.

A lány engedelmeskedett, Leon pedig már indított is. A kapuban két őr állt, mint mindig. Lassított és megállt, leengedte az ablakot.

– Kiengednétek?

– Már mész is, Leon? – kérdezte az egyik.

– Nekem mindig jönni–menni kell. Az urak élveznek, mi meg dolgozunk.

– Így van – helyeselt az őr. – Visszajössz még?

– Talán, de nem valószínű. Kellemes estét nektek! – Már gördült is ki a kapun, majd távolodva tövig nyomta a gázt, hogy sikítottak a kerekek.

– Most hova megyünk? – kérdezte a lány.

– Hogyhogy hova? El innét. Egy órán belül át akarom lépni a magyar határt. Aztán majd ott gondolkodok, hogy merre tovább.

– És velem mi lesz?

– Nem gondolod, hogy most majd kidoblak valahol? A nyakamon lesz a fél ukrán maffia, G. is küld utánpótlást. Ha megszabadulok tőled, akkor meg te sem maradsz adósom, és bejárulhatsz. Kösz, több üldözőt nem akarok.

– Hogyan akarsz átvinni a határon? Nincs útlevelem, azt Alex elvette tőlem.

– Már rég nálam van – azzal előhúzta a belső zsebéből. – Nesze itt van, tedd el jól.

– Látom, megtervezted ezt az egészet.

– Nem egészen így képzeltem. Egyedül akartam lelépni, de te belecseppentél a képbe. Oleggel mindenképpen elszámolásom volt. Alex a bátyja. Előzőleg beszéltem vele, hogy az öccsét szedje ki a buliból, mert zavar és rontja az üzletem. Azt mondta, majd beszél vele. És akkor jöttél te, Alex eladott nekem, hogy ezzel is megpecsételje a békét kettőnk között. Nem gondolta volna, hogy ez csak olaj a tűzre. Utálom, ha egy férfi erőszakoskodik egy nővel.

– Hiszen itt mindenki erőszakoskodik a lányokkal. Te sem voltál kivétel, azt ne is mondd. Elnézted jó darabig, hiszen elég szépen fizettek neked is.

– Én semmi ilyenben nem voltam benne. És nem tűrtem, hogy a lányokat megerőszakolják, vagy bántalmazzák. Én simán „csak porban” utaztam. Az is elég veszélyes és ugyanannyit hoz a konyhára, ha nem többet. Na és nem is annyira koszos, mint a lánykereskedelem.

– Elég mocskos az! A lányok mindegyikét először függővé teszitek, hogy alkalmassá legyenek a „bevetésre”, és ehhez te biztosítottad az anyagot.

– Ez igaz sajnos.

– Akkor nincs mit szépítened! Ugyanúgy benne voltál te is minden mocsokban, csak másképpen. Jut eszembe, azzal a kofferrel mit akarsz csinálni?

– Eldugom és átviszem a határon. Tudod mennyit ér? Egymillió dollár a piaci forgalmi értéke. Nem képzeled, hogy eldobom?

– Akkor engem tegyél ki valahol, mert én nem akarok jobban belekeveredni ebbe a szennybe.

– Sajnálom! Ezt még végig kell velem játszanod, ha akarod, ha nem!

– Rendben, de a határon átmenve elválnak útjaink. Mész, amerre akarsz. Nekem nem hiányoznak se Alex, se G. emberei, se senki. Nem kell félned. Nem adlak fel a rendőrségen. Különben is ki hinne nekem? A rendőrfőnöknek hosszúak a kezei, és neki jobban hisznek majd, mint nekem. Mindenesetre kitalálok majd valamit, mert azoknak a lányoknak, akik ott maradtak, ki kell szabadulniuk.

– Igen, igazad van ebben is. Azokat ki kell onnét hozni. Nehéz lesz, de nekem már erre is van tervem.

– Leon! Ha tényleg szakítani akarsz a múltaddal, akkor megszabadulsz ettől a portól.

– De ez a vagyonom! Ez a tőkém, amivel új életet kezdhetek.

– Ezzel a pénzzel, amihez vér és szenny tapad? Ezzel akarsz kezdeni?

– Tudsz jobbat? Megdolgoztam érte! Jogom van hozzá!

– Mit dolgoztál érte? Öltél, hazudtál, embereket csonkítottál meg, ki tudja a teljes listádat! Valóban megdolgoztál érte. Nem is akárhogy! Te nem tudod mi az, hogy munka, hogy dolgozni. Jól megtanultátok, hogy hogyan lehet embereket kihasználni, és rabszolgasorba taszítani. Ezt folytattátok, csak most már apparatcsikok, kiszolgálók nélkül, saját zsebre. A módszereitek ugyanazok maradtak. Szóval, ha új életet akarsz kezdeni, velem vagy nélkülem, akkor megszabadulsz ettől a koffertől.

– Ha átértünk a magyar határon elintézem, ígérem.

A határon simán ment minden. Csak Anda útlevelébe került stempli. Budapesten megálltak. Leon ismert valakit, akinek jó pénzért átadhatja a koffert. A lány tudni sem akart róla, de Leon megfogadta, hogy ezt a pénzt majd jó célra fordítja… ő meg nem akart többet vitatkozni vele.

– Most itt elválunk Leon. Azt kezdesz, amit akarsz. Engem felejts el, ne foglalkozz azzal, hogy mit csinálok, hol vagyok.

– Legalább adj egy címet, ahol megtalálhatlak majd egyszer, ha már mindent lerendeztem.

– Nincs címem, és nem is lesz. Ettől a naptól kezdve megszűntem a világnak. A saját biztonságom miatt, hogy soha többé ne kerüljek hasonló helyzetbe.

– De meg akarlak keresni majd!

– Neked van telefonszámod. Add meg, amin elérhetlek. Jobb, ha én jelentkezem majd egyszer. Címet ne adj, mert esetleg rám gyanakodnál, ha valami történik veled, hogy én adtalak fel.

– Hova mész, nem maradsz itt Magyarországon? Magyar vagy, nem?

– Nem maradok, mert nem itt születtem, csak a nyelvet beszélem. Nem kötöm én sem az orrodra, hogy hova megyek, mit fogok csinálni. Jobb ez így mindkettőnknek.

Nagy nehezen elváltak egymástól. Leon adni akart Andának ezer dollárt.

– Nem fogadhatom el – ellenkezett.

– Nincsen egy filléred sem, hogy’ akarsz tovább utazni? Majd megadod, és ez egy ok is egyben, hogy jelentkezzél.

Kénytelen volt elfogadni a pénzt, mert valóban nem volt semmije, amiből pénzt csinálhatott volna, hogy hazajusson.