Avi Ben Giora. : Anda – X. rész

Nyomtatás

 X.

A tranzitból kijövet, rögtön észrevette Wolfot. Egy csokor virág volt a kezében.

– Remélem, jól utaztál? Próbáltalak visszahívni, de már nem értelek el.

– Ahogy letettem a telefont rögtön indultunk a géphez és kikapcsoltatták. Egész úton ezen idegeskedtem, na meg először repültem.

– Tényleg?

– Ez volt életem első repülése, de remélem nem az utolsó.

– Na gyere, menjünk gyorsan, mert nem álltam be a garázsba, csak a parkolóba, és rögtön le fog járni a parkoló kártya.

Nem kellett sokat menniük, a kijárathoz közel állt Wolf autója, egy világoskék BMW.

– Van jogosítványod? – kérdezte Wolf. – Mert akkor átengedhetem a vezetést neked.

– Mit jogosítvány? Most ülök először BMW–ben. Mercédeszben sajnos már ültem.

– Miért sajnos?

– Majd elmesélem. Így útközben hosszú lenne. Különben is sokat kell majd mesélnem.

Elindultak, és útközben Wolf magyarázott, hogy mik a látnivalók. Anda úgy érezte, mintha egyenesen Amerikába érkezett volna. Autóbán, rohanó, száguldó kocsik és a láthatáron kirajzolódó város a magas épületeivel és fényeivel egy kicsit magával ragadta. Mikor beértek a városba, nem győzött csodálkozni.

– Ez Düsseldorf – mutatott szélesen körbe Wolf. – Kicsit nagynak tűnhet számodra, a romániai városokhoz képest. El lehet benne veszni, nem mondom! De majd együtt ki is fogjuk próbálni. Először elmegyünk hozzám. Le tudsz tusolni, átöltözhetsz, és utána elmegyünk egy közeli étterembe vacsorázni. Reggel sajnos korán kell a vasútállomásra mennünk, mert a vonat fél nyolckor indul Berlinbe. Na de nem fogunk a csirkékkel nyugovóra térni. Ha fáradt lennél, a vonaton tudsz pihenni Berlinig.

Anda csak a nyakát nyújtogatta, mégsem tudta megszámolni hány emeletes a legalacsonyabb, mert nyolcig jutott el és tovább nem látott ki az autóból.

Egy nagy, rácsos kapu elé kanyarodott Wolf. Távirányítóval nyitotta ki, és lehajtott a garázsba. Kipakoltak az autóból, és indultak a lifthez.

– Nem lakom magasan, csak a nyolcadikon. Utánam még van tizenkét emelet. Kicsit úgy néz ki, mint a méhkaptár – mondta nevetve.

A lift egyet rántott, és már fent is voltak a nyolcadikon. Csodálatos kilátás nyílt már a folyosóról is a városba.

– Ne állj meg, majd a lakásból is nézelődhetsz. – Belépve körbemutatott Wolf. – Tedd kényelembe magad. Itt ez lesz ideiglenesen a te szobád, az enyém meg a szalon másik végében van.

Körbevezette.

– Na, amíg felfrissülsz, lemegyek az étterembe és felhozatom az ennivalót. Szerintem hangulatosabb lesz itt nálam. Mégis mit szeretnél enni?

– Rád bízom. Nem vagyok válogatós, mindent megeszek, amit elém raknak.

– Rendben! Akkor megyek is és rendelek. Gondolom, mire visszajövök, készen is leszel.

Anda elfoglalta a felajánlott szobát. Kipakolta a pipereszereit és egy ruhát is a bőröndből. A többi holmit egyelőre hagyta a kofferban. Tetszett a környezett, de különösen Wolf viselkedését érezte jónak. Ahhoz képest, amit Romániában a „lerohanós” természetéről vallott, tartja magát bizonyos konzervatív formákhoz.

A gyors tusolás mellett döntött és mire Wolf nyitotta az ajtót, már a haját szárította.

– Megrendeltem mindent, majd hozzák. Ha készen vagy, akkor gyere előkészíteni az asztalt.

– Pár pillanat, mindjárt készen vagyok és segítek.

Együtt terítettek meg, és egy osztályon felüli étteremben sem tehettek volna bele ennyi érzést. Közben megérkezett a vacsora is az étteremből. Kellemesen telt az este. Amikor már csak a pezsgőt kortyolgatták, Anda kötelességének érezte beavatni Wolfot az életébe.

– Szeretnék elmondani neked valamit, és remélem, ha tudsz, segítségemre leszel. Körülbelül odáig jutottam a mesémmel, hogy amikor Magda meghalt, nyakamba szakadtak a gondok.

– Igen, emlékszem!

– Tehát ott voltam egyedül mindennek a kellős közepén. Ki gondolt akkor egyetemi felvételire, vagy továbbtanulásra? Elintéztem mindent, szinte semmi segítség nélkül. Örököltem valamennyi pénzt, de ahhoz a mai napig nem nyúltam. A sok bürokratikus ügyintézés ígyis ezreket emésztett fel. El kellett mennem munkát keresni, ennél a cégnél alkalmaztak, olyan munkakörrel voltam kénytelen megelégedni, ami adódott. Se protekcióm, se ismerősöm nem volt. Nem törődtem vele. – Arcán furcsa fintorral folytatta. – Most meg gondolnak majd rólam, amit akarnak, hogy nem csupán a két szép szememért meg a nyelvtudásomért kaptam meg ezt a lehetőséget. Belemagyaráznak mindent, csinos fiatal lány, megtetszett a menedzsernek. Nem is akartam először ráállni az „alkura”, de bevallom, megtetszettél nekem és veled jó alkalom kínálkozott eltűnni egy időre.

– Eltűnni? Miért?

– Nem fogsz örülni, de őszinte leszek, kérlek, ne szakíts félbe.

Anda maga alá húzta a lábát és belekezdett élete nagy tévedésének részletes elmesélésébe.  

Wolf figyelmét csodálkozás, döbbenet majd együttérzés váltotta fel.

– Várj egy pillanatig – állt fel a lány és átment a szobájába, hogy a repülőn kapott újságot behozza.

– Persze a rendőrségnek nem mondtam el erről semmit sem. Sima betörésnek kellett beállítanom. Igaz, egy éjszakára, amíg nem javították ki az ajtót, rendőr vigyázta a biztonságom. Te voltál a „mentőangyalom” mert mindenképpen el akartam menni valahová, csak azt nem tudtam hová. Az a pár nap, egy örökkévalóságnak tűnt számomra, mert féltem, hogy tovább fognak követni. De többé sem azok, sem mások nem próbálkoztak. Idefelé a gépen meg ezt láttam. – Azzal kiteregette az újságot Wolf elé, aki elolvasta a cikket, aztán egyet húzott a pezsgőből.

– Szerinted valahol itt vannak Németországban?

– Nem tudom! Mind a kettőnek van német útlevele. Hogy valódi–e vagy hamis, nem tudom.

– Anda! Féltelek! Kéne jelentkezned az itteni rendőrségen, nem gondolod.?

– Nem! Amíg teljesen nem göngyölítik fel a bandát, semmiképpen sem. Sőt utána sem biztos. Szó se róla, szeretnék segíteni a többi lányon, akik talán még most is fogságban vannak, és kiszolgáltatva ezeknek, de nem akarok állandó védelem alatt állni. És nem is biztos, hogy meg tudnának védeni, a rendőrökben nincs bizodalmam. Ismerem már a firkászokat is, csak a nyereség és hírhajhászás a céljuk. Igazán segíteni egy sem akart. Vagy ki tudja? Ha belelapozol abba a bécsi újságba, láthatod, hogy vizsgálatot kezdtek G. ellen, de semmi több! Hogy lecsukták vagy miket derítettek ki eddig róla, arról semmi, hallgatnak. Túl sok nagyfej és prominens lehet érintett. Abban biztos vagyok, hogy G. urat felfüggesztik és kirúgják, de abban már nem, hogy börtönbe kerül majd. Túl sokat tud másokról, ami kellemetlen lehetne.

– Ne láss ilyen sötéten. Mindenütt van korrupció, de senki sem művelheti a végtelenségig büntetlenül „kiseded játékait”.

– Wolf! Én akkor sem megyek sehova. Ha ezek után sem küldesz el, örülök, hogy itt lehetek, és nem akarok foglalkozni semmivel a munkán kívül. Ha a lányokért tehetek valamit, az más. Azért mozdulok, de azt is csak úgy, hogy a személyem inkognitóban marad.

– Eszemben sincs elküldeni. Itt biztonságban vagy. Jó, hogy elmondtad nekem. Minderre visszatérünk. Késő van, reggel korán kell kelnünk. Próbálj pihenni!

Jóéjszakát kívántak egymásnak és aludni tértek, ki–ki a maga szobájába.

Közben Alex munkához látott. Telefonált embereinek, hogy próbáljanak ráakadni Leonra. Ő majd Romániába megy, és megpróbálja Andát megkeresni, hogy információkat csikarjon ki belőle. Nem számított rá, hogy a „szerncse” mellészegődik. Elment abba parkba ahol Andával először találkozott. Figyelte a házat, ahol Anda lakott, majd egy merészet gondolva bement a házba. Felment az emeletre, és bekopogott a szomszédokhoz. Kézzel–lábbal elmagyarázta az idős embereknek, hogy Anda egy távoli rokona, és szeretne vele találkozni. A kisöregektől nem sokat tudott meg, de a néni hirtelen a fejéhez kapott. Vele szót is tudott váltani, mert egy kicsit értett angolul.

– Én azt hiszem, tudom, hogy hol keresse. Van innét nem messze egy szupermarket, ahol én is szoktam vásárolni. Úgy emlékszem, mintha ott dolgozna. De nagyon zárkózott ez a lány hallja–e? Szinte senkivel nem beszél, nincsenek barátai, eleve különös egy alkat. A napokban betörtek hozzá, de nem vittek el semmit. A rendőrség egy napig itt cirkált, mert az ajtaját brutálisan betörték. Nem lehetett rendesen bezárni. Most nem tudjuk, hogy merre van, nem láttuk napok óta. Azt ajánlom, nézze meg abban a szupermarketben. Elkísérem magát odáig.

Az üzletvezető nem volt bent, de Alex megkapta az információt. Csak azt nem tudták, melyik német városba ment. Alexnek ennyi is elég volt. Azonnal kocsijába ült és Németországnak vette az irányt. Magában dühöngött, hogy emberei semmire se mentek, és ő pillanatok alatt forrónyomra akadt. Miután már az osztrák határ közelébe ért, telefonált németországi embereinek.

– Mi a helyzet Viktor, tudtok valami újat és jót?

– Úgy néz ki, megtaláltuk Leont. Itt bujkál valahol Frankfurtban. De nem csak te keresed, hanem mások is, úgyhogy sietned kell.

– Csak nem G, emberei akarják megcsípni?

– Lehet, nem tudjuk. De Alex, baj van! Téged is keres a rendőrség.

– Micsodaa?

– Benne vagytok mind a ketten a legtöbb német újságban, hogy a lakosság segítségét kérik a kereséshez. Sőt külön ki van hangsúlyozva, hogy fegyveretek is van.

– Örülök neki, hogy ennyire népszerű lettem. Szóval tudjátok, hogy Frankfurtban hol bujkál Leon?

– Egy címet adtak az itteniek. Két nappal ezelőtt látták ott. Biztos az infó. Frankfurt külvárosában, egy kétemeletes házban lakik. Megnéztük a környéket, és azóta is figyeljük a házat, de még nem láttuk kijönni. Nem egyedül lehet, mert valaki csak lemegy neki vásárolni.

– Csak nem a román lány? De ő még ráér. Jó hogy beszéltünk, legalább tudom, hogy óvatosabbnak kell lennem. Maradjatok ott, és figyeljétek tovább a házat, de semmi feltűnés, nehogy szagot kapjon, és tovább álljon megint. Igyekszem, hogy holnap hajnalra ott legyek addig már nem telefonálok.

Visszaült az autóba, és gondolkodott, hogy most miképpen utazzon tovább. Ha a német rendőrség keresi, akkor nyilván nemzetközi körözést adtak ki ellenük. Márpedig neki be kell jutnia Németországba, lezárni a számlát Leonnal. Nem is annyira az ellopott pénz és az átverés zavarta, hanem a bosszú. Hiszen Leon lőtte le a testvérét. Arra az elhatározásra jutott, hogy vár egy napot még a magyar oldalon, és csak másnap megy tovább. Hátul a csomagjai közt, volt egy maszk. Kivette és felpróbálta. – Hát ebben nem ismernek meg, az biztos. Kis fazonigazítás és mehetek is. Kell egy új fénykép az orosz útlevélbe.

Simám átért mindkét határon. Megfordult a fejiben, hogy megnézi a bécsi „üzletet”, hátha van valami friss információ, de elvetette. Most ez nem fontos. Ebben is szerencséje volt, mivel a vizsgálati fogságba vett G. miatt megfigyelés alá vették a villát. Az akciót egyelőre halogatta a rendőrség, mert a rendőrfőnök mellé még reméltek néhány nagy halat találni. Frankfurtba érve, telefonált a társaknak.

(vége köv.)