Péter barátomnak lakásgondjai lettek! Miskolc egyik zöldövezeti részén laktak egy társasházban. Péter imádta az állatokat és szinte mindig tartott kutyát. Jeffy, a skót juhász irritálta a legtöbb lakót, noha jámbor állat volt. Játékos természetével senkinek sem ártott. Mégsem szívlelték a szomszédok. Az ok egyszerű volt. Petiék a földszinten laktak és az előttük lévő szabad kis kertet, ami még el sem volt kerítve, a kutya territóriumának tekintette. Ha idegen közelített, akkor először ugatott, és ha nem akart elmenni, akkor betolakodónak tekintette és morgott is. A régi lakók tudták ezt és akceptálták is. Viszont a lakók állandóan cserélődtek, és az újak nem igazán szerették Jeffyt. Feljelentések sorozatát adták be a különféle szervezeteknél, és kötelezni akarták Petiéket, hogy adják el az ebet, vagy ne engedjék ki őrizetlenül a kertbe. Egy ideig nyugalom is volt, mert Jeffyt csak kísérettel vitték le, de akkor az lett a kifogás, hogy a kutya ugat. Megbeszélték édesanyjával és bátyjával, hogy hiába szeretnek itt lakni már időtelen idő óta, el kell, hogy költözzenek. Peti hosszas keresés után talált egy kis házat Zsolcán. Minden szempontból megfelelt az igényeiknek, csak renoválni kellett az épületet. Mégis volt egy probléma. A gazda, aki régi fuvaros volt, ragaszkodott hozzá, hogy aki megveszi a házat, az kap egy állandó lakót is mellé. Egy lovat.
A gazda nem tudta magával vinni az új lakásba, ott nem volt istálló és nagy kert sem. A paci még csak három éves volt. Peti belement az alkuba és hamar megkötötték az üzletet. Így lett most már lótulajdonos is. Nem nagyon érett a lovakhoz, bár sokat lovagolt, de ha a házat ki akarták bővíteni, akkor az istálló útban volt. Eszébe jutott, hogy Lillafüreden van a lovarda, ahol annó ő lovagolni szokott. Felhívta hát régi cimboráját, Angyal Bandit, aki a telep vezetője volt.
– Szevasz Bandi, Péter vagyok. Lenne egy kis problémám, talán tudnál segíteni.
– Mondd csak bátran. Szeretnél megint lovagolni?
– Majdnem eltaláltad. Hasonló jelegű a dolog. Elköltöztünk Zsolcára és a házhoz kaptam egy lovat is. Az volt a tulaj feltétele, hogy aki a megveszi a házát, annak a lovat is kell vinnie.
– Na és milyen paripát kaptál? Valami vén kehes csatlovat, amit a gazdája sajnált kivinni a vágóhidra?
– Nem. Egy három éves csődör. Eddig fuvarozásra használta. Fogalmam nincs, mit tudok majd vele kezdeni, de nem igás lónak akarom. Különben sincsen megművelésre váró telkem, igaz itt van egy nagy kertem is, de én nem értek az ilyenhez.
– Mondd az új címeteket és lemegyek megnézni a jószágot, aztán megbeszéljük, mit tudunk csinálni.
Bandi ahogy ígérte, el is ment Péterékhez.
– Nem csináltál rossz vásárt. Látszik, hogy nem tartották úgy, ahogy kellett volna, sovány szegény, de az a legkevesebb. Hanem ez az állat több verést kapott, mint szénát, vagy zabot. Lehozom az utánfutót Lilláról, és felvisszük a telepre. Kap majd egy boxot. Igaz majd havonta fizetned kell az ellátásáért, ami nem kevés, de majd megegyezünk a dirivel, hogy kapjál kis kedvezményt. Utána meglátjuk, mit lehet belőle „faragni”.
Rambi, mert ezt a nevet kapta, így felkerült a lillafüredi telepre. Telt–múlt az idő. Petiék minden hónapban fizették a kialkudott, nem kevés tartásdíjat. Hétvégenként jártak látogatni és lovagolták is. Bandi komolyan foglalkozott vele, hogy Rambiból akadályugró lovat neveljen. Egy év alatt sikerült úgy kinevelni, hogy terveket kezdett szőni.
– Figyelj ide, Peti. Ha már lovad van és fizeted a tartását, akkor legyen belőle némi hasznod is. Már eljutottam vele arra a szintre, hogy indítatni tudom díjugrató versenyeken is. Tudom neked nincs időd, hogy naponta feljárkálj ide és gyakorolj vele, valamint versenyekre vidd. De meg tudjuk oldani. Van egy fiatal lány, aki sportlovagló, és szívesen indulna Rambival versenyeken. A szállításról, mindenről én gondoskodnék, neked semmivel nem kerülne többe, mint most. Áll az alku?
– Részemről rendben van. De azért ragaszkodom ahhoz, hogy hétvégeken, ha nincs verseny, én lovagoljam.
– Ez csak természetes.
Teltek a hónapok és elérkezett az első nagy megméretés ideje. Rambit benevezte Bandi a megyei idény–nyitó versenyre. Mivel hétvégére esett a verseny, Peti is elment velük.
– Bandi, nem volt túl korai a nevezés?
– Valamikor csak el kell kezdeni. Ha most nem lesz bent az első három közt, akkor nem is érdemes tovább vesződni vele.
– Mit mondasz? Az első három közt? Akkor nincs is több ló az indulók közt?
– Ennyire lebecsülöd a saját lovadat?
– Azt nem, de most indul először, nem?
– Az igaz, de nem kínlódtam volna vele, ha nem látok benne fantáziát. Na meg én nem szeretek egy állatot feleslegesen dresszírozni, ha látom, hogy nem tudja majd venni az akadályokat.
Peti nem ment fel a lelátóra, hanem lent maradt a boxoknál. Rambi a többi lóval ellentétben nem volt ideges. Nyugodtan tűrte, hogy foglalkozzon vele, ő kefélte meg és szerszámozta fel. Aztán jött a lovas Timi is.
– Na, akkor sok sikert, menjetek, mert már szólítottak – sürgette őket Bandi.
Rambi kikocogott a lovasával a starthoz. Minden erőlködés nélkül, gyönyörűen vette az akadályokat. Szinte repült fölöttük.
– Ez nem létezhet – lelkendezett Peti a kezében szorongatott stopperrel. – Jóval időn belül van, jobb, mint az eddigi paripák, akik eddig szerepeltek.
– Ne örülj előre. Hátra van a neheze. Remélem, Timi betartja azt, amit mondtam neki és nem próbálja űzni, hajtani, hanem hagyja, hogy magától fusson.
Az utolsó szakaszt is kiválóan, jó ütemben teljesítette, és egy akadályt sem vert. Ezzel az idővel ő volt a legjobb az eddigi szereplők közül.
– Na, mit mondtam? – kezdte Bandi. – Még van három induló. Ha jobb időt futnak és teljesítik hiba nélkül a távot, akkor is negyedik lesz. De szerintem mindegyik fog verni akadályt.
Izgalmas percek következtek. A soron következő ló már az első szakaszon három akadályt vert. Az utána futó is háromszor hibázott. És jött az utolsó ló, Ragyogóm, aki az előző évi bajnok volt.
– Csak most legyen szerencsénk – fohászkodott Bandi. – Ragyogóm egy jó és tapasztalt ló. A lovasa, aki egyébként a gazdája is, viszont pocsék lovas. Teljes mértékben a lóra bízza magát. Ha csöppnyi szerencsénk van, akkor vagy rosszabb időt fut, vagy hibázik.
Az első távot hibátlanul vette, és még a részideje is jobb volt két másodperccel, mint Rambinak, de látni lehetett, hogy kezd fogyni az ereje. Lovasa is észrevette ezt, kicsit gyorsabb tempóra akarta fogni, és ez lett a veszte. Az utolsó akadályt verte. Így Rambi lett a nap hőse. Miután megkapta a jutalom adag zabját, kényelmesen járt még két kört a jártatóban, utána megállt az utánfutó mellett és nézett gazdáira, mint aki azt kérdezi: na, mi van, itt fogjuk tölteni az estét is? Nem kellett sokat biztatni, magától besétált az utánfutóba, nem úgy, mint a többi ló. Rambi megnyerte az éves bajnokságot és megyei első helyezést. Nagy lett az ázsiója. Sorra jelentkeztek Petinél lovasok, tenyésztők és jobbnál jobb ajánlatokat tettek Rambira, de Peti nem adta el. Nem csak azért mert, így annyi pénzt hozott a konyhára, ami bőven fedezte az eddigi tartását, hanem mert egyszerűen, szinte családtaggá vált.
Nem ültek a babérjaikon, hanem tovább folytatták a felkészülést a következő szezonra. Tavasszal az első futamon megint csak kitűnő eredménnyel végzett. Aztán sorba nyerte az elkövetkező versenyeket. A nyári döntő futam következett. Rambi kitűnő formában volt. Hanem bekövetkezett a krahh. Rambi lovasa pont a döntő előtt megbetegedett és nem tudta vállalni a szereplést.
– Most mit fogunk csinálni, kérdezte Peti? Szerintem mondjuk vissza. Vesszen el ez a szezon, de ki tud pár nap alatt úgy összeszokni Rambival, hogy sikerrel lovagoljon?
– Ne láss olyan sötéten. Van még Timin kívül más lány is. Ha nem is olyan jó lovas, mint ő, de egy karnyújtásnyira a cél előtt nem fújok visszavonulót.
Bandi talált is lovast, de Rambinak nem tetszett az ismeretlen. Nem dobta le, és nem is ellenkezett, mert szinte mindenkit a hátára engedett, de nem tudta megtalálni azt az összhangot az új lovasával, és így gyakran verte az akadályokat.
– Bandi, mondjuk le az indulást – erősködött Péter.
– Ne idegeskedj. Most már nem lehet, és mondd, nem lesz idén első, de mégis végigcsináltuk a szezont. Kár lenne lemondani.
Rambi volt az utolsó előtti induló. Új lovasa idegesebb volt, mint maga a ló. Rambi érezte ezt és persze ő is elbizonytalanodott. Az első részét a pályának jó tempóban futotta, de végire egyre bizonytalanabb lett, és az utolsó két akadályt verte. Sőt az utolsót olyan szerencsétlenül, hogy ő maga is bukott, és nem bírt lábra állni. Fekve maradt a pályán, ami nem sok jóra engedett következtetni. Peti és Bandi egyszerre értek oda Rambihoz. A szemei most nem csillogtak, mint általában, hanem fájdalomtól meggyötörten homályosak voltak.
– Hívjátok az állatorvost azonnal. Szerintem lába tört.
– Mondtam, neked Bandi, hogy ne indítsuk. Most mi lesz? Ha csontja tört, akkor nincs mese. Le kell lőni, hogy ne szenvedjen? De én nem engedem. Nem létezik, hogy nincsen valami új technikai megoldás, amivel megmenthetik.
– Én még nem hallottam ilyenről – mondta Bandi szomorúan. Majd valahogy lesz, de lelőni én sem hagyom.
Közben megérkezett az állatorvos. Megvizsgálta.
– Sajnos törés. Adok neki altató injekciót, hogy ne szenvedjen.
– Ne adjon neki semmit. Valahogy betesszük az utánfutóba és elvisszük az állatkórházba.
– Ahogy gondolják, de nagyon költséges lesz ez maguknak. Van egy új módszer, sínbe rakják és talán össze is forr a csont, de soha sem tudják már versenyen indítani.
– Nem is akarjuk. Elég, ha lábra állítják, és el lesz a többi lóval a ménesben haláláig.
Röntgenezés után sínbe tették és valami különleges gipszszerű kötéssel látták el. Hetek, hónapok teltek. Sikerült valahogy lábra állítani, de sántítva lépett. Visszakerült Lillafüredre, a telepre. Nem fogták semmilyen munkára sem, és nem engedték, még lovagolni sem. A többi ló nem nagyon engedte már maga közé a ménsebe, így egyedül poroszkált a legelőn, magányosan. Még ugyan azon a télen megkapott valamilyen betegséget, amibe belepusztult.
Péterék úgy gyászolták szegényt, mintha egy családtagot vesztettek volna el. Kérték, hogy hamvasszák el, és a hamvakból haza vittek egy kis urnára valót. Az urnát pedig Jeffy hamvai mellé temették, aki miatt Zsolcán megismerhették Rambit, és aki alig egy évvel előtte pusztult el.
Sok pénze ment rá Péternek erre az utolsó futamra, de nem sajnálta. Megdolgozott érte Rambi keményen, ennyi kijárt neki is.
szerkesztette: Nagyajtai Kovács Zsolt – 2009. május 21., csütörtök, 16:28
Legutóbbi módosítás: 2009.05.21. @ 14:19 :: Avi Ben Giora.