Minap reggel a felkelő nap sugarai erőszakosan belenéztek a morcos Varázsló ébredező szemeibe. Varázsló hunyorgott néhányat majd az ablakhoz lepett. Ekkor vette észre a ház előtt hosszú, néma tömött sorokban vonuló tíz-tizenkét év körüli gyerekeket, amint fegyelmezett kettős sorokban, vörös zászlót lengetve vonulnak. Korán van még a hülyeséghez — gondolta —, de nem volt. Pár perc múlva megnyugodva vette tudomásul, hogy a vörös zászlókon aranyszínű, hímzett tigris is van. Azért ez megnyugtatóbb és, mégiscsak tetszetősebb, mint a sarló és kalapács. Varázslóné, aki mindent tud, és mindent sokkal jobban, közölte, hogy ezek a tamilok.
Tamilok ugyebár Tamíliában laknak, úgy, mint a brazilok Brazíliában. — Hát nem egészen, de azért sikerült megzavarniuk Varázslónkat. — Lakói többsége ebből a népcsoportból származik, mint szegény menekültek, néhányuk fehér sport Mercédesszel. Náluk éppen polgárháború folyik, így jogosan kérnek menekült státuszt, amit az összes segítséggel együtt meg is kapnak. Értem ez alatt olcsó lakás, állami segély, bútorpénz és minden egyéb szociális juttatás, amiről a Varázsló csak álmodozni tudna, ha a fent említett erőszakos napsugár… de erről már írtam.
Szóval tigriseink tüntetni mentek a városközpontba. Szervezetten, mert vagy hatezer összejött belőlük. Békés demonstráció, melyben követelik, hogy Kanada avatkozzon be Srí Lanka belügyeibe, és vessen véget a polgárháborúnak. Szigorú figyelmeztetésként Kanada felére csökkentette a Maple Syrup exportját, amiért Srí Lanka népe egyöntetűen hálás volt. Azért minden szart ők sem fogyasztanak el. Kanada ennél többet gyakorlatilag nem is tehetett, merthogy belügy, na meg messzi van és az iraki háborúba igyekvő kanadai hadihajó is félútról visszafordult, mert nem vitt elég fürdővizet a katonáknak és macis takaróból is szűkében voltak. Sajnos ezek tények, így igazan érthetetlen a tamilok segítség kérése. Miért pont Torontó lakosságát terrorizálják, akik a menekültként ideérkezett tamil kábítószer kereskedőket és fegyvercsempészeket sem tudják kordába tartani.
Szóval a tüntetés. Tigrincseink lezárták az egyik főútvonalat és megbénították a közlekedést. Rendőrség teljes létszámban felsorakozva. Terelő utak és egyéb, a nagyvárosi életet elviselhetetlenné tévő intézkedések. A tv tízpercenként helyzetjelent, nem történik semmi. A tigrisek békésen uzsonnáznak, stanicliból, amit a mama pakolt kora reggel, a rendőrök csorgó nyállal nézik. Nekik túró a fülükbe. Ez így megy négy teljes napig, amikor végre esemény történik.
Valaki megsérült az utcán és a mentőknek azon kellett volna elmenni, amit ezek lezártak. A rendőrség hangszórókon keresztül felszólította a tigrincseket, hogy mars, adjanak szabad utat a mentőknek. Nem adtak, talán részben azért, mert nem is értették igazán. A rendőrök elkezdték szóban agitálni a tigrincseket, egész addig, amíg az egyik bemondta a nyerőt.
— Nem megyünk, mert ez egy szabad ország, és ott tüntetek, ahol akarok!
Na, ekkor szakadt el a cérna biztos úrnál, és simán orrbavágta a tingrincset. Lett is nagy visítozás, de a szabadságról több szó nem esett, csak a hírekben, ahol is a rendőröket támadták. Az az egyszerű tény, hogy akihez a mentő ment volna, esetleg meghal, már senkit nem érdekelt. Mindenestre másnap már nem tüntetett senki.
Ami érdekes; ebben az országban ki ér rá tüntetni? Na ki? Nyilván az, akinek pénze van, mert adnak neki és ráér, és nem kell aggódnia, hogy elveszíti a munkáját, mert az nincs. Szóval azok a menekültek, akiket az állam hozott ide, tart el, etet, lakást és mindenféle orvosi ellátást megad a többi ember rovására.
Varázslónk nem szeret politizálni, mert kicsit rángatózni kezd a szájaszéle, és napokig dúl-fúl. Tigrincseink kicsit átestek a ló másik oldalara, mint megannyi népcsoporttal előfordult már az életben Követelőzni kezdtek, nekik minden jár. Varázsló már másnap egy csomó papírral a kezében szemlátomást megőszült. Ellenőrizni indult a menekültek lakásait, mert az utóbbi időben elárasztották az irodát lakhatási panaszokkal. Kérem, itt nem arról van szó, hogy ez vagy az elromlott, és meg kellene csinálni, hanem úgy döntöttek, hogy csoportosan kiharcoljak, hogy mindenből újat kapjanak. Szóval új fürdőszoba, új konyha, új hűtő, új tűzhely és új padló három szobába, mert ez nekik jár. Gondoljak ők, és ezt szeretnek elhitetni a Varázslóval is. Meg vannak győződve arról, hogy aki hangosabban kiabál, annak van igaza.
Varázsló csendes ember, merthogy itt semmi sem rajta múlik, ez esetben, mint villámhárító szerepel. A nők nem hisznek abban, hogy a takarítás esetleg tartósítja a tartós fogyasztási eszközöket. Ha a hűtő vagy a tűzhely piszkos lesz, akkor majd ordítanak, és kapnak újat. Gondolják ők, mert állítólag ez nekik jár. Varázsló nem így gondolja.
Érdekes, hogy azok a hölgyek, akik már beszélnek angolul, viszonylag érthetően, azokat az egyszerű szavakat, hogy munka, seprű, vödör, rongy, egyszerűen nem hajlandóak megérteni, illetve megértik, de csak akkor, amikor a Varázsló közli velük, hogy ezért, vagy azért fizetniük kell. Ilyenkor kitör a jajveszék’ és néhány évszázadra visszamenőleg a család meg van átkozva. Üvöltözés, ajtócsapkodás és a szokásos „majd én megmutatom, hogy azért is” hozzáállás. Ilyenkor jönnek a perelések. Amikor a Varázsló főnökét beperelték, mert a hűtőből kigurult lekváros üveg nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott a Tamil Tigrincsen, a sok megpróbáltatáson átment Tisztelt Bíróság is harsány hahotára fakadt.
A Varázsló kicsit smucig, és rögtön számolni kezdett. Állami pénzen fizetett ügyvéd cirka 1500, bíró cirka 2000, adminisztrátorok, bírói szolgák cirka 2000, és egy új hűtőszekrény kb. 400 dolcsiba kerül, amit végül is nem kapott meg, de mindenki más jól járt.
Szóval egy kicsit a megboldogult hárshegyi szanatóriumra emlékeztető körülmények, de ott legalább az ágy viszonylag tiszta volt. Itt kéremszépen, van poloska, tetű, svábbogár, egér és néha patkány is. Persze ahol a kosz, ott ez normális.
Csak a gyerekeket sajnálom, ők ebbe nőnek bele, ők sem tanulnak meg melózni, főzni, takarítani — tisztelet a kivételnek. Bízom benne, hogy az idő nem engem igazol.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.03. @ 13:50 :: George Tumpeck
