A lány tizenhat volt, a fiú alig múlt tizenhét. Semmi nem utalt arra, hogy járnak egymással. A fiú közömbösen kinézett az ablakon, a lány vele szemben állt, és átnézett a válla fölött.
– Akko’ jössz este? – kérdezte a lány, továbbra is távolba néz? tekintettel.
– Ja – hangzott a tömör válasz, rezzenéstelen arccal.
– Anyagot hozol?
– Ja. Nincs, csak kett?. Elég?
– Ha nincs több.
– Mondtam már, nincs.
– Akkor elég.
– Hívsz?
– Hívlak.
A lány a következ? megállónál egy kicsit közelebb húzódott a fiúhoz. Ha kinyújtotta volna a karját, akkor talán eléri a fiút.
– Szeretsz?
– Aha.
– Mennyire?
– Nagyon.
– Mutasd!
A fiú közelebb lépett, majd belecsimpaszkodott a lány fenekébe, és megnyalta piersinges nyelvével a lány szemöldökét.
– Ennyire? – kérdezte a lány.
– Aha.
– Hú, király!
– Ja.
A busz megállt, és a lány rugalmas léptekkel elindult az ajtó felé. Lelépett a lépcs?n, és elégedetten mosolygott.
– Szeret – mondta felém fordulva, miközben becsukódott a busz ajtaja.
– Ja – válaszoltam neki, de ezt már nem hallhatta.
