„Haj és szakáll?” – kérdi a fodrász, miközben signor Veneranda elhelyezkedik a székben.
„Igen” – feleli signor Veneranda -, „de mondja csak: fönt hagyhatom a kalapom?”
„Á, dehogy!” – mondja a fodrász – „Ha fején a kalap, hogy vághatnám le a haját?”
„Vagyis ön nem tud hajat vágni, ha kalap van a fejemen?”
„Lehetetlen!” – véli a fodrász. – „Ön nem így véli?”
„Ha ön mondja!” – sóhajt signor Veneranda. – „Akkor úgy is van. Nem örülök, mert jó ideje már megvan ez a kalapom, és nem szeretném eldobni vagy eladni.”
”De hát nem is szükséges.” – dörmögi a fodrász. – „Elég, ha leveszi. Aztán, ha végeztünk, fölveheti újra.”
„Tehát leveszem a kalapot, ön levágja a hajam, aztán újra fölvehetem a kalapot?” – kérdi signor Veneranda.
„Igen. Esetleg…” – így a fodrász.
”Na, és a szakáll?” – kérdi signor Veneranda. – „Le kell tennem újra a kalapot, mikor a szakállam nyírja?”
„Nos… jobb lenne.” – dörmögi a fodrász, és igazán nem tudja, mit kéne mondania.
”Akkor ez elég fárasztó lesz…” – imígyen signor Veneranda. – „Tehát leveszem a kalapom, ön levágja a hajam, utána fölteszem a kalapom, aztán ismét le kell vennem, és ön megnyírja a szakállamat, végül vehetem a kalapom és mehetek. Így véli?”
„Nos…valójában….”
„Nem tetszik nekem ez a nagy sürgés-forgás. ?szintén szólva azt hittem, az egész egyszer?bb és gyorsabb lesz. Így már nem is akarom az egészet! Várjon rám türelemmel, majd legközelebb benézek, ha kevésbé leszek fáradt az ilyen hajcih?höz!”
És signor Veneranda morgolódva távozik, jól becsapva az ajtót.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: Kavyamitra Maróti György
