Egymást kerget? hónapok csendjében
apró dobozkákba zártam szerelmem hangjait.
Szalaggal bekötöttem,
s úgy küldtem Neked egymás után.
Mikor kibontottad hol egy mosoly,
hol egy ölelés,
hol zord szidalom,
hol arculcsapás,
hol könnyek omlottak öledbe.
Azt hittem szerelmem hangjait zártam masnis dobozkákba,
de már látom,
múltam szilánkjait csomagoltam be Neked,
s sebeztem vele szíved tiszta mosolyát.
Akkor még nem láttam…
Te is küldtél apró csomagocskákat.
Minden dobozt gondosan puha bársonnyal béleltél…
Hol egy mosoly,
hol csillogó kacaj,
hol egy fricska,
hol kacér bujaság,
hol simogatás,
hol ölelés ringattak.
Akkor még nem láttam, pedig kerestem, kutattam…
Minden dobozkádban volt egy cédula,
melyre virágszirommal írtad: Szeretlek.
Akkor még nem láttam…
Ma el?vettem az utolsó dobozt.
Puha bársonnyal bélelem,
s számot vetve évszakok változó sorában elfeledett emlékekkel,
mindent becsomagolok, mit soha nem adtam igazán.
Édes szerelemmel rózsakvarc táblába vésem arcod vonásait
a mosolyt, a pillanatot, a varázst,
mellyel szívembe zártalak.
Gondosan értésbe, s féltésbe csomagolom,
többé ne törjön össze ez a kép,
hogy lásd, s ne feledd soha,
mily csodát alkotott benned az élet.
Csodálatom mellé óvatosan fektetem tiszteletem.
Dacos fruskaként tagadtam mindig bölcs útmutatásaid,
s ellenkeztem kéréseddel…
Hálám finom pillangószárnyait is elküldöm most Neked.
Amikor nem volt miért, érted akkor is… minden reggel.
Életem…
Itt egy kulcs is. Kalitkád kulcsa, miben magamnak ?riztelek.
Szárnyalj most, s dalolj tavaszi fákon boldogság mesét.
Megbánás könnyek csillámait szóróm hozzá,
békéért eseng? imák között,
s végül könny? selyemkend?be bújtatva
elküldöm, mit csak ígértem eddig:
Megtisztult szeretetben fényl? szívem.
Benne lüktetsz minden pillanatban
s mivel kitaszítani nem tudlak bel?le,
hát így adom szabadságod vissza Neked…
puha szerelembársonnyal bélelt
utolsó dobozban.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.02. @ 01:49 :: Takács Andrea-Babu
