A kerítés mögött, zubbonyban töltött szűk esztendő nagy nehezen tovább vánszorgott. A négy főiskolai év, életem talán legszebb évei viszont sólyomszárnyon suhantak, s csakhamar otthon voltam a régi iskolában, de a padokba már nem ülhettem vissza. Közöttük jártam keltem, kérdeztem, magyaráztam, biztattam, vezettem a gyerekek tétova kezét. Kiváló vezetők, tapasztalt, jó lelkű kollégák vigyázták első lépéseim. Eszköznek is jószerével csak magam voltam ott induláskor. Azután az iskola padlásán gyönyörű, régi szemléltető képeket találtam, később kaptunk dia sorozatokat, és vetítőt is. A gyerekekkel minden szükséges anyagot összegyűjtöttünk, s hamarosan a munkáltatva oktatáshoz nélkülözhetetlen eszközöket is megvette az iskola. A szertár gyarapítása érdekében bevetettem a tanszék laborosától ellesett preparátori tudományomat is.
Vadász kollégám már az első őszön adott nekem egy színpompás fácánkakast. Kitömtem. Ezt egy szélvédőnek csapódott egerészölyv követte. Később kaptam egy gólyát, mellyel a magasfeszültségű elektromos vezeték végzett, s a fényszórótól elvakult mezei görény is csakhamar a szaktantermi üvegezett szekrényből figyelhette, hogyan gyarapodik a gyerekek tudása. Mindezeket követően egy délután azzal fogadtak otthon, hogy a termelőszövetkezet főállattenyésztője, kitömés céljából hozott egy gyöngybaglyot. Betette az üresen álló kukoricás góréba, majd néhány nap múlva benéz érte. Ebéd után nagy lendülettel nyitottam be a góréba, s a mozdulatba mindjárt bele is merevedtem. A gyöngyökkel ékesített fehér inget viselő gyönyörű madár a kukoricamorzsoló tetejéről méregetett hatalmas szemeivel.
Leszámítva az egy egészen kis gyerekkoromban tudatlanul elkövetett hangyaritkítást, valamint a kötelező rovargyűjtéssel járó túlaltatást, én az ideig semmilyen állatot sem öltem. A kisgalambok likvidálása ugye nagyanyám reszortja volt, a csirkékkel, kacsákkal anyám végzett, amikor a családi étlap azt szükségessé tette. A disznótorok tárgyát a nagyapám ölte le, a csodaverébnek meg szerencsére mellélőttem. A főiskolai bonctani gyakorlatok kapcsán a csótánytól a galambon át a patkányokig, a laborosok vállalták át ezt a szerepet, most viszont senkire sem számíthattam. Hiába tekintgettem magam mögé nagyokat nyelve, csak az ígérettel életre hívott kényszer tornyosult fölém fenyegetőn.
Amikor a bagoly szeme már elhomályosult, és feje lehanyatlott, letettem a tetemet az asztalra, és kezdtem előkészíteni a szükséges anyagokat, eszközöket. Egy darabig rá sem bírtam nézni szegény jószágra, émelygett a gyomrom, és rettentően utáltam magam. Pedig az igazi megrázkódtatás csak ezután következett. A bagoly szemébe lassan visszatért a fény, és rám emelte gyönyörű, csiszolt borostyán fényű tekintetét. Egy ideig szemeztünk. Mellkasa ütemesen mozgott. A gyöngybagoly élt, s nekem bár váratlanul, de nem minden ok nélkül, Hunyadi László jutott eszembe.
Mikor a madár annyira magához tért, hogy fel bírt állni, a kezembe vettem, kivittem az udvarra, s még néhány perc pihentetés után feldobtam a levegőbe. Ő köröket írva szállt egyre magasabbra és magasabbra. Olyan magasságra, ahonnan én már csak egy jelentéktelen szürke pont lehettem. Egy pillanatra megállt, majd elszállt arra, amerről hozták. Én is igyekeztem felülemelkedni saját gyarlóságomon, s kívülről, fentről vizsgáltam mindazt, ami voltam, s azt is, amivé válhattam volna, ha a pontosan meg nem fogható, de biztosan jelenlévő, jóságos erő nem nyújtja felém oltalmazó kezét.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Takács Dezső
