Az élet pici lángja, ha egyszer fellobbant, már nem tehet mást, égnie kell, s mindent meg is tesz a lobogásért.
A tojásból kibújt, csupasz gyurgyalagfióka minden érzékével a fészekcső nyílása felől beszűrődő légáramlat, később a fény felé irányul, s a legcsekélyebb változás hatására hatalmasra tátja száját, tülekszik, törtet előre, mindenáron első akar lenni, hogy övé lehessen a falat. Ha mindig hátraszorul, kialszik a láng. A fészket elhagyván gyorsan el kell sajátítania a vadászat módját, s ha ösztönei azt súgják, hogy neki nem ártanak a darazsak, méhek más madarakra halálos fullánkmérgei, akkor ezekre a rovarokra vadászik, különösen, ha Jóva bácsi kaptárai tájékán terített asztal várja. Minden madár tökélyre fejleszti az adottságai, és lehetőségei függvényében neki rendelt vadászmódszert, de a legnagyobb mesterek ebben azért mégiscsak a ragadozó madarak.
Az első élményben, ezen a téren, gimnazista koromban volt részem. Egy fákkal, bozótossal takart földúton tekertem Apám biciklijét, mikor a semmiből előkerülve, egy kisebb formátumú sistergő istennyila zúdult el, a lomboktól alig néhány centire. Úgy maradt abba a tájat uraló madárének, mint első zenekarom zenéje, amikor egy fellépésünk alkalmával, a színfalak mögött félrészegen ténfergő kultúrház-igazgató véletlenül megbotlott a szerelésünket árammal ellátó hálózati kábelben. A lombok között keresgélő sármányok azonnal megmerevedtek, magukat a lehető legkisebbre összehúzva lapultak az ágakhoz. Egy vadászó karvaly végzett tesztrepülést. Ha ilyenkor egy az idegeinek parancsolni nem tudó kismadár az ágról elrugaszkodva szárnyra kap, a villámgyors, rendkívül fordulékony, keresztcsíkos mezes játékosnak már csak a hosszú karmokkal felszerelt, sárga lábát kell előre nyújtani. Abban pedig messze a legjobb valamennyi ragadozó madár között. A karvaly legértékesebb fegyvere — ezek mellett — azért mégis a magas fokú összpontosításra való képesség, melynek köszönhetően a felfedezés pillanatától már minden idegszálával csak a zsákmányra koncentrál, minden szervét a tökéletes mozdulat szolgálatába állítja, miközben számára minden más megszűnik létezni. Egy pillanatra olyan csend támad, mely egyszerre ad teret halálnak és életnek.
Akkor sem tehetünk mást, ha történetesen embernek érkezünk erre a világra. Születésünk pillanatától kapaszkodunk az életbe, mindenünkkel akarjuk azt. Kezdetben csak fejlesztjük képességeinket, gyakorolunk, s azután, ha már szárnyra keltünk, sisteregve száguldunk a zsákmány felé. De vigyázat! Karvallyal és emberrel egyaránt megeshet, hogy az elvakult hajsza zuhanórepüléssel zárul.
A gyurgyalagnak könnyű. Ha megtalálta a meredek löszfalat, már csak ki kell kaparni a fészekcsövet. A mező virágai vonzzák a méheket, csak össze kell őket szedni, azután, ha a fiókák kirepültek, és a hűvös miatt fogyóban a táplálék, csak menni kell fiókástól a délre araszoló meleg nyomában.
Mint mindannyian, így én is fiókákra vágytam. Lett tehát párom, s a párommal fészekrakásba, azaz házépítésbe fogtunk. Ahhoz pedig nekünk több kellet egy szép magas, meredek löszfalnál. Ezért dolgoztunk választott hivatásunk mellet mindenütt, ahol, és amit csak lehetett azokban az időkben.
A régészeti célú áskálódások lehetősége elszállt a gyurgyalagokkal, de a következő tavaszig munka után, és hétvégeken lehetett segédkezni a kőművesek mellett. Ez is igazi férfimunka, így feleségem helyette esténként a kötőgépen gyártotta a pulóvereket. Tavasszal azután parcellákat vállaltunk ápolásra a termelőszövetkezet tábláiban. A cukorrépa felülgazolása a könnyű munkák közé tartozott. Csak le kellet nyakazni a minden vegyszerezés ellenére itt-ott kikandikáló gyomokat. Egy-két hektárral könnyen elbírt egy család. Mi vállaltunk tízet. Sarlókkal nyakaltuk a gazt. Ment, mint a karikacsapás, csak arra kellett ügyelni, hogy az irdatlan nagy táblában megmaradjunk saját parcellánk határain belül. Egy kirakodóvásár után végzett gazolás során támadt az ötlet, hogy kisfiunk lufijait a parcellakarókhoz kössük, így a tábla közepéből is ellenőrizhettük, jó helyen vagdalkozunk-e. A tábla széle épp a román határra futott, a túloldalon pedig csakhamar egy igen népes, egyenruhás, tányérsapkás csapat gyülekezet. Kis idő múlva megérkeztek magyar megfelelőik is, akik némi hadonászás után megkértek bennünket, szedjük le és tüntessük el a lufikat. A román kollégák nem hiszik el, hogy mi nem az embercsempészeknek, hanem saját magunknak jelezzük a helyes irányt.
Fokhagymát is lehetett termelni, családonként száz négyszögölön. Mi kiügyeskedtünk magunknak kétszázat, majd, mikor egyik kollégám ráunt a sok kapálásra, az övét is átvállaltuk. A fokhagyma gyér lombú, közötte vidáman nő a gaz. Ötször kapáltuk meg, mire szedni lehetett. Feleségemmel hajnalban még sötétben álltunk be, és már sötét volt mikor hazaindultunk. Pár nap múlva az egyik mezőőr meg is kérdezte:
— Maguk sose alszanak?
Aludtunk mi, de a derekunk nem tudta kipihenni a fáradalmakat. Mikor négykézláb nem ment már, következett annak fordítottja, a pókjárás, mikor már úgy sem ment, kitettük az unikumos üveget a sor végére. Mire piacra vittük a termést, természetesen már nem volt ára a fokhagymának. Később elkaptuk még a sertéstartás nevű pedagógus-betegséget, amit mi azért megcifráztunk némi baromfitenyésztéssel is. A pénz lassan gyűlt, az egészség gyorsan fogyott. Az ízületi, keringési problémákhoz már csak desszertként jöttek a különböző allergiák, pihenésre, töltődésre, egymásra alig maradt idő, s ez a stressz, a vele járó feszültség melegágya. A kezdeti sistergő száguldást vitorlázórepüléssé, majd gyaloglássá degradálta a hajsza.
A ház azért végül felépült. Télen a karvaly előszeretettel jár verebészni a lakott területekre. A bokrainkon civakodó verébcsapatokra mindig a ház hátsó sarkát alacsony repüléssel megkerülve, eszeveszett sebességgel szokott lecsapni. Egy ilyen alkalommal keresztül akart repülni a veranda üvegezett ajtaján. A hosszan tartó ájulásból visszajött. Nem tört semmije, de szárnyinak mozgását többé nem tudta koordinálni. Így az egykori vadászbombázó most le-föl gyalogol a kertben. A vadászat ránk maradt.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Takács Dezső
