A hajsza számunkra is véget ért. Mire elfárad az ember, rájön arra is, mindig annyit költ, amennyije van. Minél sebesebben száguld, annál messzebb kerül a cél, így okosabban teszi, ha megáll és pihen.
Udvarunk kertté alakult. Az ólak helyét virágos terasz, filagória, szalonnasütő vette birtokba. A telek legmélyebb pontján kis kerti tó csillog, a kitermelt földből épített sziklakertből kis patak csörgedezteti vissza a tisztítóberendezés által szűrt vizet. Nem gondoltam volna, hogy ez a nagyjából ötven négyzetméternyi vízfelület ilyen nagymértékben megváltoztatja lakókörnyezetünk élővilágát.
A tóba a tündérrózsát, vízitököt, mentát, vidrafüvet, mocsári nefelejcset, vízililiomot, sárga nőszirmot, gyékényt és a halakat én telepítettem. Az édesvízi szivacs, a csigák, gőték, békák, siklók, csiborok, molnárkák, háton úszók, szitakötők és egyéb rovarok egyszer csak ott teremtek. A madarak pedig előszeretettel szállnak le nap, mint nap, inni, és fürödni.
A verebek mellett a leggyakoribb vendég a tarka tollú, piros arcú tengelic. Népes csapatuk él a környéken, és gyakran megszomjaznak. Így szinte egész nap gyönyörködhetünk bennük, nem beszélve arról, hogy a hőmérőt is jól helyettesítik. Ha még csak 15–20 fok a hőmérséklet, beérik két-három korttyal. Épp, hogy megérkeztek, repülnek is tovább, a soron következő fontos teendőt már a levegőben csivitelik meg. Az öt korty 24 fok körüli hőmérsékletre utal. Nyári kánikulában ez felkúszhat egészen tizenegy, tizenhárom kortyig. Gyakran meg is fürödnek. Erre a célra ők a patak legfelső, kis kőmedence-szerű szakaszát részesítik előnyben.
A gerlék csak inni jönnek, a feketerigók inkább fürödni, és mindig alkonyat előtt tisztálkodnak a patak és tó találkozásánál. Jól eláznak, távozáskor nehézkes és zajos a röptük. Rendszerint hosszabb ideig elidőznek fáink valamelyikén. Lerázzák magukról a vizet, szárítkoznak, rendezgetik tollazatukat. Előttük, késő délután, amikor azért még érezhető a napsugarak melege, megérkezik a hosszúfarkú, fekete-fehér tollazatú barázdabillegető. Nevéhez méltóan illegeti, billegeti magát, a több rövid pancsolás között a legközelebbi fára száll, hogy kirázza tollai közül a vizet. A kora délután az erdei pinty ideje, de már a közelben téblábolnak a házi rozsdafarkúk, izgatottan nyújtogatják nyakukat a levelek közül. Ebéd előtt a zöldikék hűtik magukat a patakban.
Időnként zajos fékezéssel érkezik a víz fölé a tőkésréce-pár, hogy azután halaink nem kis riadalmára beletoccsanjanak a tóba. A repülés bajnokai, a füstifecskék, leszállással nem vesztegetik drága idejüket. A víz fölé ereszkedve merítik meg csőrük alsó káváját.
Sötétedés előtt, mint egy felgyorsított film, megismétlődik az egész napos színjáték. Egy elalvás előtti utolsó kortyra még benéz mindenki. Éjszaka csak a récék mozgolódnak.
Sajnos, az előadást a környék macskái is ismerik, s a bokrok takarásából leselkednek, hogy azután a legalkalmasabb pillanatban csapjanak le a felfrissülni vágyó tollasokra. Néha eredményesek. Rontja a macskák esélyét, ha a vízparti növények burjánzását visszafogjuk.
Eddig összesen huszonkilenc madárfaj megtisztelő látogatását jegyezhettem fel kedvenc madárhatározóm hátsó, üres lapjaira. A legnagyobb meglepetést az a fatörzsön pihenő lappantyú okozta, akivel egy langyos szeptemberi délután mozdulatlanná merevedve, kitartóan vizsgáltuk egymást.
Ennél meglepőbb csak az lehetne, ha egyszer a türkizkék hátú jégmadár is tiszteletét tenné tavunknál, és személyesen, csak nekünk mutatná be híres halásztudományát. Ö lehetne a boldogság türkizkék jégmadara.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Takács Dezső
