megint megköveznek egyesek…
Te igazi N? vagy
szép és kívánatos.
Benned oly értékek rejlenek
Melyeket egy férfi
azonnal felfedez
szíve megdobban,
lelke megremeg.
Légy hatalmad tudatában
és köss egy jó vásárt
Add el a testedet,
add el a lelkedet.
Add el a tested
szerelmi játékszernek
B?röd érintését,
vágyódó férfikéznek.
Ne adogasd bájod,
szeletekbe mérve
Ölel? karjaidat
Tüzes csókjaidat
ne pazarold bérbe!
Keresd azt a férfit,
ki többet ad majd érted!
Add neki lelkedet
Hulljon le szemérmed
Övé legyen kedvességed
S ráadásnak add neki méhed.
Add neki a szabadságod
Övé legyen anyaságod.
A tejed a gyermekéé
A f?ztöd a családjáé.
Pillanatig se feledd
A saját értékidet
A mindenért cserébe,
Mindent adjon érte.
Követelj ölelést
Hozzá gyöngéd érintést
Ráadásnak rajongást
Gyermekidnek jó apát,
Támaszt magadnak
Megértést a fiadnak
Védelmet a lányodnak
Békét a családodnak.
Add neki méhed
————————————————————————————
Attila kedves, ez javíthatatlan, a témaválsztás szerencsétlen, parainesishez nem elég személyes, nem elég pátoszos. Ha olykor rímel is, nem lett bel?le líra. Mert nézzük meg, mi a vers, ezt mostanság gyakran idézem az ifjaknak:
: „A vers el?szoba: zsilipkamra annak számára, aki írta, s aki ?benne tér vissza a nyelv, a tudat és a lélek paratereib?l, és zsilipkamra annak számára, aki olvassa, s rajta keresztül lép ki a nyelv, a tudat és a lélek paratereibe. A vers olyan, mint egy roló, mint egy ablakred?ny, amelynek lécei a verssorok, átsüt közöttük a fény, s a roló mögött ott áll a költ? és szárítkozik.” (Sz?cs Géza)
Ott van, amit helyesnek tartasz, de hol vagy te? Hol van a költ?, aki szárítkozik. Te szorítkozol: arra, amit helyesnek tanultál.
Ha meg kellene határoznunk, hogy mi a vers, a legegyszer?bb megoldást ajánlanám: vers az, amit nem lehet prózában elmondani. Vagy fordítva: mindaz, amit prózában el lehet mondani, nem vers.- írta, azt hiszem, Nemes Nagy Ágnes. Higyjünk neki. Amit te írtál, az prózába kívánkozik.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.14. @ 20:40 :: Vandra Attila
