Judit fiatal volt és romantikus. Alig egy éve fejezte be az egyetemet, és már az élet útját járta. Nem csak, mint gyakorló tanárnő, de mint gyakorló asszony is, ha lehet ezt mondani. Még az egyetem második évében ismerte meg a férjét. Péter akkor államvizsgázott, amikor ő elkezdte az egyetemet. Hamar kialakult köztük a kapcsolat, a kölcsönös megértés. Péter egy év után munkát kapott a tanszéken, mint tanársegéd, így szinte naponta találkoztak. Megállapodtak, hogy amint Judit végez tanulmányaival, összeházasodnak. A szülőkkel sem volt probléma, Juditnak csak anyja élt, Péternek meg az apja. Bejelentésüknek örültek, de aggódtak is egy kicsit, hogy kibír–e a kapcsolatuk négy évet, nem csak egy korai fellángolás–e ez. De az évek rácáfoltak minden rosszindulatú feltételezésre.
Judit hiába volt álmodozó, Péter mindig visszazökkentette a valóságba.
– Álmodozás az élet megrontója!
– De én az életcélomról álmodozok, hogy mit akarok tulajdonképpen az élettől, amiért küzdeni fogok.
– Juditkám, én nem azért mondom ezt neked, hogy ne álmodozzál, de csak arról, amit képes leszel majd megvalósítani.
Judit államvizsgája után rövidesen össze is házasodtak. Az otthonteremtés gondja volt számukra az első. Péter bele akart vágni egy lakásvásárlási kölcsönbe, de Judit nem engedte.
– Tegyünk félre először annyit, hogy a beugrót és az első részletet be tudjuk fizetni. Utána meg egyikünk fizetésének a fele elég lesz a további részletek törlesztésére.
Úgy is lett, habár Péter nem nagyon akarta ezt a megoldást, mondván mi lesz, ha közben bekopog a „trónörökös“?
– Négy évig nem fog bekopogni. Ma már ésszel is lehet családot tervezni.
Mint friss diplomásnak nem volt könnyő a munkahelyet találni. Mindenütt arra hivatkoztak, hogy először gyakorlatot kell szereznie. Hosszas kilincselés után sikerült elérniük, hogy Juditot felvegyék egy általános iskolába gyakorló tanárnak. Hetedikeseket és nyolcadikosokat kezdett tanítani. A diákok és a régi tanárok hamar megszerették. Egy év után sikerült is összeszedniük annyit, hogy befizethettek végre egy saját lakásra. A berendezés nagy részét a két szülő adta össze, de így is szép otthont tudtak teremteni.
Egy dolgozatírás után, amely az utolsó órája volt, az egyik padon egy ottfelejtett vaskos könyvet fedezett fel. – Ez mi lehető – tette fel a kérdést magának – Ebből nemigen tudott „puskázni“ a tanuló. Megnézte a lekopott címet, amit épphogy ki lehetett betőzni. Karl May: Winnetou – olvasta. Oh, ezt a könyvet hányszor akarta elolvasni gyerekként, de valahányszor belekezdett, abba kellett hagynia, a szülei mindig lebeszélték, mert egy lánynak nem való az ilyen történet. Olvasson inkább romantikus lányregényeket.
Ilyen téren sajnos nagyon maradiak voltak a szülei, és miután apját hamar elvesztette, anyja egyre jobban efelé irányította.
Fogta hát most a könyvet és betette a táskájába. Először csak bele–belelapozott, ha volt egy kis ideje, aztán egyre jobban elmerült az olvasásban. Dugiban olvasta, amikor egyedül volt otthon, mert szégyellte volna magát Péter előtt, hogy ilyet olvas. Amint tehette, szinte rávetette magát a talált kincsére. Egyre több házimunka maradt el. Péternek az elején fel sem tűnt, de aztán, amikor már kirívó jelek kezdtek mutatkozni, gondolkodóba esett.
Mi történhetett Judittal? Eddig rendesen kitakarított, mosott, főzött, bevásárolt, most meg ott a rengeteg mosatlan, sőt gyakran ebéd sincs, mint ezelőtt. Már a vásárlás is csak éppen a legszükségesebb dolgokra korlátozódott. Mi történt, hiszen nem volt ilyen? Mi ez a nagy változás? Mint férfi, rögtön az a „kisördög” költözött a tudatába, hogy Juditnak van valakije. Titokban figyelni kezdte, de csak annyit vett észre, hogy rohan haza a tanítás után. Egyszer meglepte, hamarabb ment haza, de Juditot a konyhában találta a hokedlin ücsörögve. Miután meghallotta, hogy Péter nyitja az ajtót, a könyvet gyorsan bevágta az egyik fiókba.
– Mi van veled Judit? – kérdezte. – Az utóbbi időben egyre több házimunkával nem vagy készen, sőt a főzés is lemarad? Fáradt vagy? Sok a munkád az iskolában?
– Nem vagyok fáradt, csak soha nem érem utol magamat. Mire hazaérek már nincs kedvem semmihez. Ellustultam kicsit ez igaz, de ígérem, behozom az elmaradásokat. Egy pár nap, és újra magamra fogok találni.
– De miért kell ehhez pár nap? Mi az oka, hogy ilyen vagy? Esetleg van valaki más az életedben?
– Nekem? Én még arra is lusta lennék, hogy ránézzek valakire. Ne legyél féltékeny. Nincs senkim rajtad kívül, csak most egy ilyen fázisom van. El fog múlni.
Teltek a napok, de nem hogy jobb, hanem rosszabb lett a helyzet. A mosogatóban hegyekben állt a mosatlan edény, főzve takarítva nem volt. Péter egyedül állt neki és próbált rendet teremteni. Ezalatt Judit teljes letargiában feküdt a nappali díványán és álmodozva nézte, ahogy Péter szorgoskodik.
– El fogunk menni egy orvoshoz! Ez így nem maradhat tovább. Nem zavar, hogy nekem kell ezt is csinálni, de tudni akarom, hogy miért változtál meg. Talán gyereket vársz? Hisz nem mostanra volt betervezve.
– Nem, szó sincs ilyenről.
– Akkor meg elmegyünk majd az orvoshoz.
Egy nap Péter elkérezkedett a munkából, hogy elvihesse Juditot az egyik orvos barátjához, hogy nézze meg alaposan, nincs–e valami baja. Amint nyitja az ajtót, a konyhából sírás nesze ütötte meg a fülét.
Ó mi történhetett – ijedt meg, és már rohant is a hang irányába. Judit ugyanúgy ült a hokedlin vörösre kisírt szemekkel.
– Mi a baj, beszélj már! Anyáddal történt valami, vagy mi van?
Judit a fejit ingatta, és szinte rázta a zokogás.
– Beszélj már, könyörgöm! Néma gyereknek anyja sem érti a szavát.
Judit nagy nehezen felocsúdott és hüppögve mondta:
– Meghalt Winnetou!
– Kicsoda?
– Hát te sem ismered? Winnetou az apacsok főnöke.
Péter egy percre ledermedt a hírtől, aztán kitört belőle a nevetés.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy valóban azért sírsz?
– De igen – mutatott az asztalon heverő vaskos könyvre, amelynek tetején egy kis rózsa volt. – Annyira szép és megható történet. Most már tudom, miért nem engedték nekem gyerekkoromban elolvasni.
Pétert még rázta a nevetés.
– Ezért nem tudtál készen lenni akkor a házimunkával, mert titokban olvastál, és teljesen elvarázsolt a könyv?
– Ezért hát! Csak nem akartam mondani neked, mert tudtam, hogy ki fogsz nevetni, ahogy most is.
– Pont ezért nevetek rajtad te szamár, hogy ilyet szégyelltél elmondani, és mindent kitaláltál, hagytál engem a sok kétség közt vergődni. De most már vége, Winnetou eltávozott az örök vadászmezőkre, te pedig térj vissza a saját birodalmunkba, ide a földre.
Másnap Judit felforgatta az egész lakást. Nagytakarítást rendezett, kimosott, rendbe tett mindent és férje kedvencét főzte. Péter nem szólt többet, csak elégedetten megdicsért mindent.
Judit másnap már jóval a tanítás előtt bement az iskolába és visszatette a könyvet arra a padra, ahol találta. Akarta látni a hatást. Amikor a gyerekek bejöttek az osztályba, a könyv tulajdonosa nagy ámuló szemekkel nézett. Aztán kiabálni kezdett társainak.
– Nézzétek, visszajött Winnetou!
Legutóbbi módosítás: 2009.06.08. @ 10:00 :: Avi Ben Giora.