Báder Judit : Kő vagyok. Kavics

Nyomtatás

 

Kő vagyok. Kavics.

A Földön éltem.

Szerettek és úgy szerettem!

Egy nap, míg Isten félrenézett,

felkapott forró tenyér

a sötétben se hang, se csönd,

csak én,

ahogy a bőrhöz ér.

 

 

Megállt velem.

Kút felett. Ujjai széjjel.

Elengedett.

Egy pillanatra örültem is:

De jó! Röpülhetek!

Falnak nem csapódva,

szép, hosszú zuhanás.

 

 

A csobbanás?

Megérkeztem!

Csak a víz hallotta

senki más.

Hűs volt, szomjaztató az út,

mint lassított filmeken

és tudtam, sem lábam,

se körmöm,

se kedv, se szándék

kimászni innen

nem lesz sosem.

Fejem felett szép, szabályos,

fényes körök.

 

 

Ennyi.

Fent és lent között?

A szív. A szív csak, meg én

ahogy szédülök.

Mondd kút! Kinek fáj jobban,

ha ez a véletlen, örök?