Az óra mutatói erőtlenül lógtak fél hat irányába. Kimerülten lüktetett belül a ketyegés. Az utcán a szél kavarta a havat a hajnali csendben.
A négy órai csörgést követően az asszony már nem tudott újból elaludni, forgolódva várta, hogy hatkor ismét megszólaljon az óra.
Gyermekeik még édes álmukat aludták. Meglepődnek majd, hogy ismét lehet szánkózni.
Hallotta, amint férje elindult az öreg vállalati autóval. Ismét mennie kell, ismét néhány napig nem lesz velük. Tudta, ez kell a munkahely megtartásához. Ó! Micsoda világ. Tanfolyam tanfolyam hátán.
Az ágy „kivetette magából”. Úgyis fel kellett volna kelni, már csak negyed óra volt az újabb óracsörgéséig. Kinézett az ablakon. Férje már valahol félúton lehet, ha csak el nem akadt valahol. Ez persze nem volna jó, nem kellene elkésnie az első tanítási napról, még levelező hallgatóként sem.
Nem szívesen ment el, tudta ő, a szakmérnöki diploma kellett a munkahely biztosításához. Vajon mennyivel lesz több így az ember? Mi a fontos ebben a rohanó világban? Neki így is megfelelt a férje, de ha muszáj, akkor meg kell hozni ezt az áldozatot. Végül is két hét. Azután még néhányszor két hét.
Két év múlva, ha jól sikerül, megkapja majd a diplomát.
Gödöllő. Oda mentek férjével együtt többen is az országból. Ki tudja, milyen hely? Még soha nem járt arra.
Férje mesélt már a nappali tagozatos főiskolás éveiről, az állandó rettegésről, hogy elvégzik-e, vagy sem.
Igaz, fiatalként más lehet az ilyen. Akkor még nem ismerte, csak elképzelte, milyen lehetett, fiatalként. Képet már látott róla, abból az időszakból, de mégis kíváncsi volt, milyen lehetett annak idején?
Nem fiatalon ismerték meg egymást. Repül az idő, ki gondolná, hogy már 15 éve házasok.
Az utcán a korai ébredők már nagyban takarították a havat, mindenütt hólapátok csikorgó hangját vitte szét a szél.
Talán majd elvégzi ezt is. Sokszor elesettnek tűnt, de tudta, már ismerte eléggé: konok természetű a férje.
****
Késésben volt, a tervezetthez képest. Végig az úton kb. 15 cm-es hóban gurultak a kerekek.
Majd a sztrádán – gondolta -, ott biztosan jobb lesz, a sztrádát mindig letisztítják.
Néha megcsúszott a hátsó kerék, ám korrigálhatónak tűnt egyelőre.
Kérdések tolongtak a fejében, félelmek a feladattól. Biztosan nagyrészt fiatalokból áll majd a szakmérnöki kurzus. Mit gondolnak majd egy magafajta emberről, így a negyedik X-en túl?
Elhessegette a gondolatot. Már nincs visszaút, jelentkezett önszántából. Önszántából?…Ó, ha biztos lehetne a munkahelye e nélkül is, meg sem próbálná. Azt vette észre magán, semmi kedve az egészhez.
Ha tehetné, olyan munkát választana, ami kedvére való. Amit szívesen tenne, amit még gyermekként akart, amit most sem tehet. Például, ha mégsem vált volna búvárrá, mint ahogy sohasem, akkor írna például. Irogatna egy újságnak, vagy valami kiadónak.
Sok mindent megoszthatna az emberekkel. Nem, nem olyan okos ő, de jóleső, ha meghallgatják. Sok mindent megosztana. Nem tudást, arra sohasem törekedett. Hogy miért is? Ő maga sem tudta. Nem volt egyetlen egyszer sem eminens tanuló, nem tartozott bele a kiváltságosok csoportjába, így nem is akart közéjük állni.
Pedig néha meg kell állni. Megállni és átértékelni, érzéseket adni és kapni. Igen, ennek van értelme, érzéseket adni.
Néha megállva, megpihenve, olykor a múltra visszatekintve, a megtett útra, hogy újult erővel folytatódhasson a haladás.
Ez már a sztráda, észre sem vette eddig, csak most, ahogy megszűnt a kerekek csúszkálása.
Elég sokan igyekeztek a főváros felé…
****
Mint mindig, most is idegesítette a számára szokatlan fővárosi tolongás. Körülötte az ébredező Budapest. Szokatlan méretek, ismeretlen utcák. Nem eltévedni! Sajnos, ha nem várt helyen, ismeretlen szakszára tévedne az útnak, biztos a késés.
Indulás előtt megnézte a térképen az útvonalat, nagyjából emlékezett is a helyes útirányra. A táblákat kell csupán követnie, a szerint sávot váltani és nem lehet baj, elvileg.
Egy helyen baleset volt, a forgalmat rendőrök terelték mellékútvonalra. Ez hiányzott csak!
Most merre, hogyan tovább? Nem volt itt ismerős. Megállt, szabálytalanul ugyan, de érdeklődnie kellett. Az első érkező gyalogos egy csinos, 30 év körüli hölgy volt. Megszólította, érdeklődött, szemében bocsánatkérés csillogott.
A hölgy segítőkész volt, ám minden hiába, helyismeret nélkül…
Szerencséjére a hölgy – aki munkába igyekezett – mint mondta, ő is arra tart, vigye magával és mindketten célba érnek.
Ez megnyugtató – gondolta a férfi, így már nem lesz késése.
****
A diákok nagy része az egyetem melletti kollégiumban lakott. Jobb idő esetén, bizonyára papucsban mennek a diákok az órára – gondolhatta a férfi. Talán még olyan is akad, aki a fogkefét is magával viszi. Ám ragaszkodjon is az ember a tulajdonához…
Bent, az épületben nem sietett senki, csak néhány hozzá hasonló kereste a megadott termet.
Újoncok voltak itt ők, ez messziről látszott.
****
Már nagyrészt mindenkinek bemutatkozott a teremben. Az oktató még váratott magára. Nem, nem a bemutatkozás, hanem az óra megkezdése vonatkozásában.
A teremben összegyülekezett hallgatóság tagjai szinte valamennyien hasonló beosztásban voltak. Legtöbbjüket a téma iránti érdeklődés hajtotta. Néhányan viszont, ahogy ő is, csupán állását kívánta biztosítani.
Az a helyes, szőkésbarna lány is (ha jól látta, nincs jegygyűrűje), akivel már váltott pár szót, mielőtt bejöttek a terembe.
Kedves lánynak tűnt és jó volt vele beszélgetni. Tisztára, mint kamasz korában. Zsuzsi (így hívták) egyből kiszúrta, hogy szimpatizál vele. El is kezdett mesélni magáról és férjéről. Nincs gyermekük, még nincs. Úgy tűnt, mintha Zsuzsa csak elhárításként mesélne minderről. Talán így is volt, talán nem…
Délután, az első napon nem volt további program, néhányan így elindultak felderíteni az egyetemmel is rendelkező várost. Zsuzsa is ott volt a csapatban. Szerencsére mindvégig sikerült a közelében maradnia.
A lány (végül is: fiatalasszony) szemmel láthatóan nem érezte jól magát, így arra kérte, kísérje őt inkább vissza a kollégiumba, ha nem baj.
Nem volt baj! Örömmel segített rajta, legalább ennyit. Nem értette mi van Zsuzsával, bekísérte a szobájába. A lány gyógyszert vett be, majd megkérte, hagyja aludni. Hagyta. Ő maga is nyugovóra tért.
****
Másnap igyekezni kellett a reggelivel, mert autóbuszos terepi gyakorlattal kezdték a napot. Már csaknem mindenki a buszon volt. Zsuzsa mellett akadt még egy hely. Örömmel üdvözölték egymást.
– Szia Zsuzsa! Hogy vagy? Hogy aludtál?
– Szia! Abszolút nem tudom. Miután bevettem az altatót, már nem nagyon emlékszem, mi volt. Te hogy aludtál?
– Na mit gondolsz, hogy aludtam, ha már egyszer a sors akaratából melletted éjszakázhattam?
– Te, én mellettem? Ezt ugye nem mondod komolyan? Mit csináltál, velem? Nekem férjem van! Mellettem aludtál? Hogy képzeled? Csak nem feküdtél le velem, amíg nem voltam magamnál?
Kis önelégültséggel kaján vigyor jelent meg a férfi arcán, nem felelt. Ezek után mit mondhatott volna.
****
Letelt a két hét gondolta, miközben holmiját készítette össze. Hajnalban már hazafele robog az autó, vele, szerettei felé. Valaki kopogott az ajtón, nem értette, nem ismer itt senkit.
Váratlanul megszólalt a szoba-telefon. Érthetetlen dolgok, egy furcsa helyen. Az ajtó résnyire nyitva volt, csakhogy újabb furcsaságot tapasztalhasson. Bizonyára már megkezdték a takarítást a távozó vendégek után. Ahogy játékosan meglökte kifelé az ajtót, a folyosón három férfival találta szemben magát. Kezükben husángokat szorongatva várakoztak.
Értetlenség és rémület villant át az agyán, balsejtelme beigazolódott: mindhárman elkezdték püfölni, ütötték, rúgták. Kétségbeesetten próbált védekezni, ám esélye sem volt, hamarosan érezte a vér szagát, amely mindent beborítva árasztotta el az egész szobát.
****
Három férfi lépett ki a szálloda ajtaján, a szürkületben.
– Megiszunk valahol valamit?
– Ha akartok… nekem nincs kedvem.
– Na mi van, csak nem sajnáltad meg azt a szemetet? Ő sem sajnálta Zsuzsát!
– Nem hiszem, nem csinált a fickó szerintem semmit. Nem is olyan fazonnak nézett ki.
– Mit rágódsz, ezen? Megkapta, amit érdemelt. Amiért szemét módon kihasználta a helyzetet. Visszaélt vele! Nős ember létére ott aludt Zsuzsa mellett. Megkapta, ami neki járt. Hát sajnálni való az ilyen?
– Ott aludt, igen, de a saját szobájában szerintem.
– Honnan veszed, ezt? Akkor miért mondta volna, hogy Zsuzsa mellett?!
– Amikor jöttünk ki, láttam, a szobák egymás tükörképei.
– Na és?!
– A fickó ott aludt a saját ágyán, a saját szobájában, Zsuzsa mellett. Nagyon szerette volna, lehet. Fantáziált és kitalált egy igaz mesét. Miért ne? Gondolta, talán még be is jöhet.
Az utcákra lassan köd ereszkedett. Egy szállodai szobából nyögés hallatszott, egyébként még csendes volt a város. Távolabb néhányan már talpon voltak: három alak ment egymás mellett. Lassan, ahogy távolodtak, tejszerű köd nyelte el mindhármukat.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.14. @ 16:51 :: Berta Gyula
