Árnyak közt bújkálok,
ellopom élő titkaid,
bőröd illatát,
ajkadról a sóhajt miközben
álmaid útján kóborolsz.
Kincseim mélyen őrzöm,
fukar cerberus,
többre vágyom, minden éjjel
kín az elmúló perc,
holt világom őrjöngve hív,
nem mehetek.
Béklyódba zártál,
Ostoba, emberi szív!
Legutóbbi módosítás: 2009.06.11. @ 09:15 :: Fecske Panna