„Tört fény? kagylókkal érkeztem a világra, babonás füvekkel, virágszirmokkal, ördögfintorral, gömböly? boszorkánykavicsokkal. Felh?k, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcoltam magammal, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket.”
Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.): magyar színész. A „színészkirály”.
A színésszé válás útján
1931. szeptember 9-én, Budapesten született, saját bevallása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, “éppen Krúdy Gyula bácsi asztala fölött”. Édesapja Latinovits Oszkár földbirtokos, édesanyja Gundel Katalin. Az édesapa gyermeke születése után nem sokkal elhagyta a családot, ami élete végéig fájdalommal töltötte el Latinovitsot. A gyermek Latinovits mindössze néhány alkalommal látta az apját és ezek a találkozások is rendre kínosan sikeredtek. Édesanyja 1941-ben férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akit?l még két gyermeke született: István (1942), aki Bujtor István néven színész, és Károly (1946), aki Frenreisz Károly néven zenész lett. A konyham?vész Gundel unokájaként a tizenhárom nagybácsi, a gyermeklélek számára csodás-misztikus állatkert, és a nevezetes étterem alkotta hangulatos légkörben nevelkedett.
.
Hatévesen iratkozott be a Damjanich utcai elemi iskolába, majd 1949-ben érettségizett a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. 1952-ig “bizonyos koráramlat” folytán asztalos tanonc, majd hídépít? munkás lesz, de hamarosan beiratkozik a Budapesti M?szaki Egyetemre, és 1956-ban építészmérnöki diplomát szerez. Mindeközben 1951-t?l már NBI-es (tartalék) játékos a Haladás SE kosárlabdacsapatában, ezenkívül nagyon jó vitorlásversenyz?. Az egyetemi évek alatt is folyamatosan szaval, Lehotay Árpád és Galamb Sándor tanítványaként, valamint tbk. a MÁVAG színjátszó csoportjának tagjaként ismerkedik a színészmesterség fortélyaival, s mint kés?bb bevallja: igencsak nehezen ment neki. 1956-ban mégis szerz?dtetik Debrecenbe segédszínésznek, és már Márkus László mellett dolgozhat. A Csokonai Színházban Molnár Ferenc: Játék a kastélyban cím? darabjával kezdi munkásságát.
.
1976. június 4-én a balatonszemesi vasúti átjáróban veszítette életét, máig vitatott, hogy öngyilkossági szándék, vagy véletlen baleset következtében, bár az el?zmények, és Szigethy Gábor Anatómiai vázlat – c. értekezése az öngyilkosság tényét támasztja alá.
Pilinszky János: In memoriam Latinovits Zoltán
Kellene írni egy olyan darabot, ami csupa kérdésbõl állna. Vagy olyat, amiben csak kopogtatnának. Az elsõ fölvonásban csupa kisgyerek kopogtatna, a másodikban csupa aggastyán. A harmadik fölvonásban a szín üres lenne, és most a csukott ajtókat bentrõl kifele döngetnék.
(1976)
Latinovits, az el?adóm?vész
Már 3 éves kora óta szavalt, majd az egyetem évei alatt folyamatosan mondott verset. Színészként a magyar el?adó-m?vészet talán legnagyobb alakjává vált. Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezs? és más költ?k verseinek ihletett el?adójaként összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonján senki máshoz sem fogható m?vészi elevenséggel élte meg a magyar sors minden aspektusát.
.
“Gondolatom az, hogy az el?adóm?vésznek magát a költ?t kell megjátszania, vagyis az alkotás hosszú folyamatát kell olyan röviden összefoglalnia, mint maga a vers, a költ?t kell életre keltenie úgy, ahogy ? a költ?t a m? els? élményében, az alkotás küzdelmében elképzeli.”
.
Újfajta látásmódjával szakított az egyoldalú, távolságtartó versmondói stílussal, és ezerárnyalatú, hajlékony el?adó-m?vészetével h? folytatója lett Ascher Oszkár és Egressy Gábor versmondói munkásságának. Szavalatainak hangulata, cseng?-bongó rímei el?re kimunkált hangsúlyozással és artikulációval párosultak.
Isten hozta, ?rnagy úr!
Kedves Latinovits Zoltán,
engedje meg, hogy ilyen egyszerûen szólítsam, hiszen köztudomásúvá vált, hogy bûnözõ társammá lett a Ló és a Madarak ügyében. Olyan szépen hajtotta végre feladatát, hogy beszélnek róla az emberek, és sokáig emlékeznek majd rá. Akadt ugyan olyan hallgatója is, aki fájlalta, hogy „nem kívülrõl” szavalta a verset. Az ilyenek nem vették még észre, hogy Ön nem verset szavalt, hanem egy költeményt mondott el úgy, hogy az egész szinte láthatóvá vált, a kellõleg érzékeny emberek számára. Meggyõzõdésem, hogy általában a versszavalásnak befellegzett. Az a tény, hogy olvasva mondta a szöveget, felmentette Önt a gyakorta torzulásba veszõ arcjátéktól és a színészi gesztikulálástól. Más szóval a magyarázó értelmezéstõl. Sajnos, ez az elõadási mód nálunk még nagyon ritkán fordul elõ, versszavalóink valahova az évtizedek elõtti Nemzeti Színház deklamáló modorába esnek vissza. Azt akarom mondani, örömmel hallgattam a produkciót és azonosultam vele.
Ha úgy gondolja, hogy alkalomadtán érdemes lenne összeülni beszélgetni, szívesen látnám nálunk vendégül. Ha kedve és ideje lesz a találkozáshoz, kérem, telefonáljon, és megbeszéljük az idõpontot.
Addig is fogadja szívélyes üdvözletemet.
.
Budapest, 1967. IV. 1.”
(Kassák Lajos)
Latinovits, a magánember
.
Összeférhetetlennek, “rendszerellenesnek” tartották egyéni véleménye, meg nem alkuvó életszemlélete, nehéz természete miatt. Mindenkinek az igazat mondta, ha néha kíméletlenül és túlzottan szigorúan is, de mindenképpen találóan és bátran. Alkatából kifolyólag élete utolsó éveiben alig kapott szerepeket, és folytonos zaklatásoknak volt kitéve. Latinovits azonban – a néha-néha felbukkanó, de mindenképpen pejoratív ítéletekkel ellentétben – nem volt botrányh?s, csupán tudatos, felel?sségteljes m?vész, aki színészi érzékenysége, kompromisszumoktól való irtózása folytán került összet?zésbe “ellenfeleivel.” Ellenkez?leg: az örök idealisták és meg nem alkuvók nagy családjának tagja volt. Alázatos, nem csak a színpadon becsületes, elvh? ember, aki életérzéssé merte és kívánta artikulálni a korabeli színházi és politikai viszonyok ellen meggy?z?désb?l lázadó ember (jobbító szándékú) haragját.
.
Latinovits Zoltán Balatonszemesen hunyt el, mid?n kés? délutáni sétája alkalmával a megérkez? személyvonat kerekei halálra gázolták. Halálát – a médiában megjelent szenzációhajhász cikksorozatok álközleményeit cáfolandó – baleset okozta, amint azt igen nyomós bizonyítékok is alátámaszthatják. Halála után Pilinszky János, Illyés Gyula, Örkény István és a magyar irodalom számos jeles alakja búcsúztatta. Illyés Gyula Búcsú L.Z.-tól c. expresszionista versében emlékezik a magyar nemzet színészóriására. A hatvanas években Latinovits igazi ikercsillagra lelt Ruttkai Éva személyében. Regényesen nagy, szenvedélyes szerelmük számos, közös filmalkotásukba és színházi produkciójukba átviharzott.
Illyés Gyula
Búcsú L. Z.-tól
Rendjén úgy lett volna, hogy amikor
szembe szöktél, düh-köpésként, a vonatnak:
az hátrál meg. A b?n! Az: a konok vak
világ fröccsen szét: a pokol!
S nem ami lett. Hogy a sakál dalol
s a pacsírták vonítnak.
S fölkél a nap vad ragyogással ismét
magyarázva (nekünk megalkuvóknak):
mért nem lett, nem is lehetett segítség.
S a tegnap az úr, nem a holnap!
Egyéb
Egész életében e méltatlan sorssal szemben a „szeretetre érdemesség” bizonyítási kényszere f?tötte.
Sok vetélytársa, irigye volt, akik ott próbálták kikezdeni, ahol lehetett és ahol abban az id?szakban szokás volt. Ruttkai Évával való együttléte mellett, egyszer azt mondta: „az összes díjamat, szerepet és sikeremet elcserélném két kisgyerekre”.
.
Ezt nem adta meg neki a sors. Élete vége felé még Bagó nev? pulikutyájában találhatott barátot, és halála után hirtelenül sok-sok „barátja”, noha életében tehetetlen volt a politikai köntösbe bújtatott vagy egyéb módon álságos rágalmazássokkal szemben, melyek gyakran érték.
.
Latinovits Zoltán családja és testvérei véleménye szerint Molnár Gál Péter színikritikus jelentései – aki III./3-as ügynökként megfigyelte Latinovitsot – hozzájárulhattak a színész halálához. Molnár G. Péter ezeket a vádakat, miközben Latinovitsról szóló könyvét dedikálta, „marhaságnak” nevezte. Korábban ? jelentette ki: „csak önmaga lelkiismeretével kell elszámolnia, a 90 besúgott színésszel szemben nem”. A Latinovits és Gundel család tagjai mélységesen felháborodtak e nyilatkozaton.
.
Nagy László: Gyászom a Színészkirályért
Megfojtom a heroldokat,
kik halálodtól hízva gurulnak,
vért gurguláznak,
lerakom mind a gyalázatosat
küszöbére a gyalázat urának.
Mi történt megint, mi történt?
Kicsoda ment el megint
valami vérz? esk? szerint
szétdúlva a köznapi törvényt?
Eb voltál, vagy nagyran?tt Krisztus?
Csak jó ripacs, vagy színészkirály?
Szépség, vagy hetven kilógram színhús? –
a színfalak mögött az irigység,
közöny és középszer még hezitál.
De színfalak mögött a vakotás,
rozsda-sálas ócska lokomotívok
toborozódnak a szokás szerint,
párátlan prüsszögnek én amig sírok,
torlasztják homlokuk egyként a gondnak
s mázukat is pattogva is egyként bongnak:
ez a rebellis nem az enyém,
de halottam rend és szokás szerint,
sorsa írva volt a tenyerén,
onnan eredt meg az öngyilkos gesztus,
neki is jobb már nemet ha nem int.
Neked jobb már, de szemem vizével
elfolynak a csillagok – mégis látom:
a végállomási vakvágányon
korongon lassúdan megforgatva,
már tet?t?l-talpig megmosdatva
s mégis b?ntudattal s véred ízével:
magányosan reszket az ártatlan Diesel,
?, aki a végs? szerepb?l kiölt –
s lám nem d?lt össze a színház, az lett
magint ami volt, noha nincs már Hamlet,
de aki egy életet pitizve kitölt
operett-kutyaként s bosszút nem áll.
Aranyos meg édes nyár van s béke,
minek ide tébolyult Színészkirály?
Szemüregem árván retten a kékbe
s fázom – egy elfáradt szárazvillám
vérszegf?-csokorral mászik elémbe,
ráismerek, íme, az Elektro-sokk,
csokra: agyadról a sok kis vérfolt –
Látjátok-e vicsorgó vad krisztusok?
Ostor, ige-habzás immár elég volt,
béke van, nyár van, ti elléphettek,
vagy vázába kerültök csendéletnek
a tévé-azurral bélelt hazában.
– Én ártatlan – reszket az Elektro-sokk
s elfoszlik hirtelen a nyári lázban.
Nyár van, illene, hogy én se fázzam,
csak búgjak fehéren, turbékoljak
e hét emelet vasbeton-galambházban.
Hát persze, hogy nem történt semmi,
sör habzik, folyik az ulti-parti,
kockázatnak elég is ennyi,
minek a sebeket fölvakarni,
minek akarni,
fényesen hasítani bizonytalanba!
Bizony, az élet nem hagyja abba,
a síron a bogarak összeragadva
sürgenek, apró piros vonatok,
pirosul a dinnye, mosolyt von a tök,
együtt vidulnak a vev?k s kofák,
rogyásig telve az uborkafák.
De ki látja, hogy rohadttá ért a szégyen?
Hogy ekkora alázat már gyalázat?
Latinovits Zoltán, gyere el hozzám
nyári ruhádban, a gyöngyfehérben,
hozzám, vagy értem, hozzám, vagy értem,
te kísértetnek is ?rült Király!
Vicsorogd rám a reményt, miképpen
élve is, magadnak sereget csinálj,
mondd, jön a Vízönt?-korszak, s jóra
fordul még Mohács is, megfoganhat
mind aki elhúllt – kerengj föl a porból,
szállj föl versmondó nagyharangnak !
Gyere el hozzám, vagy értem, mindegy,
pohár az asztalon, h?en várlak
akár utrakészen is, mint egy
mosoly, hogy rád, a csillagra szálljak.
Csönd vagy te, csönd vagy te Színészkirály,
te jajtalan immár, de bennem baj van:
belémtestáltad Mohácsod, érzem,
te holtomiglan átvérzel rajtam.
Légy forgószél, ?rült Színészkirály,
az legalább, ki a nagyran?tt sírból
szél-Krisztusként ragyogva kiszáll –
bömbölj magadra, hogy vivát, vivát,
hahotázd meg a Gyászbaborúltat –
a mozdonykerék-nagy koszorúkat
gurigáld a versemen át!
(1976-1977?)
Latinovits Zoltán otthon és a színpadon fotókon, filmen, színészbulin nótázva…
.
Latinovits Zoltán otthon és a színpadon fotókon, filmen, színészbulin nótázva – mindez látható és hallható azon a kiállításon, amely Gyászunk a színészkirályért címmel nyílik csütörtökön Budapesten, a Várnegyed Galériában.
Szigethy Gábor irodalomtörténész – aki a tárlatot megnyitja – elmondta, hogy a kiállítás címe Latinovits Zoltán (1931-1976) halálának napjára, június 4-re utal. A Budavári Önkormányzat szervezésében, az általuk fönntartott galériában ? és a felesége, Gábor Júlia – aki Ruttkai Éva lánya – saját gy?jteményét állítja ki – árulta el az irodalomtörténész.
Teljes egészében látható lesz a tárlaton Keleti Éva fotóm?vész 1971-ben készített sorozata, amelyet a színészpár, Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva otthonában készített. Ezekb?l a fényképekb?l eddig csak néhány darabot ismerhetett a közönség, de most összesen 20 fotó – 18 fekete-fehér kép és két, színes diáról készült, 70-szer 100 centiméteres nagyítás – lesz látható a galériában.
Ezenkívül sok film- és színházi kép lesz a falakon, valamint Szigethy Gábor Sírás után: Latinovits cím? dokumentumfilmjét is levetítik. A színészkirály hangja is hallható lesz magnetofonról, amint egy színészbulin nótázik: a “Fizetek, F?úr! Volt egy feketém” cím? Seress Rezs?-sanzont énekli.
Különlegesség lesz az az ikon, amelyet Latinovits saját rendezéséhez, Gorkij Kispolgárok cím? darabjához maga festett 1973-ban Veszprémben, Molnár Péter díszlettervez?vel közösen. Az ikon mellett az el?adás hangfelvételéb?l is lehet majd hallani részleteket.
Latinovits Zoltán Halálának napja egybeesik Trianon napjával, ezért kiállítják azt a menükártyát is, amelyre 1970-ben a San Sebastian-i filmfesztiválon magyarázatképpen lerajzolta Magyarország megcsonkítását. A filmmustrán az Utazás a koponyám körül cím? filmben nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb férfialakítás díját.
A Vígszínház 1971-es Pirandello IV. Henrik cím? el?adásának díszletelemét, egy festményt is kiállítanak, Latinovits mint IV. Henrik látható a képen.
„Szerte e hazában mondom a verseket, és figyelem a közönséget: nem tudják, mit jelent „magyar”, olyan értelemben, ahogyan Ady ejtette, ahogyan Petõfi lángolta, Balassi élte, Arany szenvedte, Bartók sikoltotta Kodállyal, Csontváry és Egry festették, ahogyan Kosztolányi féltette, Babits óvta, ahogyan Móricz simogatta. Nem tudják, nem értik, és félnek attól, ha feléjük tüzelem a szót, ahogyan Vörösmarty és Juhász szavait égetem, félnek attól, hogy ma nem „modern” úgy érteni, ahogyan értenék.”
.
(Latinovits Zoltán, 1976
József Attila – Óda
http://www.youtube.com/watch?v=eS-0uarEM5g&feature=related
Magasból a mélybe
Latinovits Zoltán egy levele Beke Alberthez, amelyet 1960.-ban írt.
Forrás:
nol.hu
(MTI-Panoráma – Sajtóadatbank) muvesz-vilag.hu
wikipedia.org
latinovitszoltan.extra.hu/olvass.html
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
