“Hányszor kísért a zuhogó víz rohanó lépteink alatt futva…”
(az es? miért nem nyelhet el,
ha a h?ség beszippanthatja az értelmet,
a hideg szél megdermesztheti a vétkeket…)
Hányszor akart már elnyelni
nagy kortyokban az es?,
hányszor áztunk már el,
hogy az egyetlen eserny?
nem volt más,
csupán egy mókás
illusztráció…
Hányszor kísért a zuhogó
víz rohanó lépteink alatt
futva, hol már várta
a csatorna rácsa…
Hányszor érkeztem és
hányszor búcsúztunk –
álmomban is néha
es? el?l futunk…
Három év haramia-szürke
égi áldása szinte
mind akkor hullott
fejünkre,
amikor együtt voltunk.
Az es? – szerintem – úgy érzi,
nemcsak egymáshoz, mi már
hozzá is tartozunk.
