Állok a parkban… megkönnyebbült csendben…
Állok a parkban
péntek délutáni,
óvatos világú,
megkönnyebbült csendben.
Agyam, mint szivacs,
tán már végkimerült,
tiltakozik minden
túlterhelés ellen.
Látom a piciny
ejt?erny?cskéket
szertelibbenni a
délutáni fényben,
ahogy belefújok a
pongyolapitypang
puha gömbjébe
merengésemben.
Egyszer? öröm
szaladt végig bennem,
ahogy a pihékt?l
némán búcsút vettem,
s eszembe jutottál,
míg a feketerigók
dalával magamat
hazakísértettem.