Aludj szépen,
nem az enyém az álmod.
nehéz réten,
ha majd utad bejárod,
sötét éjben
könnyed kontúrja károg,
nézz elébem:
és majd magadat látod.
de most aludj,
ne gondolj senki másra,
szemed csak csukd
rá e veszett világra,
s ne bízd a súlyt,
mit álmod nyom, másra,
hogy majd földúlt
szíved magának kívánja.
Aludj szépen,
nem az vagyok, kit kértél.
csók cserében
engem magadra mértél
kéj kevélyen,
de két oldal az érmén
ha én mérem
s te egyt?l is féltél.
Nálam nincsen
ma semmi, amit kértél,
még ha ingyen
is adnám, nem cserélnél
engem, ilyen
széttört szürke cserépnél,
most azt hiszem
talán jobbat reméltél.
Én már szóltam
érted, s az tagadott meg,
ami voltam,
bárgyú reményként benned
barangoltam,
s estem, s rajtad heverek
darabokban
most: széttörten, keresztben.
De te aludj,
álmodd az igazak álmát,
kinn a szél fújt,
s én karomból párnát
hajtottam, tudd
itt járt valaki, s rád
óvón borult,
s tartotta a lámpást.
S ha majd ébredsz,
én kávéval várlak,
s számon kéred
majd cigarettámat,
s én csak nézlek
nem is hallom a szádat,
hogy reménynek
keser?m kívántad.
Legutóbbi módosítás: 2009.06.26. @ 07:57 :: Kastély Máté