Kavyamitra Maróti György : J. A.

Nyomtatás

Földszintes, roskatag házikóktól körülvett kicsiny tér.
Terecske, valahol a világban.
Aranymetszési pontjában gyerekek popsija által fényesre csiszolt bronz kutyaszobor.

Körülötte két-három újdonatújan zölddel mázolt pad. Ül-e rájuk valaki vagy sem: feledhető körülmény. Ők itt vannak, és várják a rájuk ülőket.

Csönd.
Néhány kóbor vadgerle tutul, pár ittfelejtkezett veréb csiripelget. Időtlen, lassúdan folyó délután.
Április tizenegyedike, kevés megelőlegezett nyár.
Hideg napok jöhetnek még, és estére is bizonyára meghűl majd az idő, tüsszögni fog majd, és néhány bárányfelhőzsebkendőt von orra elé.
De most még langymeleg nyári délután, amolyan, mely az idővel múlik, de nem az id?ben.

A Férfi nem látja a padokat, nem hallja a gerléket, a verebeket, nem csiszolja már régen a bronzkutyát farmerbe bújtatott fenekével. És mindhiába, hogy harsány kiáltással pattannak ki a rügyek a hársfák ágain, arra sem fülel.
Átvág a téren az apró, kecses, viharvert patika felé.
Mert a patika még áll. Az egyetlen ilyesfajta az egész kurva városban.
Hisz ez az egyetlen elfeledett tér, amelyet nem zegzúgolt be még a betonváros, ez az egyetlen kilátogatta patika az egész kurva városban.

Csiling – szól a galang, mikor a Férfi kinyitja az ajtót, aztán: galang, válaszol a csiling amikor behúzza azt.

Míg előkerül a Patikus, a Férfi olvasgat. Előbb az ajtó feliratát:

AKITAP

aztán a polcokon sorakozó tégelyek, üvegcsék, dobozok feliratát:

SZÓKRATÉSZ,
gondolatserkentő cseppek;

meg

THOMAS MANN
alvásgátló tabletták;

és

Fáj a feje?
Ezt vegye be!
ARANY JÁNOS

labdacsok

Meg aztán
HÖLDERLIN

nyugtató tea

Istentelenség ellen!
NIETZSCHE-POR

!csak külsőleg!

sorakoznak, sorjáznak és ráálmélkodnak a Férfire a tégelyek, üvegcsék, dobozok, majd lehunyják álmos szemeiket.

Érkezik a Patikus.

Rokonszenves, idősödő úr.
Maga nem ír, de szimpatikus.

„Rég láttam „ – mondja.

„Rég jártam erre.” – mondja, és beleszimatol a levegőbe a Férfi.

„És hol van a lány, az a kedves, fiatal, az a nem-magához-való magához való?”

„Elment” – szimatol tovább a Férfi -, „el: valakivel, valahová.”

„Kár.” – szögezi le a Patikus. – „Kár” – rekkenti rá a Férfi.

Azután azt mondja:

„A szokásosból kérek három adagot!”

A Patikus elnézi neki, és elnézi őt, mielőtt megszólal.

„Sok lesz, fiatal barátom!”

„Hisz, ha elment, nem lesz sok.”
„Épp azért.” – mondja az Öreg, de aztán vállat von, és elindul az üzlethelyiség hátsó részébe, hogy elkészítse az adagot.
Mert ezt csak készíteni lehet: készen? Készen ilyesmi nem kapható.

Kevés, röpke szünet után megjelenik a három adaggal.

A Férfi fizet, köszön, kimegy.
Galang – szól a csiling: csiling – mondja a galang.

Odakünn alkonyi nap. A padon szertecsurog fénye, tócsákat vet a földre.
A másik padon torzonborz férfi.
Másik férfi.
Aléltan, üvegszemekkel hanyatlik hátra, körülötte néhány doboz Dosztojevszkij tabletta, meg egy üveg vörösbor.

A Férfi megfontoltan eszegeti a bogyókat: egyikre a másikát. Amikor egy doboz elfogy, nyitja a másikat.

Amikor mind elfogy, kissé nekiveti hátát a padnak, majd talprakél, és sietve megindul.
Az üres dobozok nem erednek utána, maradnak, rajtuk a felirat:

JÓZSEF ATTILA DRAZSÉK

A Férfi siet, mint mondtam.
Aztán szedi a lábát.
Aztán futni kezd, és mellette elviharzik egy élet.

Mellette ott fut a Gát utca, elszáguldik mellette a Mama: ott rohan Márta és Judit és Flóra: ott iramlanak kivilágított ablakok, miközben szívében elidőz egy őzike és egy vad tigris.  Mellette fut a Párt és az Erdő, és tiszta szívvel szalad még valaki.
És látja Makót és Öcsödöt és Párizst, és Etelkát és Jolánt, és mintha hátrafelé mozogna Babits.

És hiába fut felé, nem ül le a csillámló sziklafalra, és hiába csobog a langyos víz, nem mosdhatik meg benne a Férfi, mert elment a Lány, az Egyetlen, a Tiszta, s a Férfi csak siet, fut, száguld.

Ó, nagyon gyorsan fut a Férfi, hogy elérje még a szárszói gyorsot!