Napsütötte szép napon, nem sokkal vaiszákhah els? napja után, mikor az új év kezd?dik, a dzsaipuri rádzsa kertésze az uralkodó kertjében kertészkedett, szépen végezte munkáját.
Egyszer csak – föltekintve – azt látta, hogy j? a kerten át a Halál, és széttárt karokkal, fenyegetve közeledik felé, hogy elvinné ?t.
Hagyta minden munkáját a kertész, futott a rádzsához, és lihegve szólt:
„Add, uram leggyorsabb paripádat, mert menekülnöm kell!”
Tudnivaló, hogy a dzsáipuri rádzsa végtelenül jó, emberszeret? ember volt, mondta hát a kertésznek:
„Adom én barátom, hogyne adnám, de ugyan, miért kell ily hirtelen menekülnöd?”
Hamar adta a választ a kertész így szólván:
„Én, jó uram, szokásom szerint kertedben dolgoztam, mikor hirtelen j?ni láttam a Halált, és az tárt karokkal közeledett, és fenyegetett, hogy még a mai napon elvisz engem. Én meg azt találtam ki, hogy elmenekülök Dzsáipurból Delhi városába, és akkor majd a halál nem tud engem elvinni!”
Hitte is, meg nem is a jó rádzsa kertészének történetét, de – mert jólelk? ember volt, mint mondám – odaadta leggyorsabb lovát, melyen aztán a kertész lélekszakadva el is vágtatott Delhibe, és estére oda is ért.
Lement a nap, nyugovóra kezdtek térni a madárkák megh?lt fészküknek rendjein; ebben a csöndes alkonyatban a rádzsa kisétált kertjébe, és hirtelen-váratlan maga is találkozott a Halállal.
Nem rémült meg ám, hanem megszólította:
„Jó, hogy jössz, te Halál! Mondd csak! Miért rémisztgetted te az én kertészemet ma oly nagyon?”
Erre a Halál így adta a választ:
„Jó király! Én nem ijesztgettem! Én csupán kitárt karokkal csodálkozásomat jeleztem: hogyhogy ? még itt van, mikor nekem estére kelve Delhib?l kell elvinnem ?t!”
Legutóbbi módosítás: 2009.06.24. @ 07:11 :: Kavyamitra Maróti György
