Sokat látott halászember
se látott még ilyen csodát:
csuka fogta ravaszt,
róka fogta csukát.
Mi halászunk jó reggelen,
szép Dunának partjára állt:
Palotával szemben
vetette ki horgát.
Öreg halász várakozik:
ma, miféle hal éhezik,
annyira, hogy harap,
és horogra akad?
Falánk csuka csalira kap –
ó, szörny?, balsors reggele -,
csukára csukódó,
borzasztó kelepce,
itt van ám a balszerencse,
csukarossz-sors végezete.
Arra j? a róka,
halreggelit vágyva.
Kapja csukát: hátát, farát,
de csukacs?r körbezárja,
ravaszdinak farokát:
így tartják most egymást.
Halászunk gurulva nevet:
csuka rókafarkat evett,
fogja csukát róka,
rókát tartja csuka:
kacagástól d?l halászunk.
Ám hirtelen fölnéz, hoppla:
támad ötlet mára,
hozzá még jókora.
Átellenben Buda vára:
igazságos Mátyás háza.
Mátyás király – mondják –
kedveli a tréfát.
Mi halászunk gondol egyet –
gondolatból születik tett -,
róka fogta csukát,
csuka fogta rókát,
kettejüket fogja halász,
teszi-veszi tarisznyába,
és Budára indul,
fel a Palotába.
Hallotta: az Igazságos,
jót nevetni nagyon kedvel,
ki megnevetteti,
arannyal fizeti.
Fölindul hát a Királyhoz,
igazságos, jó Mátyáshoz.
Iszákjában csuka,
róka: egymást fogja
szerelmetes ölelésben,
egy sem enged végzetében.
Csónakra kap mi halászunk,
Duna túlpartjára evez,
és Budán irányt vesz,
föl a Palotába.
Palotának kapujában
marcona ?r – nem hiába –
állja ott a vártát,
faggatja a vártat.
„Hová, miért jó halászom,
nem csak ugyan a királyhoz,
lépnél be a kapun?
Nekem a nagyapum,
se gondolta volna soha,
hogy egy közhalász járulna
be a palotába,
s király elé állna.
Mi célból mennél be bátyám?”
„Hogy megnevettessem Mátyást,
jóravaló királyunkat.”
Iszákot nyit halász.
Palota?r hasát fogja,
sejti: halász jutalmat kap,
el?relátóan
bizonyosra halad.
„Beengedlek, rendben, legyen!
De amit kapsz, annak fele,
illessen meg engem!”
Így engedi beljebb.
Volt ám ottan még egy ajtó:
„Hohó Miska, Jocó, Palkó!”
Kapu?r így dörgött,
míg az id? pörgött:
„Meg ne feledkezzél rólam,
felével a jutalmadnak!”
Áll halászom végre,
Mátyásnak elébe,
és kihúzva zsákmányát
nevetteti királyát.
„No, halászom, én ilyen jól
rég nevettem.” – király így szól.
„Jótett helyébe jót!
Milyen ajándékot
kívánsz örömömért, csak mondd!”
„Én, fölséges, jó királyom –
kezedben éltem halálom -,
nem kérek egyebet,
semmi más kegyedet:
ötven botütést adassál,
és nem is kérek semmi mást!”
Mondta a jó halász,
és nem tréfa gyanánt.
Elálmélkodott a Király:
„Szereted, ha hátadon jár
táncot husáng vagy bot?”
Halászunk bólintott,
Mátyás meg parancsolt:
„Szolgák, húzzátok deresre,
hátát verjétek veresre
e szegény halásznak,
mint holmi kanásznak!”
Ám miel?tt ütés csattan,
azt kiáltja a jóember,
deresre két másik
lélek foga vásik,
jutalomnak egy-egy fele,
?rt állókat illeti meg,
legyen tiéd, nesze
huszonöt botütés,
más huszonöt övé legyen.
Ajándékát így szétosztva,
indult volna máris haza:
ám a király visszahítta,
gazdagon megjutalmazta:
csuka, róka meg tán ma is,
egymás farkát harapja.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Kavyamitra Maróti György
